Businessman

15. Fejezet

Pénteken hulla fáradtan estem haza, és az egyetlen dolog, amire szükségem volt, az egy nagy fürdő, és még nagyobb alvás. November közepe volt, és november közepén pont nem volt semmilyen elfoglaltságom, mármint család ügyileg. Egyedül a nővérem, Melody szülinapja volt, de az még hónap elején, másodikán. A legközelebbi nagy esemény, amire számíthattam, az anya és apa házassági évfordulója volt, december elején. Addig normál esetben nyugtom lett volna, most viszont nem volt.

Vissza kellett építenem a cégem. Alapvetően nem úgy tűnt, mintha olyan hihetetlenül nagy rombolás történt volna, az ügyfelek és a pénz elvesztésén kívül durvább dolog szerencsére nem történt, a legtöbb baj helyre lett állítva, vagy dolgoztak a helyreállításán. Ennek az egész eseménynek a morális kimenetele volt súlyos. Ott rúgott belénk Rosalind, ahol a legjobban fájt.

A másik, ami még negatív utóhatás volt, az érdektelen média megjelenés. Olyan közönséges dolog történt velünk, amely ezer másik vállalattal megtörtént. Nem kellett volna, hogy minden szem ránk szegeződjön. Szöget ütött a fejemben, hogy talán szándékosan tengették az irodaház ajtaja előtt a napjukat a firkászok. Nem mintha egyébként már nem fordult volna elő, hogy az újságban szerepeltünk. New Orleans leggazdagabb családjaként mindig benyomtak minket valahova, de ezeknek az alaptalan - vagyis nem mindig - pletykáknak sosem értettem a lényegét. Az egy dolog, hogy bemocskolják a gyanúsítottat, de nekik is kötelességük moderálni akkor, ha valótlan tényt közölnek.

Az én szobámban csak zuhany volt, így felkaptam az összes fürdős cuccom, és átmentem a nővérem szobájába. Mollynál és a szüleimnél volt kád, nekünk többieknek csak csóró zuhany jutott. Általánosan elfogadott tény volt Rachel és köztem, hogy holtszezon idején - vagyis amikor Melody nem volt New Orleansban - mi használjuk. A kicsik vagy nem mertek ezzel a lehetőséggel élni, vagy csak egyszerűen nem volt ilyen vágyuk. Abban nem gyanakodtam, hogy ne tudnának a kád létezéséről, azért most már Cooper is tizenkettő volt, egyik sem volt már az a kisgyerek, amik eddig.

Megengedtem a vizet, és belenyomtam a tusfürdőm, nem különösebben gondoltam arra, hogy extrém fürdőt vegyek, egyedül az érdekelt, hogy ellazuljak.

Belemerültem a vízbe, rendesen, hogy a fejem is alatta legyen. Visszatartottam a levegőt, és hirtelen nem akartam fel jönni a víz alól. Az izmaim ellazultak, elnehezültek, minden bajomat, ami szó szerint lehúzott, most kétszer olyan nehezének éreztem. Eszembe jutott, hogy fent a tetőn mennyire könnyű volt minden. Egyszerre elfelejthettük, hogy alattunk az épület összeomlik - persze csak képletesen.

Én meg akartam csókolni.

A francba is, kicseszettül meg akartam csókolni. Felnyomtam magam a víz alól, vettem egy mély lélegzetet, aztán kitűrtem a szememből a nedves hajam. Tudtam, hogy nem egyszerűen rossz, hanem egyenesen förtelmes a helyzet. Abban a pillanatban képes lettem volna még egyszer ugyanazt lejátszani, mint Rosalinddal. Talán Miss Shepard éppenséggel nem akarta volna tönkretenni a céget, de ugyanúgy ért volna véget. Ráadásul utána még el is kellett volna viseljem a képét.

Szerencsém volt, hogy nem csókoltam meg. Még akkor is, ha nagyon akartam, és talán egy kicsit még mindig bennem volt a vágy. Mindezek ellenére elhatároztam, hogy visszahúzódom, és nagyobb távolságot teszek kettőnk közé. Kirúgni nem rúghattam ki, és nem is akartam. Különben is barátja volt, nem akartam én lenni a rosszfiú.

Korán lefeküdtem aludni, bár nem tudtam álomba merülni. Idegesítettek a történtek, és az is, hogy ki akartam hátrálni. Én sosem hátráltam, nekem az egyetlen út az előre volt. Megfordultam az ágyamban, kinyúltam az éjjeliszekrényemhez, és ránéztem a telefonomra. Negyed három volt, felületes alvással, és forgolódással elcsesztem hét órát az életemből. Tehettem volna valami érdemibbet is. Ahelyett, hogy újraindítottam volna a mostanra már lejárt fehér zajt lejátszó alváselemző ketyerém, kikapcsoltam, felkaptam a telefonom, és a vakuval világítva kivettem egy futónadrágot meg egy pólót.