Businessman

33. Fejezet

- Most azonnal?

- Igen, most.

- Hű... szívesen, de... hogyne, menjünk.

Elmosolyodtam, aztán felkaptam az asztalomról a számítógépem, lecsuktam a tetejét, bevágtam a táskámba. Magamra vettem a kabátom, Sheppyvel pedig a folyosón találkoztam legközelebb teljes harci díszben.

- Mit gondolsz? Háromnegyed óra múlva a reptéren?

- Sietek - bólintott.

- Szuper vagy.

Vigyorogva nyomtam egy puszit a halántékára, aztán kinyitottam neki a kocsi hátsó ajtaját. Megkerültem a fehér járművet, és beszálltam a sajátomba.

- Haza, és gyorsan.

- Hallottam a hírt, Mr. Riley, gratulálok.

A sofőröm vigyorogva nézett rám, a visszapillantó tükörből, mire bólintottam. Annyira feldobódtam a hírtől, hogy Molly szül, mintha csak a saját gyerekem születéséről lenne szó.

Otthon a szobámban a szobalányunk már félig-meddig bepakolta a bőröndöm. Megköszöntem neki, aztán folytattam.

Lerohantam az emeletről, a nappaliban már ott volt Libby és Cooper is.

- Hát ti?

- Ethan, délután négy van. Szerinted hol máshol lennénk? - Coop unott pillantást vetett rám, mire elnevettem magam.

- De utállak titeket, amiért gyerekek vagytok.

- Mintha a mi életünk annyival könnyebb lenne - motyogta Libby a telefonjába bújva.

- Tudom, hogy nem. Na, én elmentem. Majd ne szedjétek szét a házat.

- Nem ígérünk semmit! - Kiabált utánam Libby.

Nevetve nyitottam ki a kocsi csomagtartóját. Bevágtam hátulra a bőröndöt, aztán beültem, és elindultunk a reptér felé.

A reptéren a magángépes terminálon gyorsan átjutottam, és lazán kigyalogoltam a betonra. A gépnél két rakodómunkás állt, odaköszöntem nekik, aztán hagytam, hogy feltegyék a cuccom a gép hasába. A laptopom és a telefonom magamnál hagytam, mert arra számítottam, hogy szükségem lesz rájuk, és bár Sheppyvel akartam tölteni az időt, nem felejthettem el, hogy még tart a munkaidőm.

Nem szálltam fel a fedélzetre, az aszfalton vártam, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a fehér nadrágkosztümben felém tartó Islát. Egy kis méretű bőröndöt húzott maga után, és úgy tűnt, uralja a teret. Eszméletlenül dögös volt.

- Üdv, jöjjön gyorsan, mielőtt még a barátnőm ideérne - kikaptam a kezéből a bőröndjét, átkaroltam a hátát, közben pedig álltam a somolygó tekintetét.

- Felőlem indulhatunk. Tudja, nem kell, hogy tudomást szerezzen rólunk.

- Nem hát. Na, gyere. Lenyűgözően nézel ki.

- Köszönöm.

Felengedtem magam előtt Sheppyt a lépcsőn, a fedélzeten mosolyogva köszöntöttük a családom, aztán leültünk az egyik kanapéra. Megfogtam Sheppy kezét, aztán a számhoz emeltem, és nyomtam egy puszit a kézfejére.

- Hányadik strigulát húzzuk? - kérdeztem.

- Milyen strigulát?

- Hányadik repülésed ez?

- Harmadik - mosolyodott el szégyenlősen.

- Szuper. Ha elérjük a tizet, elviszlek valahova nyaralni.