Egy deszkás lány?/✔️/

-19-

Egészen pontosan 4-ig vártam. Aztán elindultam Marci itteni nagyszüleihez (Btw tudom, hogy ők Cortez nagyszülei voltak, és hogy most dédszülők lennének, dee mivel nálam valamiért úgy rögzült, hogy Corteznek ők voltak konkrétan a szülei, így nagyszülőknek írom őket a történetben továbbra is:3. Remélem nem gond, és előre is elnézést azoktól, akiket ez zavar.)
Tudtam, hogy amint hazaérnek Amerikából, már ide jönnek, így természetesen én is odamentem.
Amint odaértem, illedelmesen (mert én aztán olyan illedelmes gyerek vagyok, hogy besz@rsz... Akarom mondani:D) bekopogtam, és vártam.
- Ki lehet az...? - hallottam meg nagyija hangját - Áh, szia Réka!
- Csókolom! - intettem be - Bejöhetek? Szeretném meglepni a hazatérő Antai-Kelemenéket. - vigyorogtam kérdőn.
- Persze drágám, gyere csak! - tessékelt be - Egyedül vagyok itthon, mert a papa már elment a reptérre.
- Értem. - mosolyogtam rá - És hogy tetszik lenni? - kérdeztem.
- Köszönöm szépen, jól vagyok. És te, aranyom? - nézett rám kedvesen.
- Én is, köszönöm. - bólintottam.
- Alma vagy narancslé? - indult kifelé a konyhába.
- Egy almalevet elfogadok, köszönöm! - kiáltottam utána (Tuudom, hogy van oszt.társam, aki olvassa, innen is puszilom őt az almalével😏😂.)
Marciék mamája egy pohár almalével tért vissza, amit át is nyújtott nekem.
Megnéztem az órát. Negyed öt. Ami azt jelentette, hogy kb 5 perc, és leszállnak, és akkor olyan fél öt felé itt is vannak.
- Mindjárt jönnek! - szólt nekem izgatottan a nagyija.
- Igen. - mosolyodtam el én is izgatottan.
Azóta nem is beszéltünk, mióta el kellett játszanom, hogy a barátnője vagyok. És Hannával azóta is mindennap beszél. Igen, ez megint eszembe jutott, és egyszerűen nem ment ki a fejemből.
Amíg ezen agyaltam, annyira elmerültem, hogy meg sem hallottam a csengőt, csak Marci mamája szólt.
- Réka! Itt vannak!
Hirtelen felpattantam, és rohantam az ajtóhoz. Hamarabb odaértem, mint a nagyijuk, így én nyitottam ajtót.
A többiek szerintem tudták, hogy mit szeretnék, így nevetve álltak arrébb, csak az nem, akinek kellett volna.
Azonnal Marci nyakába ugrottam, aki nem számított rám, így majdnem elestünk, de szerencsére megtartotta az egyensúlyunkat.
A nyakát átölelve csimpaszkodtam rajta, miközben ő megállás nélkül nevetett.
A lábaimat átkulcsoltam a derekán, a nyakát pedig továbbra is átölelve hajtottam fejem a vállára.
- Köszönöm a meglepetést, Pósa. - suttogta mosolyogva.
- Hiányoztál, Antai-Kelemen. - öleltem továbbra is, mire rászorított a combomra, és úgy válaszolt:
- Te is nekem. Hidd el. Ja, és azóta az este óta csak még jobban beszélni szerettem volna veled személyesen. És sokat gondoltam rád. - nézett mélyen a szemembe, engem meg már sokadszorra öntött el a forróság.
És azt hiszem, itt tudatosult bennem valami, ami eddig is bennem volt, de mindig is tagadtam..

Hellooo! A vége azért izgimizgii😏😏
Sietek!<3
TikTok: @llauraesharrypotter_