Businessman

37. Fejezet

Azt hittem, hogy dobok egy hátast, amikor a kocsi leparkolt a teleken. Mollyék leendő háza egy akkora területen helyezkedett el, mint a miénk, vagy talán még annál is nagyobbon. Talán még az is torzított a helyzeten, hogy mindössze egy fehér ponyvasátor volt felhúzva és egy kupacba volt lerakva az összes eddig megérkezett építőanyag.

- Ethan! - Kyle egy sárga, műanyagsapkával a fején jött ki a sátorból. Felém nyújtott egy ugyanolyan sapkát. - Fő a biztonság. Na, megnézed?

- Naná!

- Akkor gyere.

Bementünk a sátorba, ahol Kyle szintről-szintre kiteregette a tervrajzokat. Úgy tettem, mintha értenék hozzá, de az elrendezés egyébként tetszett. Mosolyogva hallgattam a magyarázását, Kyle teljesen beleélte magát, és teljesen megértettem, mert nagyon menő projekt előtt álltak.

- És ott lesz a móló. Egészen be fog lógni, mert azt akarom, hogy ki lehessen kötni majd rajta.

- Mit akarsz kikötni?

- Egy motorcsónakot, vagy nem tudom, de érted, nem?

- De igen. Marha menő.

- Kösz, már csak el kellene készülnie, mielőtt az első hurrikán lecsap.

- Addig még van négy hónapotok, kábé.

- Hát ez annyi idő alatt nem lesz szerintem kész. Maximum a váza. De akkor meg bentről lehet hurrikán alatt is dolgozni.

- Pont ezt akartam mondani én is - bólintottam. - Molly hogy van a hétvége után? Tényleg nem volt szarul, mert én éreztem magam kínosan?

- Szarul nem volt, de szokás szerint az örökölt viselkedési formákon görcsöl. Nem akarja, és én sem, hogy a gyerekek beteg állatok legyenek. De Mikey eddig jó úton halad, úgyhogy én annyira nem aggódok, mint ő.

Bólintottam, erre nem igazán tudtam mit mondani. Molly attól is félt, hogy gyereket vállaljon, aztán ezt sikerült nagyjából leküzdeni, és akkor jött Mike.

- Akkor indulhatunk?

- Ja, csak még elköszönök - Kyle a ponyvasátor felé biccentett. Bólintottam, mire otthagyott, aztán úgy öt perccel később vissza is jött.

Mire a családi rezidenciához értünk, és egyéb okokból gondoltam, hogy már az előtt is, mindenki ott volt, készen a vacsorára, aminek igazából semmi indoka nem volt, csak annyi, hogy Mollyéknak ne kelljen kajára költeniük. Szar lehetett bőröndből élniük, legalább is akkor az alkalmakkor, amikor látogatóba jöttek, ami pedig annyit jelentett, hogy havi három, de akár hét napot is szállodában laktak. Éppen ezért értettem meg, hogy akarnak egy házat itt is. Na nem mintha anyáék nem ajánlották volna fel, hogy lakjanak nálunk, de ők ellenkeztek, amit szintén meg tudok érteni. Most viszont, amikor két hétre érkeztek, mert már jó régen nem voltak nálunk, még rosszabb lehetett, főleg egy újszülöttel.

- Holnap elhozod Sheppyt is? - kérdezte Molly mosolyogva a vacsoránál.

- Végül is elhozhatom.

Megvontam a vállam, nem volt semmi akadálya, sőt igazából a legtöbb esetben ez nálam már magától értetődő volt, hogy Sheppy is jön.

- Ma korán végzünk - emlékeztettem Sheppyt másnap reggel.

- Én is? - Sheppy felnézett a papírjából, amiből sorolta a délutáni teendőim.

- Igen. Jössz velem. Molly és Kyle barátai hazajöttek, és velük találkozom. Te pedig jössz velem - tettem hozzá még egyszer. - Persze csak ha akarsz. De Molly is örülne neki, ő hívott, nem mintha én nem vettem volna kész ténynek.