Businessman

17. Fejezet

- Jó reggelt, Mr. Riley! - Miss Shepard mosolyogva köszöntött a lift ajtajában. Bólintottam, és elvettem tőle a kávém.

- Mi a helyzet?

- Minden rendben van, Mr. Riley. Hozom a beosztását.

Ahogy azt ígérte, meg is tette, de nem tudtunk végigszaladni az összes ponton, mert a következő pillanatban Abby Highgate és az asszisztensei egy rövid kopogás után feltépték az irodám ajtaját. Abbyn egy sötétkék, bársony kezeslábas volt, kilométer hosszú cipősarkkal.

- Jó hírem van, Ethan! Megtaláltuk Rosalindot.

- Igen? - Felálltam az asztaltól, és odasétáltam Abbyhez. Mosolyogva kitártam a karom, megöleltük egymást.

- Igen, és ezúttal nem menekül, mert a saját gyógyszerét kapja. Pár napon belül bíróságra vihetjük az ügyet.

- Te egy zseni vagy, Abby.

- Nem, még nem. Még nem szereztem vissza a milliókat, addig még várd ki. Bár, hogy őszinte legyek, csekély esélyt látok az ellenkezőjére, mindenesetre ne hamarkodjuk el.

- És mi van a főnökével? Meg van ő is?

- Még nincs, de meglesz. Vérszemet kaptam, úgyhogy meglesz.

- Köszönöm, Abby.

- Ugyan Ethan. Ez a munkám.

Bólintottam.

- Hozhatok esetleg egy kávét vagy teát? - Miss Shepard teljesen önállóan szólalt fel az érdekünkben, ami meglepett.

- Nekem ott van a reggeli - biccentettem az íróasztalom felé. - Abby?

- Én elfogadok egy kávét, köszönöm.

- Máris hozom. De chai latténk nincsen!

Abby értetlenül nézett Miss Shepardra, én pedig összeszorítottam a szám, nehogy elröhögjem magam. Az volt a szerencséje Shepardnak, hogy egyrészt ez tényleg vicces volt, másrészt hogy jó kedvemben voltam, különben rászóltam volna, hogy ne pofátlankodjon.

Abby végül valami capuchino félét kapott, én pedig az eszpresszómmal leültem vele a szemben a kanapéra. Amíg el nem fogyott a kávé, addig arról beszéltünk, hogy milyen stratégiákat akar felvonultatni a bíróságon, illetve felhívtuk a szüleimet is a jó hírrel.

Abby megköszönte a kávét, aztán két puszival később a csatlósaival együtt otthagyott engem.

Miss Shepard kikísérte őket, aztán visszajött egyeztetni. Abby miatt egy kicsit megcsúszott a napunk, de egyáltalán nem bántam, mert túl jó híreket kaptam. Szokás szerint túlóráztunk aznap is.

Két héttel később, november utolsó hetében megkezdődtek az előzetes meghallgatások. Tudtam, hogy Abby mélyebbre ásta magát, mint bármikor. A követeléseink egyszerűek voltak, és az ügynek magának is annak kellett volna lennie, most egy kissé mégis belebonyolódtunk. Főleg mivel Rosalind főnöke nem volt meg. Ő viszont megkapta a bírósági idézést, éppen ezért meg kellett jelennie.

Abby, apa, anya és én hamarabb érkeztünk a tárgyalóterembe, mint Rosalind és a védője. Amikor megjöttek, mind felálltunk, Abby kezet fogott az ügyvéddel, de a ribancot messziről ignorálta. Én sem tettem máshogy. A pasast figyelemre méltattam, de csak azért, mert ő ellene nem volt kifogásom. Egyelőre.

- Szia, Ethan - Rosalind lehajtotta a fejét, ártatlanul, csak a szemével nézett fel rám. Közönyös arccal megemeltem a szemöldököm, aztán visszaültem a székembe.