Businessman

18. Fejezet

Csapzottan ébredtem fel, és egy jó teljes percembe telt, mire rájöttem, hogy a saját szobámban vagyok, ráadásul otthon.

Annyira hihetetlenül éberen álmodtam, minden pillanatát vissza tudtam követni, és mégis, semmi sem volt valóságos, ami persze nem lepett meg.

Felsóhajtottam, ez már több, mint durva volt. A tudatalattim piszkos játékot játszott velem, és biztos voltam benne, hogy szándékosan. Ha az akaratom szándékosan kizárta Shepardot, akkor előjött akkor, amikor nem voltam a tudatomnál. Pofátlanság, a javából, de mit tehettem volna?

Hanyatt feküdtem, meg akartam érinteni a kezét újra, érezni akartam az arcát az arcomon. Nem tudom mit éreztem álmomban, vagy hogy miért éreztem így, de megint át akartam élni.

Az éjjeli szekrényhez nyúltam, reggel negyed öt volt. Választhattam volna úgy is, hogy visszaalszok, de én inkább felkeltem. Felvettem az edzős cuccom, már csak azért is, mert csütörtök lévén, hétre jött az edzőm, Abulah.

Lementem a tóhoz, és addig róttam a köröket, amíg el nem jutottam addig, hogy már csak az egyenletes légzésre tudtam koncentrálni, és minden egyéb gondolatom elszállt. Nem volt nálam se óra, se a telefonom, úgyhogy csak arra lettem figyelmes, hogy Abdul az egyik kör után a gyepen áll, és engem figyel.

- Ezt már szeretem. Bemelegítettél?

- Reggel öt óta?

- Mit csinálsz te annyi ideje? - Abdul felnevetett, én viszont megráztam a fejem. Semmit nem akartam elmagyarázni a helyzetből.

- Mindegy.

- Fújd ki magad, aztán menjünk fel. Tönkretetted az edzéstervem, úgyhogy most improvizálunk, és gyúrunk.

- Felőlem - vontam vállat.

Fent az edzőteremben egy rövid felsőtest bemelegítés után fekve nyomáshoz készültem össze. A felénél Abdul abbahagyta, és lekényszerített a polifoamra, aminél nem volt dolog, amit jobban utáltam, mert ez egyenesen azt jelentette, hogy jógázni akart, azt meg gyűlöltem.

- Szóval?

- Szóval mi? - Nyögtem fel, miközben egyszerre figyeltem arra, hogy a karomat rendesen nyújtsam ki, hogy a seggem összeszorítsam, nehogy elfingjam magam, és azonkívül nem tudtam, hogy mit akar Abdulah specifikusan a helyzettel kapcsolatban.

- Semmi?

- Beszélj már értelmesen basszus, vagy elszorult a vérkeringésed? Mert az enyém tuti, hogy ha így folytatjuk, leáll.

- Annyit rinyálsz, mint egy öt éves, Ethan. Fogd be, és dolgozz.

- Bocs, de te szólaltattál meg!

- Jó, hagyjuk inkább.

- Jó, szerintem is.

Csendben csináltam tovább az ászanákat, aztán egyszer csak felsóhajtottam.

- Tudod, szétcseszi az agyam, hogy kezdek beleesni a nőbe. És nem ronda, hogy legalább az távol tartana tőle, bár mondjuk amellett, hogy pasija van, éppenséggel még az sem tántorítana el. De tudom, hogyha engednék neki, mármint a kísértésnek, akkor ugyanaz lenne, mint azzal a ribanc Rosalinddal, átcseszne, otthagyna megtörten és kész.

- És honnan tudod, hogy egyáltalán akar téged?

- Na, ez meg a másik. Rám sem akar nézni, és nem én akarok lenni a tolakodó főnök.

- Akkor meg?

Elhúztam a szám, és kiegyenesítettem magam a szőnyegen feküdve. Abdulnak igaza volt, igazából semmi sem volt, és valószínűsíthettem, hogy nem is lesz. Éppen ezért az egésznek semmi értelme sem volt.