Egy deszkás lány?/✔️/

-44-

,,- Figyelj... - vettem nagy levegőt."
- Igen? - kérdezte szemtelenül.
- Marci, miért kerülsz? Amióta átmentem hozzád az egyik reggel, azóta kerülsz! Mi bajod van velem? - fakadtam ki.
- Veled semmi bajom nincs. - szólt rám - Az érzéseimmel van a baj.
Oké, ezen meglepődtem. Eléggé.
- Miféle érzések? - kérdeztem zavartan.
Marci halványan elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
- Semmi..
Ismét néma csendben néztünk egymást, majd... Megint el akart menni.
- Nem! - kaptam utána - Nem mehetsz el megint! Nem hagyhatsz itt ismét millió megválaszolatlan kérdéssel a fejemben! Nem, nem, és nem! - ráztam a fejem - Tudod te, hogy mennyi fájdalmat okoztál már nekem?? És ezeknek a fájdalmaknak még korán sincs vége! Marci, csak hallgasd végig, és gondold át az én szemszögemből. Ott volt az, amikor nem kerestél majdnem egy teljes héten át, aztán el kellett játszanom, hogy a barátnőd vagyok, aztán megint nem kerestél, de Hannával minden nap beszéltél. Aztán csak magadba te. Amikor más lányokkal voltál. Amikor egyetértettél Neményivel. Amikor majdnem megcsókoltál, de aztán gyáva nyúl módjára ott hagytál! A sok beszólás, hülyülés, aztán napokig hozzám sem szóltál! Kerültél. Mint most. Mondd meg Marci, mit vétettem én ellened? Mit csináltam, ami ennyire nem tetszett neked, hogy teljesen keresztül néztél rajtam?! - vágtam a képébe minden sérelmem, teljesen megfeledkezve magamról, és az apró tényről, hogy ebből ki lehet következtetni, hogy szeretem.
- Mondtam már, Pósa. Nem te vagy a hibás. Hanem az érzéseim. - szólt ismét nyugodtan - A fájdalmakról meg nem nyilatkozok, mert te is millió fájdalmat okoztál már nekem. Volt, hogy te sem szóltál hozzám. Amikor Márkkal jöttél suliba. A Gólyatáborban, amikor a többi sráccal is elvoltál. Réka, ezek mind-mind nekem is fájtak! - fakadt ki ő is.
- Ezek egyáltalán nem olyanok, mint nálam! - fontam össze a kezeim sértődötten.
- De. Ugyanúgy fájtak. - tette ő is össze a kezeit szintén sértődötten.
- Marcell, te velem ne szórakozz. - léptem hozzá egy apró lépést közelebb fenyegetően.
- Miért, mi lesz, ha mégis? - tett ő is közelebb egy lépést.
Egyből felgyorsult a légzésem a közelsége miatt, de próbáltam tovább vitába maradni vele, mert akkor is fájt, amiket csinált.
- Utállak, Antai-Kelemen Marcell! - vágtam a fejéhez ismét közelebb lépve.
- Én is utállak, Pósa Réka! - vágott vissza.
- Sőt, nem, nem. - ráztam a fejem - Én gyűlöllek téged.
- Az jó, mert én is téged. - vigyorgott öntelten.
- S€ggfej! - szóltam vissza.
- Hülye!
Egyre jobban közeledtünk egymáshoz, míg végül az arcunk csak pár centire volt egymástól.
És hirtelen úgy éreztem, minden haragom elszállt. Egyszerűen csak meg akartam csókolni. És fel is bátorodtam.
- Antai-Kelemen. - hajoltam hozzá közelebb - Még mindig gyűlöllek, te s$ggfej.
- Én is téged, Pósa Hülye Réka. - vigyorgott szintén közelebb hajolva.
Végül pedig nem is tudtam eldönteni, melyikünk szüntette meg a távolságot.
Mindketten kissé ügyetlenül csókoltuk az elején egymást, hiszen nem volt még ilyen alkalmunk, de végül belejöttünk. Annyi ideig váltunk el, hogy levegőt vegyünk, de aztán folytattuk is. LoL.
Imádtam. Minden pillanatát.
Végül, amikor elváltunk egymástól, a homlokunkat egymásnak döntöttük, és fülig érő szájjal egymás szemébe néztünk.
- Oké... - szólalt meg levegő után kapkodva - Talán nem utállak annyira.
- Az jó. Mert én igen. - vigyorogtam rá szemtelenül, mire felnevetett.
- Ez aljas volt, Pósa. - rázta a fejét rosszallóan Marci, majd ismét megcsókolt, én pedig természetesen boldogan vissza.
Azt hiszem, ez volt a legjobb napom eddig a 9. osztály alatt..

♡︎VÉGE♡︎

Na hát sziasztok! Elérkeztünk ennek a storynak a végére is. Először is szeretnék mindent megköszönni nektek. Imádtam írni ezt a storyt, főleg a sok pozitív visszajelzés mellett. Tényleg nagyon szépen köszönöm, nem hittem, hogy ez is tetszeni fog😅 Őszintén örülök, hogy néhány embernek mindig feldobtam a napját egyes részekkel, és tényleg mosolyt tudtam csalni az arcokra.
És látjátok: Én is szeretem a happy end-et. Lett M+R💕
Sietek az Epilógussal is:3
TikTok: @llauraesharrypotter_