Businessman

14. Fejezet

Miss Shepard és én, legalább is az én unszolásomra, de megengedtük magunknak, hogy a szokásos éttermet dobjuk, és beüljünk egy másikba. Negyed kettőig volt szabadidőm, vagyis inkább addig csináltam magamnak.

- És most mi lesz? - Kérdezte Miss Shepard egy pohár narancslé felett.

- Mivel?

- A céggel.

- Hogy őszinte legyek, még nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy megkerestetem Margareth-et, ha mással nem, akkor bírósági idézéssel, bepereljük őt, meg a szervezetét is, követelem a másfél milliót vissza, és... hát aztán fogalmam sincsen.

- Gondolja, Mr. Riley, hogy le tudja számolni a kis szektáját?

- Erre még nem is gondoltam, de jól állna a portfóliómban. És a cégében is. „A new orleansi üzletember razziát tart", vagy "Ethan Riley forró nyomon", vagy „A CEO vet véget a bűnözésnek", vagy... most mit mosolyog? - Miss Shepard feltűnően takargatta a száját, de a szemén a nevetőráncok elárulták.

- Semmit, semmit. Folytassa csak, Mr. Riley.

- Nem, nem, miért mosolyog?

- Kérem ne sértődjön meg, de nagyon aranyos volt. Majdnem mint egy kisgyerek.

- Ó, hát beleéltem magam. Remélem nem zavarja.

- Nem - Miss Shepard egy pillanatra elrévedt, a szemével az asztal sarkát pásztázta. - Tudja, mindig is szerettem volna egy kisfiút.

- És mi tartja vissza?

- Hát... - Shepard elmosolyodott, aztán megrázta a fejét.

- Ha nem bízik a sorsban, ott van az örökbefogadás lehetősége is.

- Tudom.

- Mindegy, még ráér. Nem?

- De igen, Mr. Riley.

Volt valami szomorúság a hangjában, amit nem tudtam hova tenni, de nem akartam vele foglalkozni. Nem voltunk olyan kapcsolatban, hogy tovább feszegessem a témát, már azt csodáltam, hogy legalább ennyire beengedett az életébe.

Ebéd után visszamentünk az irodába, ahol a szüleim még mindig ott voltak. Csak annyi ideig maradtam fent, amíg összeszedtem a laptopom, utána mind lementünk a földszinti tárgyalótermek egyikébe. A mindbe anya, apa, én, apa asszisztense és Miss Shepard tartozott. Ezt a lehető legdiszkrétebben kellett intéznünk, most, hogy belülről ért a támadás, ezt sikerült felfognom.

- Elnézést - Miss Shepard felállt, és kiment a teremből, amit ugyan nem tudtam hova tenni, de nem is tettem szóvá.

- Elmegyek Abby elé - álltam fel én is.

- Tedd azt - bólintott apu.

Csak a folyosóra, az ajtó elé mentem, ott viszont nekitámaszkodtam a falnak. Kellett egy gyors gondolkodási idő magamban, úgy, hogy nem feszélyez közben a környezetem.

Miss Shepard ebédnél feltett kérdése még mindig zakatolt az agyamban. Nem tudtam, hogy mit akarok kezdeni. Csak az volt meg bennem, hogy valahogy vissza kell állítanom a családom hírnevét. És bosszút akartam, komolyan. Ha egy tizennyolcadik századi kosztümös drámában lettünk volna, akkor csak simán fogtam volna egy fegyvert, és lepuffantom Margareth-et. De nem tizennyolcadik századi kosztümös drámában voltam, hanem a huszonegyedik században, kiváló jogi segítőkkel, így az egyetlen, amit tehettem az volt, hogy rájuk hagyatkozom.

Miss Shepard közeledni kezdett felém a folyosón, mire elmosolyodtam. Sosem hittem, hogy majd pont ő fog egyszer mosolyt csalni az arcomra, most mégis ez történt.