Businessman

2. Fejezet

Fogalmam sincsen, hogy miért pont Miss Shepardra esett a választásom. Maradjunk annyiban, hogy neki volt tapasztalata, és az ő nevére még emlékeztem is. Kikerestem a listából a megadott telefonszámot, és csörgetni kezdtem.

- Tessék! - Riadtan eltartottam a fülemtől a telefont, mert egy mély, férfihang jött a telefonból.

- Bocs, téves. - Kinyomtam, aztán újra beütöttem a számokat.

- Tessék! - Azt hittem, hogy teljesen megőrültem, amikor megint a férfi válaszolt.

- Ne haragudjon, Isla Shepardot keresem.

- Nincs itthon, mert?

- Át tudná adni neki, hogy övé az állás?

- Ja.

- Köszönöm, és azt is, hogy holnap reggel kilenckor várom az irodámba?

- Ja.

- Kösz, visszhall!

Kinyomtam, meg sem várva a pasas válaszát. Délelőtt elhúztam az időt azzal, hogy válaszolgattam a tegnap miatt felhalmozódott e-mailekre, aztán egy fontos ebédre kellett mennem az UPS pár képviselőjével. A tengerentúli és az Észak-Karolina, Tennessee, Arkansas, Oklahoma, Új-Mexikó, Arizona észak határvonalon túli, belföldi szállítmányozásainkat ők vállaltak, de hosszas tárgyalások árán megbeszéltük, hogy kettő repülőgépet kivásárolunk tőlük, mivel alapvetően ők úgy is gépparkot újítottak, mi meg ezt így költséghatékonyabbnak találtuk, mert így vállalni tudjuk a teljes amerikai szállítást. És azok a repülőgépek még kellően jó állapotban vannak, valószínűleg sokat esznek, és többet kell őket karbantartani, de még így is költséghatékonyabbak, mintha két új géppel kellene mindezt intézni.

- Uraim, üdv. - Leültem a háromszemélyes asztalhoz, miután kezet fogtam a két fejessel.

- Mr. Riley, köszönjük, hogy meghívott minket.

- Mi köszönjük, hogy belementek az üzletbe.

Ebéd után visszatértem az irodába, de semmi esetre sem terveztem túlórázni, egyrészt, mert a nővéremék még mindig itt voltak, és szerettem volna velük időt tölteni, másrészt pedig mert nem voltam felkészülve rá, vagyis nem volt vacsorám.

Csörgött az asztali telefon, ami reményeim szerint a következő nap már nem nálam fog csilingelni, hanem egy irodával odébb. Felvettem a kagylót, és bemutatkoztam.

- Mr. Riley, Isla Shepard vagyok, délelőtt keresett valaki, hogy megkaptam az állást, de nem tudom melyiket. Véletlenül nem öntől érkezett a hívás?

- Véletlenül nem...

- Ó, értem, ebben az esetben...

- Sokkal inkább szándékosan, Miss Shepard. Holnap reggel kilencre várom. Ne késsen.

- Nem fogok, Mr. Riley, köszönöm!

- Úgy legyen.

Kinyomtam, aztán visszatértem a papírmunkához. Egy csomó nyomtatványt kellett előkészítenem, aztán még mindet továbbítanom is kellett. Jó esetben ezt sem nekem kellett volna csinálni. Így kívülről nyilván úgy tűnhet, mintha én konkrétan semmit sem csinálnék, de a papírokat nekem kellett megalkotnom, olyanra, amilyenre kellett, nekem kellett aláírni, és utána én feleltem azért, hogy a velük kapcsolatos ügyek rendeződjenek. Ezenkívül én beszéltem a fontosabb ügyfelekkel, és így tovább. Egyedül ez igenis sok volt, ezért kellett a személyi asszisztens, ami minden egyéb terhet levesz a vállamról.

Sikerült a munkaidőn csak fél órával tovább lógnom, úgyhogy elégedetten mentem haza, ahol már csodálatos illatok szálltak. Az egész boltíves előteret belengték a finom illatok. Levágtam az előszobai komódra a táskám, tudva, hogy az inasunk vagy a szobalányunk úgy is feljuttatja a szobámba. A családom hivatalosan már a dédapám óta foglalkozott fuvarozással, jól lehet, sokan tudják, hogy az öreg abból nyerte igazán a pénzét, hogy a szesztilalom alatt alkoholt hozott be. De nyert vele, mert a ház azóta is itt állt, és az emberek bizalmát is kiérdemelte vele, így amikor arra került sor, hogy az alkohol legális lett, nem veszített ügyfeleket, és sokáig szállítottunk bároknak. Azóta már egészen más a profilunk, de a helyi kocsmákba jórészt tőlünk jut a muníció.