TNHMB //Shawn Mendes ✓

16.

Skylar

Végül a megmentőm Brian lett, aki ráadásul értem jött, mert előzőlegesen már megbeszéltük anyuval, hogy ma elmegyünk meglátogatni őt a nagyinál, csak ez teljesen kiment a fejemből. Brinek szerencsére nem, így váltóruhával kezében és mindent tudó mosollyal arcán jelent meg a srácnál. Gyorsan öltözök át és egyéb ötlet hiányában apró puszit nyomok Shawn ajkaira mikor bátyám elfordul. Nem tudom még mit kéne tennem a kialakult helyzettel. Az információkat feldolgoztam, elpakolom magamban, de nem tudok hozzá fűzni semmit, viszont ismerve a srácot ő biztos válaszokat akar majd.

-Láttam ám azt az apró puszit! -Kúszik óriási vigyor Brian arcára, amint elindítja az autó motorját. Nem szólok semmit, csak egyszerűen karon csapom mielőtt elindulna. -Héhé! -Háborodik fel kacagva. -Te akartál titkolózni előttem, komolyan romi csókok mikor elfordulok? -Vonja fel szemöldökét, de hangja egyáltalán nem vádaskodó, sokkal inkább kacérkodó és játékos. Bár Brinek igaza van és tényleg úgy történt, ahogy mondja még sem tudok semmit válaszolni. Nem titkolózok, nem is akartam egyszerűen azt sem tudom mit gondoljak, nem hogy azt mit mondjak. -Csendes vagy, baj van? -Pillant rám az egyik pirosnál. Automatikusan megrázom fejem, de túl jól ismer ahhoz, hogy tudja, kamuzok. -Shawn csinált valamit...?

-Nem, dehogy. -Vágok közbe, mielőtt bármi rosszat feltételezhetne. 

-Akkor? Látom, hogy szomorú vagy. -Húzza el ajkait egy pillanatra rám tekintve, majd visszavezeti szemeit az útra.

-Szeretem Shawnt. -Bököm ki, bátyám pedig azonnal rám kapja zöldjeit, még szerencse, hogy kifogtunk egy újabb pirosat.

-Szereted, mint te Meghant, vagy mint én Meghant? -Brain Craigen és a csodálatos hasonlatai. Bri homlokát ráncolva méreget, de egészen addig nem szólalok meg, míg a lámpa át nem vált és indulunk meg újból a tömeggel.

-Ez a baj, nem tudom. -Rázom meg kobakom kellemetlen görbülettel arcomon. Tényleg fogalmam sincs. Nem érzem azt, hogy őrülten szerelmes lennék, de mellette biztonságban és jól érzem magam. Szeretem a csókjait, mellette aludni és csak úgy szimplán vele lenni.

-Ezt könnyed kiderítheted. -Húzza sokatmondó vigyorra ajkat. Most biztos valami oltári nagy faszság fogja elhagyni száját. -Látod magatok meztelen? -Halál komolyan kérdezni, de nekem muszáj elnevetnem magam. Rá pillantok várva, hogy azt mondja viccelt, de nem. Még mindig pókerarccal mered maga elé, így gondolkozni kezdek. Rögvest az előző délelőtt jut eszembe, amit a teraszon és amit a kanapén is műveltünk, na meg a be nem következett folytatás. Látom e magunkat meztelen? Úgy tűnik igen, ez nem kérdés. -Ne mondj semmit, az arcod mindent elárul. -Fintorodik el, miközben kiteszi az indexet, mert időközben megérkeztünk. Elvörösödve szállok ki az anyósról, de sok időm nincs rágódni ezen, mert meghallom anyukám bársonyos hangját és azonnal fel is tűnik szőke kobakja az ajtóban.

-Sky! -Szalad felém széttárt karokkal, s amint elém ér szoros ölelésbe von. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, sokat beszéltünk eddig is telefonon, de hiányzott már a személyes kontaktus. Nagyon is. Gyümölcsillatú parfümje orromba szökik, mialatt erősen tartom karjaimban. Kis idő múlva ellép, s bátyám is megölelgeti, akit az elmúlt időben azért többet látott, mint engem.

-Hogy van a nagyi? -Biggyeszti le ajkait, felpillantva az apró tornácra. A nagyit két éve diagnosztizálták alzheimer korral, s az elmúlt fél évben rohamosan kezdett romlani az állapota. Néha vannak tiszta pillanatai, de anyát nagyon megviseli ez az egész.

-Hol így, hol úgy. -Szomorodik el ő is, majd a ház felé indulva csendben követjük őt. Nem tudom fel vagyok e készülve arra, ami bent vár. A nagyival egészen kicsi korom óta közel állunk, ő az egyetlen, aki tudja mennyire megviselt, hogy Shawn világsztár lett és, hogy egyre kevesebbet láttam. Nála sírtam ki a lelkem, ő pedig mindig sütött nekem epres sütit. A boldog emlékképre felfelé görbül a szám, de amint meglátom őt el is tűnik mosolyom. Nem néz ki betegnek, egész jól fest, ősz haja hátrafésülve ékesíti, kerek és ráncos arcát, de valahogy még is más.

-Ki ez a gyönyörű kislány? -Mér végig mosolyogva, amitől megcsavarodik szívem. A nagyi nem ismer meg?

-Anya ő az unokád, Skylar. Nem emlékszel? -Simít végig anya a felkarján, miután mellé telepedik az ágyra.

-Hány unokám van? -Kérdez vissza értetlenkedve, mialatt zöldjeit először rám, majd bátyámra emeli. Bri tartja magát, de én észre veszem, hogy ő is megremeg.

-Kettő. -Cirógatja karját szomorúan, miközben hol rám, hol pedig bátyámra pislog.

-Nem emlékszem. -Kap kétségbeesetten a karját simogató kéz után, szívem pedig még jobban összefacsarodik. -Ne haragudjatok. -Süti le szomorúan szemeit. -Nem emlékszem. -Suttogja maga elé.

-Semmi baj nagyi! -Eszmél fel legelőször Bri, majd kikerülve engem az ágy másik oldalára ül. Én is megszeretnék szólalni, de nem tudok. Mint valami hal tátogok az ajtóban, de egy szó sem hagyja el a számát. Nem tudom őt így látni. Nem megy. Érzem, hogy szemeim égni kezdenek, s gondolkodás nélkül rohanok ki a tornácra, mielőtt elbőgném magam mindenki előtt. Nem jutok messzire, csak a teraszon elhelyezett hintaágyig. Zokogva kuporodok bele és mikor eszembe jut, hogy mennyi mesét olvasott nekem régen itt, mikor nem tudtam aludni, még jobban sírni kezdek. Egész testem remeg. Utálok sírni, de most még sem tudom abba hagyni.

Nem tudom mennyi ideje ülhetek itt. A könnyeim teljesen elapadtak, üvegesen pislogok magam elé, karjaimmal térdeim átkulcsolva, mikor megrezzen alattam a hinta jelezve, hogy valaki beült mellém. Nem nagyon látok oldalra, azt az egy pontot is csak homályosa méregetem, amire betudtam fókuszálni, de hogy őszinte legyek nem is érdekel. Valószínűleg Brian jött ki, mert már látta, hogy kicsit megnyugodtam. Attól, hogy nem ordítok egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tudnék. A mellettem ülő közelebb kúszik, jobbját óvatosan átveti vállam felett, úgy húz közelebb magához. Nem szól semmit, egyszerűen csak itt van velem, ami sokkal többet jelent, mintha nyugtatgatni próbálna. Végül én töröm meg a közöttünk honoló csendet, miután fejem vállára döntöm.

-Mit keresel itt?

-Brian szerint szükséged van rám. -Suttogja maga elé, még közelebb csúszva oldalamhoz.

-Briannak igaza van. -Csuklik el hangom, s a következő pillanatban már azon kapom magam, hogy Shawn ölelő karjai között zokogok. Örülök, hogy itt van. Tényleg nagyon szükségem van rá.