Én és a deszkás fiú | Befejezett |

Prológus

《~Amber~》

Oké, szóljatok, ha találtok egy olyan embert, aki még nálam is jobban utálja a gimit! Mármint, értem én,hogy ritka ha valaki szereti a sulit, de én annyira gyűlölöm, hogy az már beteges! Biztos sokan vannak úgy ezzel, hogy az iskolát nem kedvelik, de a barátok miatt azért bejárnak. Na igen, ez még szerintem egy teljesen elfogadható életmód. Már ha vannak barátaid. Nélkülük persze nem lesz könnyű az ilyesmit kialakítani.

Szóval én épp ezért nem is próbálkozom vele. Jól van, bevallom azért annyira nem vagyok rossz ember. Vannak néha konfliktusaim, de ha már bejárok a gimibe akkor már néha van, hogy írok egy-két jó dolgozatot. Tudjátok, sokat kell dolgozni az ember hozzáállásán. Most egy konkrét példát is mondok: én így a másodév második félévében kezdtem el egy kicsit odafigyelni. És mint kiderült, még mindig működik az a bizonyos öreg állomány a fejemben.

Na de remélem nem hittétek el, hogy magamtól álltam neki tanulni! Anyám rengeteg, de tényleg RENGETEG dolgot kipróbált már az iskolaundorom ellen.
-Kilencedikes korodban még az ég világon semmi bajod nem volt a tanulást illetően. Mi történt veled, Amber? -vágja állandóan a fejemhez. És igen, bevallom sosem voltam az elmúlt időben az a bizonyos álom gyermek a szülőm számára. És még mai napig kiborulok néha amikor a változásom okát kutatja anya. Elég sok minden be tud tenni egy embernek egy év alatt, szóval elég furcsa nézni ahogy találgat.

Igen, tudom, hogy el kéne mondanom neki mindent. De egyszerűen nem megy! És hogy mi is történt? Hát elég sok dolog. Felhozhatnám édesapám korai halálát, az iskolai zaklatást, piszkálásokat, némi depresszió, csalódás, árulások, barátok elvesztése meg hasonlók. Tehát lenne mit mondanom, de inkább csak nem szeretek beszélni ezekről a dolgokról és kész. Egyszer majd anyu is megérti.

Tehát mondhatjuk úgy is, hogy 999 okom volt arra, hogy ellógjam a sulit és inkább valami olyasmivel töltsem azt az időt, ami tényleg érdekel, viszont 1 okom mégis volt arra, hogy megpróbaljam a lehető legtöbbet kihozni a kövi 2 hétből. Méghozzá két hétnyi nyaralás a görög partokon. Oké, nevezhettek akárminek, de azért 2 hét suli nélkül, ráadásul Görögországban... túl szép, hogy igaz legyen!

Bár azt mondtam, hogy a suli nélkül... igazából a suli ajánlotta fel ezt az utat a diákoknak, szóval igazából csak magát az épületet hagyom itt Chicago-ban, jópár tanuló jön velem együtt. Az egyetlen feltétel az volt, hogy javítsak elég sokat az átlagomon, ahhoz, hogy az igazgató rá bólintson.

Tehát én mindig is el szerettem volna utazni egy távoli országba. Nem gondoltam volna, hogy pont Görögország lesz az ahova eljuthatok. Elég jól ismerem Európa országait, földrajzból mindig ötös voltam. Őszintén reméltem, hogy egy nap eljutok Angliába, esetleg Olaszországba, bár igazából az összes ország érdekel. Tetszik, hogy mindegyikben van valami más, ami nem csak a nyelv, hanem a kinézet, az ahogy felnevelik a gyermekeiket, ahogy beszélgetnek, ahogy sírnak és ahogy nevetnek. Minden ország egy kicsit más és ez számomra nagyon vonzóvá teszi a világot.

 Plusz repülhetek, amitől egy kicsit félek, de egyszer túl kell esni rajta az embernek ha sokat szeretne utazni. Nem mondom, hogy nem szeretem az Egyesült Államokat, hiszem mégis csak az otthonom és itt is végtelen számú szép hely van, de azért Európa mégis csak más. Ahogy Ázsia, Afrika és minden kontinens más. Bár ha már itt tartunk, akkor ezekre a kontinensekre is elutaznék szívesen, azon ne múljon.

De mindegy, ennyit az elmélkedésről, amit ebből a reggelből ki tudtam hozni. Tudjátok, néha elég fárasztó emlékeztetni magam minden egyes nap, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Bár mostanában inkább érzem motivációs tréningen magam, mintsem az iskolában. Anya általában már nincs otthon, mikor én felkelek, ami egyébként elég nagy hiba volt a számáról, bevallom, volt egy-két alkalom, hogy szándékosan aludtam vissza. Hát talán nem is csak egy-kettő... De mostmár ez nem lényeges, hisz ha esik, ha fúj, én mindig befogok menni a gimibe. Mert minden egyes nap egy új esély a javításra meg bla-bla-bla. Bár egyébként tényleg ez miatt indulok el mindig, szóval van benne némi igazság is.

-Jó reggelt, Amberry! - persze, sajnos a suli hülyéit nem tudja elűzni a reggeli lelkesítő monológom. Minden reggel, amint belököm a gimi nagy, üveg bejárati ajtaját, kapok valami megjegyzést. Bevallom, kezdetben nagyon zavart, hogy rámszálltak tizenegyedikesek, de ma már inkább csak bemutatok nekik anélkül, hogy rájuk néznék. Nem mondom, hogy hatásos, de legalább kussban maradnak. 

Minden további nélkül sétáltam a szekrényemhez, hogy kivegyek néhány füzetet. Matek volt az első órám, amiből elég rossz vagyok. Az utóbbi időben megpróbáltam segítséget kérni a tanárnőtől, de mint kiderült, őt lehető legkevésbé sem érdekli, hogy csupán kettesre állok matekból. Itt legalább nem azzal van a gond, hogy nem próbálkoznék eléggé, de a matematika sajna olyan, hogy ha egyszer nem figyelsz, akkor utána az egész évi tananyagot nem fogod érteni. És még az az egy bökkenő van, hogy majdnem az összes tantárgy ilyen!