Businessman

26. Fejezet

- Hogyhogy felhívtál? - Sheppy arca kissé vörös volt. Csak mellkastól felfelé láttam, de egy lezser, szürke melegítőfelsőt viselt.

- Hogyhogy felhívtalak? Ha már nem lehetek az első idei csókod, akkor a FaceTime-od had legyek, ugye nem hívott még senki?

- Esélyük sem lett volna - kuncogott.

- Lehet. És, milyen napod volt?

- Egészen jó. Sétáltunk egyet az utcában, aztán elmentünk bevásárolni. Főztem kaját, és most itt vagyunk. És neked?

- Csodálatos. Rachellel ruhát próbáltam... képzeld, konkurenciád akadt.

- Mi? - Tág szemekkel figyelt, és talán olyannak akart tűnni, mintha ki lenne akadva, de valójában a kis vigyor a szája sarkában elárulta.

- Bizony. Egy csapat tizennégy éves személyében.

- Ethan! Másfél napra magadra hagylak, és beüt a káosz? Hát tényleg én tartom össze a világod? - Fennhéjázó hangnemben, teátrális mozdulatokat téve rázta a fejét, és le sem esett neki, hogy mit mond. Lehet, hogy spicces volt, sőt a szokottnál jobban kivörösödött orcája árulkodó jel volt. Én sem voltam száz százalékban józan, de azért felfogtam a szavak jelentését, és szerintem mögéjük is gondoltam.

- Tényleg - válaszoltam halkan, de annál érthetőbben.

- Ne hülyéskedj - Isla legyintett egyet, én viszont megráztam a fejem.

- Nem viccelek.

Sheppy nem szólt egy darabig, aztán végül felsóhajtott.

- Most mennem kell, de másodikán találkozunk.

- Jó, nekem is le kell mennem, még anyáékat nem köszöntöttem.

Kinyomtam a telefont, de ahelyett, hogy egyből lementem volna a földszintre, hátradőltem az ágyamon. Elképzeltem, ahogy Sheppy most odamegy Dewitthez, és ketten élvezik az év első pillanatait. Ahogy boldogan ágyba bújnak, abban az euforikus állapotban, amit az új év kezdete okoz. Ahogy Dewitt hozzáér Sheppyhez...

Legszívesebben elhánytam volna magam.

Az egyre épülő hányingerrel mentem le a földszintre, hogy elterelhessem a gondolataim. Odalent volt mindenki. Mielőtt még beléptem volna a boltívek alá sóhajtottam egyet, és mosolygós fejet erőltettem magamra.

- Boldog újévet mindenki!

- Boldog újévet, kicsim - anyu a kezembe nyomott egy pohár pezsit, és ahogy elnéztem, még semmiről sem voltam elkésve.

Apu félszegen majszolta az ezüsttálcáról a falatka szendvicseket. Odaálltam mellé, és onnan koccintottam mindenkivel. Már majdnem elindultam fel a szobámba a kötelező öt perc után, amikor csörömpölés szakította félbe az általános örömködést. Az egyik kiscsaj sokkos állapotban állt egy volt kristálypohárral a lábánál a pult mellett.

- Vigyázzatok, bele ne lépjetek! - Anya kiment a konyhából, hogy partvist vagy porszívót hozzon.

- Annyira sajnálom, Mrs. Riley!

- Ugyan, ez csak egy pohár. Inkább menjetek át a nappaliba, nehogy felsértse a talpatok.

Elszorult a torkom, ahogy eszembe jutott, hogy én átsétáltam a törött tükrömön részegen, és ez lett a valódi pillanata a távozásomnak. Természetesen az is eszembe jutott, hogy utána Sheppy hogyan ápolta le a sebem, és tett rá ragtapaszt. Életem egyik legjobb napja volt, még akkor is, ha elvből szarnak kellett volna lennie.

A szobám helyett zavarodottan rontottam ki a kertbe. Csak egy póló volt rajtam, meg egy melegítőnadrág, semmi meleg cucc, és ráadásul még mezítláb is voltam. A kerti ösvény a kis napelemes lámpákkal volt megvilágítva, egészen a mólóig, ami a tóba vezetett. Egy ideig álltam a parton, aztán egy egyszer élünk mozdulattal lerántottam magamról a pólóm meg a gatyám.