Businessman

31. Fejezet

A január gyorsan elrepült, gyorsabban, mint amire számítottam. Az apasági tesztre nem volt szükség, mert mindenki tisztában volt vele, hogy a gyerek - ha egyáltalán létezett - nem az én gyerekem volt. Lilith és a szülei nem kerestek, és januárban több atombomba már nem is akart becsapódni, ezért szépen lassan átcsusszantunk februárba, azzal pedig elérkezett az utazás napja is. Sőt, a helyzet annyival még javult, hogy Lilith iskolát váltott, így a húgomnak nem kellett vele egy levegőt szívni. Libby abbahagyta a rám való pikkelést, rájött, hogy az összes alaptalan, koholt vád volt felém, igaz, ehhez ez a kisebb dráma kellett, ahelyett, hogy kezdettől hallgatott volna rám. De nem tudtam bánkódni emiatt, mert az áfonyalekvárral töltött fánkokkal való kiengesztelés után akár még a fél lábamat is leamputálhatta volna.

Harmadikán, hétfő délután, azaz inkább este, hiszen a szokásos reggeli késés eredménye - ami a reggelizésből és Sheppy alapvető mínusz ideje miatt alakult ki - a túlóra volt, egymás kezét fogva léptünk ki az iroda ajtaján. Sheppy fáradt mosollyal az arcán hajolt oda, hogy megcsókoljon. Viszonoztam a csókot, aztán kinyitottam a kocsi ajtaját.

- A holnapi viszontlátásra, Miss Shepard.

- A reptéren - bólintott.

- Aludd ki magad, már amennyire tudod, oké? Bár a repülőn bőven lesz majd időd aludni.

- Rendben. És hagyni is fogod?

- Ha nagyon szépen megkérsz, akkor hagylak majd aludni - vigyorogtam válaszadás közben úgy, mint egy óvodás. Mindketten tudtuk, hogy nem fogom hagyni, azonban azt még be mertem vállalni, ha egyszerre alszunk. És mivel nem mi vezettük a gépet, ennek nem láttam akadályát.

- Akkor jó éjt.

- Neked is.

Én is beszálltam az én kocsimba, ami egyenesen elindult velem hazafelé. Nem kellett a csomagolással húznom az időm, mert megkértem a szobalányunkat, hogy pakoljon be nekem.

Ennek köszönhetően volt időm otthon vacsorázni, méghozzá a többiekkel együtt. Rachel mellett ültem, aki csak turkálta a tányérját. Megböktem a karját, hogy kiderítsem mi van vele, de ő csak megrázta a fejét. Utáltam, hogy mostanában ilyen kegyetlenül kedvtelen. Nem szerettem boldogtalannak látni, azt szerettem, ha kicsattant a boldogságtól. Akkor volt igazán elemében, a mogorva csajszi nem az ő profiljaként híresült el.

- Fent találkozunk? - böktem meg, miután végeztem.

- Fent találkozunk - bólintott.

- Mit csináltok? FOMO-m lesz - Anya mosolyogva vonta fel a szemöldökét, mire elnevettem magam.

- Beszélgetünk.

- Hagyjad anya, ez a szokásos Ethan-Rachel szekta-time.

- Mi? - Cooper felé fordultam, mire az öcsém megrántotta a vállát.

- Olyanok vagytok, mint egy szekta. Mindig elvonultok, és ki tudja, hogy milyen világuralmi terveket szövögettek.

- Persze, én az exisztcnciális krízisem kellős közepén, Ethan pedig... ő mondjuk lehet, hogy világuralomra akar törni.

- Hogyne. Egy szállítmányozási céggel.

Mindenki elnevette magát, én felálltam a pulttól és beraktam a mosogatóba a tányérom, aztán felmentem a szobámba.

Rach nem sokkal utánam érkezett, a kezében egy tál popcornnal. Levágta magát az ágyamra, majd nemes egyszerűséggel áthajolt rajtam, és levette az éjjeliszekrényről a távirányítót.

- Na mi a harci helyzet? - Bekaptam két szemet, aztán még kettőt vettem Rachel válaszára várva.

- Európába akarok menni. Néztem tök jó holland, norvég meg dán egyetemeket. De nem tudom, hogy anyuék hogyan reagálnának rá.