Én és a deszkás fiú | Befejezett |

2. fejezet

-Szóval mivel szeretnéd kezdeni? Mármint milyen tantárggyal -tette hozzá zavarban a fiú.

Igazából csak most tudtam meg, hogy Andrew nem is fog segíteni tanulni, csak Luke. Nem mintha bánnám, hiszem végülis mindig ő volt a beszédesebb, így talán könnyebb lesz vele kommunikálni. de azért remélem Andrew is eljön néha, mert őt is szívesen megismerném.

-Luke, miért segítesz nekem? -tettem fel a kérdés egy fél óra múlva. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy csak úgy magától hajlandó velem tanulni. A fiú lágyan elmosolyodott.

-Lehetek veled teljesen őszinte, Amber?

-Igen, persze.

-A suliban sokan azt mondják rólad, hogy dilis és különc vagy. Meg magadnak való. És veled ellentétben én hallom mint susognak a hátad mögött, és szörnyű hallani. Még úgy is tudom, hogy fele sem igaz, hogy nem is ismerlek!

-Szóval igazából csak azért segítesz, mert be akarod nekik bizonyítani, hogy tévednek? - bár nem áll közeli kapcsolatban hozzám a srác, azért kihasználnia csak nem kéne...

-Mih... tessék? Dehogyis! Jézusom nehogy megsértődj itt nekem- bökte meg az oldalam, amitől nevetnem kellett. Ez az egyetlen hely ahol csikis vagyok. - Szimplán azért vagyok itt, mert meg szeretnélek ismerni. Meghát haldokolsz, ha megérinted a fizika tankönyvet, szóval muszáj valahogy enyhíteni ezeket.

Luke remek tanárom lesz, ebben biztos vagyok. Nagyon tehetséges és mindent tud. Érti, hogy mit nem értek a feladatokban és jelentősen leegyszerűsíti nekem. Ma kitöltöttem neki egy tesztet, hogy fel tudja mérni mennyire vagyok hülye. És szerintem jól ment a kis dolgozatának a kitöltése. Teljesen más az ő jelenlétében írni tesztet mint az iskolában.

-Nincs kedved enni egy fagyit? -kérdezte miután könyveit elpakolta a táskájába, én pedig nevetni kezdtem.

-Ilyen hidegben?! - nevettem még mindig.

-Istenem tényleg -kezdett el ő is vigyorogni. -De attól még lehet enni fagyit, az nincs hónaphoz kötve vagy időjáráshoz.

 -Tudod, lehet, hogy te ezerszer jobban érted a matekot, de én legalább tudom mikor lehetséges fagyit enni. Szerinted ki olyan hülye, hogy már áprilisban áruljon fagyit? -mondtam büszkén. Bár lehet, hogy egy csomó helyen van fagylalt már ilyenkor, viszont ez az április nagyon hidegnek ígérkezett tavalyhoz képest, és talán még májusban sem lesz olyan igazi a hőmérséklet Chicago-ban.

-És tényleg...bár szerintem valahol biztos van a városban, csak nem a közelben- nevette el magát az arcomat látva. -Viiiszont... nálunk van jégkrém. Szóval mit gondolsz? Ennél velem egy kis jégkrémet? - nézett le rám aranyos kiskutya szemekkel. Most komolyan, hogy mondhatnék erre nem-et?

-Még szép! Messze laktok?

-Pár utcányira - felelte boldogan, széles mosollyal az arcán.

Örültem neki, hogy nem kell sokat fagyoskodnunk. Mert már nem volt annyira hideg kint, de elég fázós vagyok. Sétálás közben Luke-ot figyeltem, annyira lazán mozgott, mintha mindennap egy különcködő évfolyamtársat cipelt volna az otthonában. Egy kicsit megijedtem ettől a gondolattól, de szerencsére én úgy ismerem a fiút néhány pletykából, hogy ő sem szereti az emberek tübbségét. 

Amikor megérkeztünk egy szimpla családházhoz, Luke megállt a kulcsait keresni. Amíg ő keresgélt, én a házukat csodáltam. Nagyon modern volt, és jelentősen nagyobbnak tűnt a miénknél. A házban a fekete és a fehér szín dominált, minden letisztult volt. Számomra túl letisztultnak tűnt, hiányoztak a jelei, hogy itt élnek emberek. De persze nagyon szép volt, szóval egyáltalán nem panaszkodom. A nappali egybenyílt a konyhával, ahova is először mentünk be. A nappalit bámultam, ahol a letisztult kandallóban már csak enyhén parázslott a tűz.

-Tudom, nem valami otthonos, de anyának így tetszik, én meg nem szólok bele. Úgysem értek hozzá - mondta aztán. 

-Szerintem nagyon szép házatok van -mondtam ki amit gondoltam.

-Lucas te vagy az? -hangzott az emeletről egy női hang.

-Ő a nővérem, Jessica - mondta majd visszakiáltott a lánynak.

-Hány testvéred van?- kérdeztem. Nekem egy sem volt, anyáék teljesen elvoltak velem így is, hogy egyedül voltam, aztán apa halála után értelemszerűen nem lehetett tesóm.

-Van még egy kis húgom, Summer. Ő még suliban van. Jövőre jön ő is gimibe. Gyere, szedjünk fagyit! -húzott magával a konyhába a kezemnél fogva.

-Szóval van valami, amit szívesen szeretsz csinálni? -kérdezte miután leültünk az asztalhoz.

-Aludni például -nevettem.

-De nem úgy értettem- mosolyodott el ő is.

-Öhm... sütni talán -feleltem végül, és zavartam kavargattam a fagyiskelyhem tartalmát.

-Esetleg valami sport amit különösen kedvelsz?- tette fel az újabb kérdését, mielőtt még visszakérdezhettem volna.

-Autóvesenyzés, azt hiszem.

-Tényleg? Nem bántásból, de nem gondoltam volna.

-Hát igen, magamtól tényleg nem kezdtem volna el kedvelni és nézni, de kiskoromban apukámmal sokat néztük a Forma 1-et. Gondoltam nem hagyom abba. Játszol valami hangszeren? -hadartam, majd inkább bekaptam egy kanálka jégkrémet.

-Nem, bár nagyon szeretem a zenét.

-Kedvenc szabadidős tevékenységed? -gondoltam fordítok a kockán és én kérdezek. Nem voltam hozzászokva a beszélgetésekhez.

-Hát általában a srácokkal vagyok.

-Szóval nem vagy az a tipikus nőcsábász? -kérdeztem, bár azonnal megbántam, hogy feltettem ezt a kérdést. Luke nagyon jó fej volt, és elfeledtette velem, mennyire nem tartozom bele ebbe a mai világba. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy még a stréberek is nagyobb baráti körre tesznek szert, mint én, nem mintha zavarna, csak furcsa. Például sosem történt ilyesmi, hogy egy srác áthívott magához. Úgy gondoltam mindig is, hogy nem nekem való a barátkozás, csak elrontanék mindent az életemben. Anya mindig mondta, hogy az életben egyedül magamra számíthatok, és jobb, ha amíg csak lehet, addig elkerülöm a szerelmet és minden vele együtt járó bajlódást. Ezért nem voltam még sosem szerelmes. Aztán egyszer egy nagyobb árulásban volt részem, és megfogadtam, hogy nem sétálok többé bele a "legjobb barátok leszünk örökké" nevű csapdába.
Kínosan lehajtottam a fejem, nem akartam tönkretenni azt, ami most létrejött, viszont továbbra sem akartam magamnak problémákat teremteni egy barátsággal.

-Hé, semmi baj! És nem, tényleg nem vagyok egy nőcsábász -nevetett a fejemen. -Még barátnőm sem volt, szóval nyugodj meg.