Egy deszkás lány?/✔️/

-KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS-

Figyelem! Ez a rész Rékáék 11. évében játszódik, és Az én rasztám-ban megemlített december 25. lesz leírva! Remélem, tetszeni fog nektek!💕

A tegnapi napom nagyon jól telt. Itt voltak Marciék, itthon lehettünk anyuékkal, és ez így volt a tökéletes. Együtt voltam a szeretteimmel, és ez a lényeg.

Na de térjünk át a mai napra.

25. reggel arra keltem, hogy Marci a hajamat simogatja.

- Hmm, ezt meg tudnám szokni... - suttogtam fáradt hangom, majd szembefordultam a fiúval - Jó reggelt, Antai-Kelemen.

- Jó reggelt, Pósa. - mosolygott rám halványan, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Marci felkelt, és a táskáját fogva kilépett a szobából egy halk (nehogy felébressze Zoét) ,,Felöltözök, mindjárt jövök, aztán te is menj" kíséretében.

Így a sötét szobában visszafeküdve az ágyamba elkezdtem gondolkozni.

Tegnap Marcitól semmit nem kaptam. Komolyan semmit.

Már azon is elgondolkodtam, hogy idén egyáltalán nem is kapok, legyen annyi elég, hogy itt van velem.

Jó, ez még hozzá is kegyetlen, de azért kinézem én ezt egy kicsit Antai-Kelemenből :D.

Nem telt bele sok idő, és az emlegetett szamár kizökkentett a gondolataimból, mire én is felkaptam a már tegnap kikészített ruháim meg a telefonom, és bementem én is a fürdőbe.

A telefonomat benyomva megnéztem az időt, és láttam, hogy még csak 7.05 van. Jézusom, mi az istenért ébresztett fel ilyenkor ez a hülye gyerek is?

Mindegy, nem akadtam fent rajta, mivel visszaaludni már úgy sem tudtam volna.

Gyorsan én is felöltöztem (piros, karácsonyi csúnya pulcsi meg egy  farmer), majd visszamentem a szobámba.

Marci az ágyon ült, és telefonozott, miközben Zoé még mindig aludt.

- Végre itt vagy, Pósa! Nem hiszem el, hogy várnom kellett rád ennyit! - köszöntött Marci, mire megnéztem a telefonom.

7.12-t mutatott.

- Hét percet kellett várnod, Antai-Kelemen. - jelentettem ki rezzenéstelen arccal, mire a fiú halkan felröhögött, de mivel erre Zoé megmozdult, így inkább felpattant, megragadta a karom, és kihúzott a szobából.

- Elárulnád, hogy miért vagyunk fent ilyenkor? - kérdeztem suttogva, miután becsuktam a szobám ajtaját.

- Majd meg tudod. - vigyorgott sejtelmesen, mire megforgattam a szemem.

- Sokra megyek veled, Antai-Kelemen. - meredtem rá összehúzott szemekkel.

- Kösz, hogy megtűrsz. - nevetett fel, majd a derekamat elkapva magához rántott, és megcsókolt. De úgy rendesen.

- Tudod, hogy szeretlek. - suttogta a számra, mire elmosolyodtam, és egy újabb csókkal válaszoltam. Marci belemosolygott a csókba, és még közelebb préselt magához.

A pillanatunkat végül egy torok köszörülés szakította meg, mire mi persze azonnal szétrebbentünk.

Apa állt előttünk, és kómás fejjel méregetett minket.

- Nem tudom, hogy éppen befelé mentek az ágyba, vagy onnan jöttök kifelé, mindenesetre ne az ajtóban essetek egymásnak szerintem. - motyogta rekedt hangon, mire Marcival összenéztünk, és egyszerre röhögtünk fel.