TNHMB //Shawn Mendes ✓

27.

Skylar

Közel másfél hét telt el a nagyi temetése óta, de én még mindig olyan vagyok, mint egy élőhalott. Anyuék láthatólag aggódnak miattam, de nem igazán vágyom társaságra és ezt tiszteletben tartják, ahogy Shawn is.

Brian a temetést követő napon már újból csatlakozott a többiekhez, amiért egyáltalán nem hibáztattuk, sőt szüleim engem is győzködtek, hogy menjek, végül nem mentem. Az elmúlt két hétben nem igazán volt mosoly az arcomon és nem szerettem volna a fancsali képemmel lehúzni a társaságot.

Most is az ágyamon fekszem és szokásosan a szobám falát kémlelem. Ebben a pár napban ez lett a kedvenc időtöltésem, de most telefonom csörgésére megzavar ebben. Érdeklődve húzom el a zöld ikont és emelem fülemhez, anélkül hogy megnézném ki az. Brianen és anyuékon kívül más nagyon nem keres, tekintettel kérdésemre. Igazából Brit is kértem, hogy ne hívogasson, de ő ragaszkodik hozzá, sőt abban is biztos vagyok olyankor barátom is ott legyeskedik körülötte. Hiányzik Shawn nagyon is, de nem tenne jót neki, ha így látna. Nem lehetek biztos pont az életében, ha a saját magaméban sem vagyok az jelenleg.

-Haló? -Szólok bele továbbra is a plafont vizslatva.

-Szia Sky. -Szólal fel legjobb barátnőm félénken, mintha arra várna, hogy rácsapom a telefont, amit nem teszek. Miért is tenném, ő is nagyon hiányzott. -Hogy vagy? - Még mindig tartózkodóan cseng hangja. Tudom, hogy attól tart kiborulok, de helyette csak óvatosan megvonom vállam, amit nyilvánvalóan nem lát, majd beszélni kezdek.

-Majdnem 5 kilót fogytam a két hét alatt, másfél hete nem mostam hajat és csak azért nem haltam éhen, mert anyu nem hagyta, de.. -Tartok rövid szünetet. -Jobban. Ma voltam sétálni a parkban és kommunikáltam emberekkel. -Mosolyodok el monológom végére, tényleg kezdem egész elevennek érezni magam.

-Shawnnal beszéltél? -Nele olyan halkan kérdezi, mintha félne a választól vagy az én reakciómtól. Nem beszéltem vele mióta eljöttem, de Bri kérés nélkül rendszeresen tájékoztat arról, hogy hogy van vagy hogy mi van vele.

-Mostanában nem. -Zárom rövidre, majd újból szólásra nyitom a szám, de barátnőm közbe vág.

-Nézz fel instára. -Hangsúlya tekintélyt parancsol, így kérdezősködés nélkül teszek úgy, ahogy mond. Rögtön meglátom azt, amit látnom kell és visszafojtott lélegzettel kezdem olvasni Shawn kiírását.

Szüntet tart, mert nincs jól. A szívem ebben a pillanatban megszakad és ezer apró szilánkra törik. Önző voltam és csak magammal törődtem, mikor tudtam jól, hogy neki ez az egész most nehéz. Nem mentem vele, mikor Andrew pontosan emiatt kért meg rá. Borzasztó embernek és legfőképpen barátnőnek érzem magam, mert az is vagyok. Miért nem hívott, ha nincs jól? Brian, miért nem mondta? Remegő kezekkel teszem le barátnőm és kezdem azonnal tárcsázni Shawn számát, ami kicsörgés nélkül pittyegni kezd jelezve, hogy ki van kapcsolva. Következő próbálkozásként bátyámat hívom, de mikor az ő telefonja is süket kétségbeesetten tárcsázom Andrewt, hátha nála sikerrel járok, de hiába. Utolsó utáni reményként keresem ki Aaliyah számát és nyomom meg a kis telefont neve mellett. Aal kicsöng és a harmadik csörrenés után bele is szól.

-Igen? -Hangja semmitmondó és tárgyilagos. Vagy pipa rám, vagy nincs meg neki a számom.

-Skylar vagyok. -Szólalok fel, mialatt idegesen hajamba túrok. Pontosabban túrnék, mert három napja ugyan abban a kontyban van.

-Óó Szia! Bocsi nincs meg a számod. -Kezd csacsogásba, amivel nem tudom miért, de kissé megnyugtat. -Gondolom nem érted el Shawnt, most jönnek haza, 7-kor száll le a repülőjük. -Avat be kérés nélkül, amiért felettébb hálás vagyok, ahogy azért is, hogy nem kérdez semmit, csak tájékoztat. 

-Köszönöm. -Mosolyodok el halványan, majd gyors elköszönés után letesszük a telefont. Órámra pillantok, ami negyed hetet mutat, ami azt jelenti, ha most elindulok hétre odaérek a reptérre. Jelenlegi ruhámban, kettesével trappolok lefelé a lépcsőn, ami miatt egyszer tuti kitöröm a nyakam, de most ez zavar legkevésbé. A nappaliban senkit nem találok, csak egy neon sárga cetlit, hogy apu az irodában van, míg anyu kiment Brianért és vigyázzak addig magamra. Nem is értem, mert ha nincs ez a kapkodós szituáció, biztos le sem jövök, így az üzenet felesleges, de nem akadok fent rajta, helyette felhúzom fekete tornacipőm és végig nézek magamon az előtéri tükörben. Hosszú fekete farmert viselek, fekete ujjatlannal. Hajam három napos kócos kontyba, de semmi kedvem szétbontani, míg szemem alatt véraláfutás húzódik, némi karikával megspékelve. Pár napja annyit sírtam, hogy felment a lázam, amitől megfájdult a fejem, amitől pedig az a kevés étel is távozott a rosszabbik úton, egyszóval szarul festek. Nagyon is szarul, de ez most hidegen hagy. Gyorsan bezárom az ajtót, majd beülve a még a papától örökölt pisi sárga autómba kezdek hajtani a reptér felé. Matekom nem csalt, hét előtt pár perccel lépek be a váróba, ahol szinte azonnal kiszúrom azokat, akiket keresek. Anyukám szőke tincseit hatszáz méterről megismerem, ahogy Karen és Manuel párosát is. Az egyik oszlop mellett beszélgetnek, de Mrs. Mendes oda-oda pillant az érkező utasok felé, ami teljesen érthető, hiszen aggódik fiáért.

-Sziasztok. -Lépek közéjük, alig hallhatóan. Egyszerre kapják rám tekintetüket és mérnek végig. Karen még száját is eltátja, de nem szól semmit, csak egyszerű ölelésbe von, ami ebben a pillanatban rengeteget jelent. Amint elenged egy apró mosolyt erőltetek magamra, de nem vagyok valami meggyőző a pillantásokból ítélve. Igazából úgy is érzem magam, mint egy árnyék. Szó nélkül álldogálok mellettük várva, mikor végre megpillantom Brian vigyorgó vörös fejét a mozgólépcső tetején, majd közvetlen mögötte Shawnt is. Alaposan végigmérem és rá kell jöjjek arra, mindenre számítottam csak erre nem. Jól néz ki, fekete farmert visel fekete pólóval, miközben mosolyogva bólogat bátyámnak és mögöttük érkező menedzserének.  Ekkor jön rá igazán az ember, hogy mentálisan rosszul lenni és elfáradni, nem feltétlenül azt jelenti, hogy úgy nézel ki, mint egy hulla és nem szólsz senkihez. Ez egy sokkal összetettebb folyamat. Lehetsz rosszul, úgyis hogy minden rendben és érezheted magad stabilnak, akkor is mikor a világ összeomlik körülötted. Vannak rosszabb vagy jobb napok. Senki nem érti ezt meg addig, míg ő maga át nem megy rajta. Én is csak próbálom megérteni, ahogy Bri vagy épp Andrew. Ők sem tudják mikor üt ki Shawnon ez az egész, ahogy ő maga sem. Jól volt, várta, hogy csinálhassa, mert tényleg szereti, de ez most így hirtelen sok volt és ezért senki nem ítélheti el őt.

Végig követem őket, ahogy közelednek felénk, s mikor mellénk érnek Mendes szó nélkül öleli meg szüleit. Őszintén más választása nem is volt, hisz Karen olyan lendülettel ugrott bele nyakába, hogy majdnem fellökte. Mosolyogva figyelem őket. Ez az első alkalom, hogy az elmúlt két hétben magamtól vigyorodom el, s ez jó érzéssel tölt el. Nem csak neki van szüksége rám, úgy tűnik nekem hatalmas szükségem van Shawnra. Csak azután vesz észre, miután apukájától ellép, de ahogy végigvezeti rajtam barnáit lefagy. Tudom, hogy szarul festek, de ennyire? Barátom szó nélkül pislog rám, miközben alaposan, tetőtől talpig végigmér. Egy darabig nem szól semmit, de végül szoros ölelésbe húz. Ujjai hátam simogatják, miközben jobbra-balra ringatózik velem. Orromba azonnal beszökik jellegzetes illata, miközben próbálok még közelebb préselődni mellkasához. Kis idő múlva azonban eltol magától, hatalmas tenyereit vállamra helyezi, úgy néz mélyen a szemembe.

-Piszok szarul festesz szerelmem.  -Őszintén felnevetek kijelentésén. Lehet szarul festek, de jelenlétében kezdem kevésbé úgy érezni magam.