Businessman

5. Fejezet

- Bocsánat, nem úgy értettem.

- Mindegy. Lemondjam a fél tízes konferenciát?

- Ha nem jó nekik tizenegytől, akkor igen. Majd értesítsen, ha megvan a válasz.

- Igen, Mr. Riley.

Isla kinyomta a telefont, én pedig kétszer az előttem lévő anyósülésbe vertem a fejem. Mégis hogy mondhattam ilyet? Totál idiótának éreztem magam, valószínűleg azért, mert az is voltam. Egyszerűen nem hittem el, hogy az agyam képes volt velem kimondatni, hogy Shepard sosem zavar. Eleve ez egy hibás állítás volt. Több dolog is zavart Miss Shepardban, másrészről pedig nagyon is el tudtam képzelni olyan szituációkat, amikben a hátam közepére sem kívánnám a nőt.

- Igen? - Idegesen kaptam fel a telefont. Az előző pozíciónk óta úgy egy lámpányit haladtunk, ami nem volt akkora távolság, de szerettem volna abban reménykedni, hogy hamarosan megérkezek, és nem kell tovább tolni a meetinget.

- Sajnos a tizenegy már többeknek nem felel meg.

- A büdös francba már! - Idegesen felsóhajtottam, aztán úgy véltem, az eszembe ötlött az egyetlen lehetséges opció - Tudja mit? Megyek gyalog!

Kinyomtam Shepardot, a sofőrömnek pedig nem szóltam egy szót sem, egyszerűen kinyitottam a belső sávban az ajtómat, aztán pedig szépen kisétáltam a járdára, a dudálások közepette, amit a mellettünk várakozó ideges sofőr produkált. Bemutattam neki, nyomdafestéket nem tűrve, és nekivágtam az útnak.

Összesen négy saroknyit kellett lesétálnom, ami két villamosmegállót jelentett, de arra nem volt kedvem költeni, bérletem meg nem volt, mert mindig autóval közlekedtem. Bevágtam az irodaház tolóajtaját.

- Reggelt.

- Mr. Riley! Jó reggelt, és kellemes napot!

- Kösz - elengedtem egy mosolyt a recepciós csajszi felé, akinek ettől valószínűleg egész nap orgazmusa lesz, és két óra múlva már azt fogja terjeszteni, hogy a budiban meg is dugtam, de nem érdekelt, mert most éppen más bajom volt. És még mindig nem ittam kávét!

Mint aki tudja mit akarok - mert valószínűleg ez így is volt - Miss Shepard ott állt a liftajtóban, kezében a bagelemmel meg a kávéval.

Utóbbit kikaptam a kezéből, aztán egy köszönöm-félét mormolva beleittam, mindenesetre kár volt, mert az én kis kávém helyett a pohárban valami édes vacak volt.

- Ez mi?

- Pumpkin spice latte.

- Húzza le a vécén, Shepard. Hol a kávém? - Visszanyomtam a kezébe a poharam.

- Az úgy volt... mire ideértem, addigra elfelejtettem, hogy melyik bögrében melyik volt, és véletlenül sikerült beleinnom az ön poharába. Úgy gondoltam, hogy nem inna utánam, ezért inkább megittam azt, erről pedig azt gondoltam ízlene magának.

- Hát ez csodálatos! Nem tűnt fel, hogy én keserűen iszom a kávét?

- De, igen. Ezért tettem bele édesítőszert, miután beleittam.

- Fenomenális. Nyert magának még egy kört. Rajta! Viszont ha legközelebb ilyet csinál, adja nekem, inkább a maga nyála, mint ez a förtelem.

- Igen, Mr. Riley.

- Különben is, nincs még korán a Halloweenhoz?

Miss Shepard nem válaszolt, megfordult, és elindult kifelé az irodámból.

- A bagel!

- Ó, igen. - Felém nyújtotta a fehér papírzacskót.

- Számítsak mondjuk szilvás pitére, vagy vajas croissant-ra?