Én és a deszkás fiú | Befejezett |

19. fejezet

《~Amber~》

Libabőr futott végig a testemen. Mit kéne olyankor tennem amikor egy fiú ilyeneket csinál?! Hisz bezzeg ezt soha, senki nem mondta meg. Mármint persze, annyira nem zavart az érintés, de nekem ez túl sok volt abban a pillanatban és abban a helyzetben. Élveznem kéne? Vagy talán elküldeni, hisz nem vagyok benne elvileg az ilyesmi játékokban...? Vagy jobb lenne, ha nem foglalkoznék vele... tegyek úgy mintha mi sem történne?

A fene se tudja mit kellett volna tennem, de én inkább a menekülést választottam. Tudom, gyáva vagyok, de még nem állok készen az ilyesmire. Lehet, hogy tegnap együtt aludtunk, de azt úgy tettük, mint két barát. Talán nem valami okos és átgondolt döntés, de így legalább vége lesz. 

-Szerezhetnél juharszirupot valahonnan... - motyogtam zavarban. Leemelte rólam kezét.

-Okés - mondta és kutakodni kezdett a konyhabútorban. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, pedig az én szívem még folyamatosan ki akart ugrani a helyéről. Talán ez normális egy srácnál? Hogy a koromban lévő összes lány megszállotja az ilyenfajta érintéseknek? Ezek szerint az lenne a normális ha élvezném, de mégis feszélyezett. Én ehhez túl visszahúzodó vagyok.

Lehet változnom kéne, és úgy viselkedni mint a többi lány gimis korában. Buliznom kéne meg szórakozni, nem pedig reménytelenül elveszni a viharban Chicago közepén. Oké, talán ez szerencse kérdése volt, mégis traumaként marad majd meg bennem. Hiába volt a tegnap éjszaka, az a személyiségemet nem változtatta meg. Akkor még élveztem Luke közelségét, akkor most miért érzek másképp? Szegény fiú... az én hibám, hogy azt hiszi vevő vagyok az ilyesmire. Azonnal abba kell hagynom a játszadozást a fiú érzelmeivel!

-Minden rendben? Amber, hahó! - érintette meg a karom, ezzel visszhozva a valóságba. 

-Igen, csak elgondolkodtam - feleltem és megfordítottam a palacsintát. 

-Min agyaltál? - kérdezte a konyhapultnak dőlve, úgy, hogy a teste felém nézzen. Összefonta a karját, és kérdő ábrázattal figyelt. 

-Mindegy, nem volt fontos - adtam a lazát. Közben rettenetesen szorongtam az új helyzetbe kerülés miatt. Hirtelen csak azt tudtam kívánni, legyen vége ennek a reggelnek.

《~Luke~》

Amber furán viselkedett attól kezdve, hogy lementünk palacsintát sütni. Vagyis csak ő sütött, én meg szedtem elő a hozzávalókat. Mintha kényelmetlenül érezte volna magát. Egy picit magára kellett hagynom. Gyors elintéztem egy telefont majd "Nutella szerzés"-nek álcázva tértem vissza a lányhoz. Annyira imádnivalóan festett a hatalmas pólómban, nadrág nélkül, hogy egyszerűen képtelen voltam nem magamhoz ölelni, legalább csak átkarolni egy kézzel. Csakhogy a bő pólónak van annyi hátránya, hogy bár irtó dögösen állt rajta, nem tudtam pontosan hova nyúlok. Nyilván nem akartam megfogdosni, és remélem nem is tettem, mert semmi ehhez hasonló célom nem volt. Jó, hát most őszintén... persze azért szívesen tennék ilyet, viszont csak barátok vagyunk, szóval elvileg gondolnom sem szabadna erre. Esetleg ha a barátnőm lenne vagy valami. 

Viszont... próbálom magam nyugtatni, hogy tényleg nem nyúltam rossz helyre. Mivel Amber még jobban zavarba jött, ettől pedig én se éreztem magam túl jól. Nem tudom mi rosszat tettem, de valamit elszúrtam, az biztos. Kínos csendben néztem ahogy a lány egyre több palacsintát halmoz fel a tányérra.

-Jó reggelt... 

Szerencsére befutott Summer, aki amint megpillantotta a másik lányt, döbbenten és zavartan nézett hol rá, hol pedig rám, hol pedig a barátom csupasz lábaira. Felhúzott szemöldökkel biccengetett Amber felé, mire vettem a lapot és bemutattam őket egymásnak.

-Öhm... Summie ő itt Amber, az évfolyamtársam. Amber ő Summer, a kishúgom.

-Szia - köszönt félénken Amber. 

-Nézd, csináltunk reggelit! - húztam közelebb a pulton lévő palacsintákhoz. A lány fintorogva tolt el magától.

-Köszi, de nem vagyok éhes. Majd talán máskor - nézett rám és elkezdett kihátrálni a konyhából. Mielőtt eltűnt volna még teljesen, újra megszólalt. - Én ma George-al megyek a suliba... - mondta majd felment az emeletre.

-Hát ez egész rosszul ment - csóválta a fejét Amber. Egy kicsit azért reméltem, hogy Summer megértőbb lesz, de nyilván cserben hagyott.

-Ne aggódj, mindenkivel ilyen. Csak kamasz.

-De hát mi is azok vagyunk!

-Mindenki másképp éli meg ezt - vontam vállat. - Engem is utál, szóval nem lepődtem meg, hogy nem akar velünk reggelizni. De vajon ki az a George? - morfondíroztam hangosan.

-Gondolom a palija - mosolyodott el.

-Jaj, neeem... az még nem lehet! - túl fiatal a pici húgom ahhoz, hogy pasizzon!

-Pedig nem lepődnék meg. Sok csajnak van már ilyenkor barátja - közölte egyszerűen. Pedig nem is volt egyszerű. Mi lesz ha egyszer csak beállít ide egy kőbunkó drogos sráccal? Mit kéne majd tennem? A húgomnak még teljesen el van menve az esze, ezért ki is nézném belőle. Jessica-nak is van fiúja, de tök normális a srác, sosem kérdőjeleztem meg Jess döntését. Eszembe se jutott, mert már olyan régóta együtt vannak, hogy szinte ez már számomra a normális, ha őt is látom a nővérem mellett.

Viszont az én pici hugicám még túl kicsi az ilyesmihez. Hisz nekem sincs barátnőm még. Bár nem tudom mit hitt most Summer Amberről, lehet teljesen másra gondolt, mint ami valójában történt az éjjel.

-Egyszer túl kell esned rajta.

-Könnyű ezt mondani! Neked jó, nincsenek tesóid.

-Nem annyira jó ám. Mindegy, mert igazából megvoltam egyedül is egész életemben, most már biztos nem viselnék el egy kisgyereket.

-Igen, elég idegesítőek tudnak lenni - vigyorogtam. Summie szétidegelt 7 éves koráig. Állandóan velem akart lenni. Aztán valami kattant benne, és már nem élvezte annyira a társaságunkat.

Furán feloldottuk a feszült hangulatot. Sokszor hallottam anyától, hogy mindennek a kulcsa a beszélgetéshez vezethető vissza.
Ha valakivel problémád van, beszéld meg vele. Ha boldog vagy, akkor nyugodtan oszd meg valakivel. Ha szeretnéd, hogy valaki kedveljen, beszélj vele sokat, és egy idő után már kiderül megéri-e vele beszélni. A mai világban fontos a kommunikáció, hiába gondolják sokan azt, hogy nem éri meg rá időt fecsérelni - mondta anyu mindig. Arra tanított, hogy ismerjük meg egymást az emberekkel.
Bevallom, nem füllött állandóan a fogam ahhoz, hogy ezt hallgassam. De talán még is csak ért valamit.

-Sziasztok! - üdvözölt vidáman Jessica bennünket. Igen, a két tesóm szöges ellentéte egymásnak. -Jessica Harris. - nyújtott kezét Ambernek, aki boldogan rázott kezet bemutatkozva a nővéremmel.