TNHMB //Shawn Mendes ✓

7.

Skylar

Shawn nem ment haza, ami jó, viszont az, hogy a délután további részében messziről elkerült egyáltalán nem tetszik. Csalódott vagyok és dühös.
Dühös, mert akkor közli, mikor már sikerült rendeznem magamban az iránta táplált érzéseim. Dehogy sikerült. Mióta azt mondta, "nincs múlt idő" szívem úgy zakatol, mint egy idióta és ez felettébb idegesít, mert még mindig a bátyám legjobb barátjáról van szó.

És csalódott vagyok, mert nem mondta előbb. Talán, ha négy évvel ezelőtt említi ezt a csekély tényt nem megyek el. Talán most minden más lenne, de helyette hallgatott.

Feltudnák robbanni, viszont a józanabbik felem azt suttogja, hogy én is hallgattam, mint a sír. Nem tudom eldönteni, hogy agyam vagy szívem kattog gyorsabban, de testem kezdi feladni a szolgálatot. Nem tudom, hogy üvölteni akarok vagy zokogni esetleg csendben nézni magam elé.

-Sky beszélj hozzám. -Rángat vissza Meg kellemes hangja. A többiek visszamentek a vízbe, de én úgy éreztem nem tudok Shawn közelében lenni. Egyszerűen nem megy. Meg akarom ütni, aztán pedig megcsókolni vagy fordítva, komolyan még a vízbefojtás is opció. Végül a mellettem ülő szőkére emelem tekintetem, aki aggódóan pislog rám. -Őszintén. -Teszi hozzá, mielőtt szólásra nyithatnám a szám valami hazugsággal. Ritkán hazudok és nem is tudok igazából, de úgy érzem most muszáj.

-Semmi, csak... -Kezdem el, de újból közben vág, mutatóujját felemelve.

-Most csukd be a szád és akkor nyisd ki újra, ha őszintén beszélsz. -Francba. Meghan ismer annyira, hogy tudja mikor készülök hazudni. Hatalmasat sóhajtok, miközben a tengerre vezetem tekintetem és kiszúrom a srác hátat. Connor és Brian között áll jókat kacarászva.

-Shawn és én. -Bököm ki végül. -Szerinted hülyeség? -Húzom el ajkaim. Most már nem mérges vagyok, hanem szomorú. Jelenleg azt érzem, hogy ezt a tengert is kitudnám sírni, ami előttünk hever.

-Nem. -Rázza meg fejét halvány mosollyal, amitől egy pillanatra kihagy a szívem. Hallucinálok vagy tényleg azt mondta, hogy nem? Meg apró tenyerét törökülésbe húzott combomra vezeti. -Régóta nem hülyeség.

-Mi? -Kapom rá tekintetem.

-Shawn majdnem bele halt, mikor elmentél. -Dől el a napozóágyon, napszemüvegét szemeire tolva. -Brian nem vette észre, mert ő is szomorú volt, de Shawn...-Tart apró szüntet, hogy vigyorogva megrázhassa fejét. -Ő már akkor is máshogy szeretett.

-Sose mondta. -Harapok alsó ajkamra. Szemeim égnek, érzem hogy egy kósza könnycsepp legördül arcomon, de ezúttal hagyom. Utálok sírni. Sebezhetőnek és gyengének érzem olyankor magam, de most erre van szükségem.

-Változott volna valami?

-Nem mentem volna el. -Sütöm le szemeim szomorúan. Tényleg maradtam volna. Szerettem a közelében lenni, viszont muszáj volt távol maradnom tőle, hogy elengedhessem.

-Tényleg? -Ezúttal ő lepődik meg, barnái kikerekedve fürkészik arcomat. -Várj most sírsz? -Tátja el száját még jobban, majd a nyugágyból laza mozdulattal huppan át mellém a pokrócra.

-Igen. -Ez az utolsó szó, amit ki tudok mondani, mert kérdésére könnyeim patakzani kezdenek. Meghan gondolkodás nélkül zár karjába, én pedig csendben zokogok. Soha nem csinálok ilyet, pláne nem nyilvánosan, de most nem tudok parancsolni magamnak. Nem megy. A lány apró tenyerei mellett megérzek egy harmadikat és csak remélni merem, hogy egy idegen az, de bátyám kétségbeesett hangját hallva megáll bennem az ütő.

-Jézusom hugi, mi a baj? -Cirógatja ő is hátamat barátnője mellett, de nem tudok megszólalni.

-Mi történt? -Hallom meg Aal, bársonyos hangját is. A francba már, hogy nem tudnak tovább fürdőzni. Senki nem mond semmit. Én nem tudok, Meg nem akar, Brian pedig ugyan olyan elveszett mint ők, csak egy perccel előbb ért ide.

-Sky sír? -Csendül fel egy negyedik hang is, ami villámcsapásként üt belém. Shawn baritonja a leghalkabb, még is abban van a legtöbb érzelem. Ő tudja, mi a baj. Azaz, ő sem, mert igazából én sem, de azt igen, hogy a tengerben folytatott beszélgetésünkhöz van köze. Bátyám barátnője karjai között végül sikerül megnyugodnom. Hatalmas levegőt véve egyenesedek ki, kezeimmel erőszakosan törlöm le arcomra a könnyeket.

-Nincs semmi. -Pattanok fel határozottan. -Jól vagyok, megvagyok. Megcsípett valami és megijedtem, mert azt hittem hogy egy darázs. -Kamuzom az első dolgot, ami eszembe jut. Allergiás vagyok a csíkos kis geci csípésére és régen is rendszeresen volt, hogy sírtam mert megijedtem tőle. Ha meg csíp, 10 perc alatt bedagadok és lehet nem ér ki a mentő. Egyszer majdnem nem ért ki, nem az volt életem legjobb 15 perce az biztos.

-Biztos nem az volt? -Kezd el azonnal aggodalmaskodni Brian. Szívem megcsavarodik, hogy egy buta hazugság miatt vág ilyen fancsali képet, de ha megtudná az igazságot lehet rosszabb lenne.

-Még élek. -Vonom meg vállam. 13 és 14 éves korom között hétszer hívták rám mentőt, azóta mindig van a táskában adrenalin.

Shawn

-Sky beszélhetnénk? -Szalad ki számon olyan gyorsan, hogy gondolkodni sincs időm. Mindenki rám kapja tekintetét, de a lány mielőtt válaszolna Megre néz, aki határozottan bólint.

-Persze. -Áll fel újból, majd leporolja magáról a homokot. Lassan indul el a parton és megvárja míg utol érem. Nem mond semmit, keményen nézi maga előtt a földet. Nem tudom mit akarok mondani csak azt, hogy nem szeretném, ha sírna miattam vagy ez az egész miatt.

-Nem szeretném, hogy sírj. -Mondom ki végül azt, ami egyfolytában agyamban forog. Igazából ezt szeretem a legkevésbé.

-Shawn ez nem így működik. -Kuncog fel hitetlenkedve, fejét rázva. Tudom, hogy nem.

-Tudom, de a szívem megszakad. -Fordulok be elé és torpanok meg előtte. Sky tovább lépdel észre sem vesz, így egyenesen nekem sétál. Dereka után nyúlok, hogy ne pattanhasson le rólam, de így újból túl közel kerül hozzám. Szemeim kerek ajkaira tévednek, amik mint mágnes vonzzák enyémeket.

-Shawn. -Rángat vissza a valóságba. Iriszeim rátalálnak övéire, miközben egyet hátrébb lépek. Szemeiben valami megfogalmazhatatlan érzés csillog. -Miről akarsz beszélni? -Hatalmasat sóhajtok.

-Nem tudom. -Ingatom meg fejem, majd hirtelen felindulásból lehuppanok a homokba. A nap már lemenőben és elég sokat sétáltunk csendben ahhoz, hogy jó messzire kerüljünk barátainktól. Sky szavak nélkül telepedik le mellém, fejét óvatosan vállamra dönti, úgy kémleli a narancssárga eget.

-Szerettelek Shawn. -Kezd bele, gyomrom pedig megremeg a múlt idő hallatán. Szeretett. -Most őszintén nem tudom mit érzek. -Hangja megcsuklik, érzem, hogy egy apró könnycsepp vállamra csöppen. Óvatosan fordulok felé, feje vállamról mellkasomra simul, hogy ujjbegyemmel letudjam törölni könnyeit.

-Megint sírsz. -Suttogom közénk. Ujjhegyem bizsereg a lány orcájának érintésre. Lassan simítok ki egy vörös tincset gyönyörű arcáról, majd akaratom ellenére közelebb hajolok. Skylar megemeli állat, így ajkainkat csupán pár centi választja el.

Megszünteti a távolságot. Szája lágyan talál rá enyémre és nem is akar többet belőle, ahogy én sem. Kis idő múlva szemeit lehunyva hajol újra mellkasomra.

Csókja teljesen megbabonáz mégis teljesen összezavar. Skylar nem az a lány, aki játszadozik, de most még is rosszul érzem magam. Nem akarok megint összetörni. Nem akarok megint ugyan ott lenni, ahol hagyott mikor elment.

Nem bírnám ki még egyszer, ha elveszítem őt.