Businessman

30. Fejezet

- Indulok.

Kinyomtam a telefonom, aztán a zsebembe csúsztattam. Felkaptam a papírjaim az asztalról, készen arra, hogy fent az irodában az asztalra dobjam őket, aztán a kabátomat magamra véve elhagyjam az egész épületet.

- Ethan, mi az? - Sheppy szó szerint utánam loholt, és egy pillanatra el is felejtettem, hogy velem van. A liftajtó majdnem becsukódott az orra előtt, de gyorsan odatettem a lábam, ő pedig kitámasztotta a tenyerével az ajtókat.

- Libby. Anyáék bent vannak a suliban, és nekem is be kell mennem. Nem tudom, hogy pontosan mi van, gondolom, hogy az a kis ribanc.

- Nagyon nincs szerencséd a nőkkel.

Felsóhajtott, aztán nekidőlt a korlátnak, én meg akaratlanul is elvigyorodtam.

- Úgy gondolod?

- Miért, nem?

- Nem. Rachellel például mindig jóban voltam. És te se vagy olyan szörnyű.

Sheppy elnevette magát, aztán megbökte a vállam.

- Mi az, hogy nem vagyok olyan szörnyű?

- Hát... végül is csak Dewittet kell elviselnem. De ez elég jó kompromisszum.

Figyeltem, ahogy Sheppy arca pirosra vált, aztán felértünk az emeletre, úgyhogy nem igazán tudtuk folytatni a beszélgetés ezen részét.

- Velem jössz? - kérdeztem.

- Visszajössz még?

- Nem tudom. Attól függ, hogy meddig tart ez az egész.

- Azt hiszem, nem vagyok az alkalomhoz öltözve.

Végignéztem rajta, egy farmer volt rajta, meg az egyszerű, rövid póló. Engem egyáltalán nem zavart, sőt igazából cukinak és hasznosnak találtam, ugyanakkor tényleg nem volt valami hivatalos.

- Kellene tartanod pár ruhát idebent, és nálam is.

- Ez most egy felszólítás vagy javaslat volt? Vagy egy burkolt kérés?

- Kicsit mindhárom?

- Még meggondolom. - Sheppy vigyorogva várta a reakcióm, tudtam, hogy azért csinálja, mert megpróbál idegesíteni. Bírtam, ha csipkelődős hangulatban van.

- Lényeg ami a lényeg, velem jössz?

- Végülis, miért ne? Gondolom ott van a munkám, ahol te.

- Jól gondolod. De...

- De mi?

- Semmi.

- Ethan! Mond el.

- És ha nem akarom?

Sheppy felpillantott rám, aztán megforgatta a szemét, és kiment az irodából. Megráztam a fejem, felkaptam a kabátom, és utána indultam.

- Csak azt akartam mondani, hogy bármikor kivehetsz szabadságot. És vannak napok, amiket le is tudsz csúsztatni a túlórák miatt. De nem akarom, hogy szabit vegyél ki, mert nagyon hiányoznál.

Sheppy nevetve hátrafordult, aztán magára rántotta a kabátját.

- Nyertem.

- Miben?

- Kiszedtem belőled. Amúgy nem gondolod, hogy egy kicsit túlfűtött a birtoklási vágy benned?

- Nem. Szerintem egészséges mennyiségű birtoklási vágy tombol bennem. Megyünk?

- Aha.

Lefelé nem szóltam semmit, és ő sem beszélt hozzám. Lent, a kocsinál kinyitottam neki a bal ajtót, aztán átmentem a jobb oldalra, és bemásztam Sheppy mellé. A sofőr tudta, hogy hova kell vinnie, ez is hozzátartozott a rutinunkhoz, a család alkalmazottjai, akik már régóta velünk voltak, szinte a gondolatainkban olvastak, pontosan tudták hova akarunk menni. Esetemben ez persze nem volt nehéz, tekintettel arra, hogy reggel munkába, délután pedig hazafelé menet használtam az autót.