Businessman

38. Fejezet

A beszélgetésünket félbeszakította az első gyerekcsoport, akik a szüleikkel, meg egy HR-es kollégával bejöttek a szobámba. Sheppy mosolyogva váltott pár szót az emberekkel, aztán magamra hagyott, hadd szenvedjek egyedül.

Ebédig nem jött vissza, és akkor sem igazán ő jött, hanem én mentem Sheppyhez. Az asztala felett görnyedt, és a laptopján gépelt.

- Hé! Jössz enni? - Megtámaszkodtam az ajtófélfában, mire felkapta a fejét.

- Úristen, már ennyi az idő? Elfelejtettem elmenni ebédért.

- Mióta mész te ebédért? - Felvontam a szemöldököm, ő közben magára rántotta a vékony pulcsit, amit hordott.

- Amióta neked itt kell maradnod a gyerekek miatt.

- Istenem, hogy mennének a... pedig imádom a gyerekeket, de most nagyon nem kívánom a jelenlétük. Akkor viszont hozol nekem a szokásosból? - Váltottam gyorsan témát.

- Persze.

Visszamentem az irodába, legnagyobb örömömre úgy két perccel később betoppant egy újabb csoport. Fogalmam sem volt, hogy ennyien dolgoznak a cégnél. Eddig mindig csak a számokban éltem, az ötven, ötven volt, a kétszáz, kétszáz, most viszont az összes emberem, akinek gyereke volt, az irodában téblábolt.

A gyerekeket Sheppy váltotta. Letette a dohányzóasztalra a két ebédes dobozt, aztán bement a konyhába, és kivette az evőeszközöket, odahozta hozzám, végül leült mellém.

- Shepp, bocs, hogy rád rivalltam.

- Nem haragszom. Sőt, tudom, hogy ez mennyire szar lehet neked, nekem sem a legjobb. De veled akarok lenni, Ethan, ennyire biztos még sosem voltam semmiben.

Halvány mosolyra húztam a szám, mire Sheppy közelebb jött hozzám.

- Köszönöm, hogy meghoztad ezt az áldozatot értem.

Bűnbánóan suttogta az ajkaimra, mire bólintottam. Nagy levegőt vettem, hogy elmondjam neki, mennyire szeretem, és hogy mennyire szükségem van rá, hogy bármit megtennék érte, éppen ezért vagyok képes elviselni Dewittet. Hogy bennem bátran megbízhat, hogy nem fogom soha, de soha cserben hagyni, hogy örökké mellette akarok maradni. Ahelyett, hogy ezt mind elmondtam volna neki, inkább csak kifújtam a levegőt, és megcsókoltam.

Az március egy szempillantás alatt elröppent. Az egyik pillanatban még olyan volt, mintha a tél és a hűvösebb idő sose szűnne meg, a másik pillanatban pedig azon kaptam magam, hogy már április eleje van.

És az sem lepett meg, hogy az év negyedik hónapja is hirtelen telt el. Most, hogy már a harmadán túl voltunk, az évnek, magamban összegezni kezdtem, hogy mik történtek. A tavalyra visszanyúlt problémákkal kezdtem, természetesen Rosalinddal és a mesterkedésével. Az előtte lévő állapotok visszaálltak, persze volt pár ügyfél, akit végleg elvesztettünk, de voltak olyanok is, akiket ez után nyertünk meg, és belőlük voltak többen. A kiesett pénzt, amit elloptak, amit a tárgyaláson fizetni kellett és az ügyvédi díj többszörösen megtérült, ha nem is havonta kétszer, de egyszer biztosan. A kamionokat mind nagyjavításnak vetettük alá, és a fél állományt lecseréltük. Ennek ellenére még mindig nyereséges volt a cég. Libby osztálytársnőjének állítólagos gyereke is megtalálta a számításait, a kismamával együtt, de legfőképpen nélkülem. Ha pedig már gyerekek, akkor megszületett az első unokahúgom.

És természetesen, megszereztem Sheppyt. Megszeretettem vele a becenevét és a családomat. Mondanom sem kell, hogy a családom imádja a barátnőmet, és már csak egy gond van az utamban, méghozzá Cliffton Dewitt. De ami késik, az nem múlik.