Én és a deszkás fiú | Befejezett |

10. fejezet

《~Amber~》

-A legnagyobb gond viszont az, hogy most saját magam ellen szúrtam ki. Mert lehet, hogy úgy tűnik majd attól elhallgat Matt, hogy megverem, de én nem úgy ismerem, hogy ezt csak úgy semmibe hagyná! És most retteghetek attól minden nap, hogy Matt-nek mikor támad kedve bosszút állni, és elmondani az igazat Ambernek.

- Milyen igazat? -szaladt ki a számon, még mielőtt gondolkodhattam volna.

-Basszus! -káromkodta el magát ijedten Andrew.

-Te meg mikor ültél ide? -kérdezte Luke. Színpadiasan megnéztem a karomat, holott nem is volt rajtam óra.

-Kb. 5-10 perce. Szóval miről is kéne tudnom az igazat?

-Semmiről - vágták rá kórusban gondolkodás nélkül egyszerre.

 -Amber tudod, hogy kedvellek, de légyszi ezt ne most beszéljük meg! -mondta a világ legédesebb mosolyával az arcán, aminek nem tudtam ellen állni.

-Akkor ma el tudunk menni valahova? Anyám ki akar nyírni, szóval nem nagyon szeretnék otthon lenni most.

-Persze, legalább eltereled a gondolataimat.

-Andrew, neked nincs kedved velünk tartani? -végtére, ez nem egy randi, szóval nyugodtan jöhet velünk a fiú.

-Nem, de kösz a meghívást. Majd talán máskor, de ma vigyáznom kell a kisöcsémre.

《~Luke~》

Őszinte leszek, elmondtam egy imát miután Ambert megláttam az asztal túloldalán. Szerencsém volt, hogy csak annyit hallott. Remélem nem hazudott azzal kapcsolatban, hogy mikor ült le hozzánk. 
Andrew eléggé berágott rám amikor elmondtam neki a tegnap estét. Fél, hogy Matt megutálja, bár ez engem nem igazán érdekel. Matthew egy seggfej, nem lennék szomorúbb ha nem kéne többet beszélnem vele. De Andrew sajna nem ugyanígy látja a dolgokat. Nem értem szerinte mi szükségünk van a csapatba egy nőcsábászra, de ebbe inkább nem szólok bele. Inkább attól tartok, hogy Amber megtudja amit róla mondanak. Mióta velünk van már kevesebbszer hallom a pletykákat róla, de még mindig akadnak. Hihetetlen, hogy Amber még nem hallotta őket... Arról, hogy majd elmondom neki, teljesen letettem. Nem akarom, hogy újra zárkózott legyen és szomorú. Ha már ennyi mindent megtettem érte, akkor mostmár nem akarom semmiképp sem elveszíteni. 

Egyébként kitűnő ötletet agyaltam ki a kirándulásunkra Amberrel. Elmegyünk a Michigan-tó partjára, és ott fogunk piknikezni. A tó még nem elég meleg, szóval fürdeni nem tudunk benne, viszont tudunk mellette egy jót enni, és piknikezni is. Tudom, nem valami kreatív, de most ennyit tudtam kitalálni. Egyszerű, de szerintem egy kis piknik a tóparton semmiképpp sem lehet rossz dolog.

Amberrel suli után így buszra ültünk, mivel jogsim még nem lehet.

-Azt nem fogom megtudni, hogy miről beszéltetek a menzán, ugye? - fordult felém mosolyogva. Meglepő mennyire nem érdekli mások mit beszélnek róla.

-Szerintem inkább nem akarod tudni. Hidd el, így jobb neked -böktem ki.

-Jól van, én hiszek neked!

A lány boldogsága elég felemelő volt. Feldobta a kedvem, az biztos.

-Milyen derűs itt valaki... -jegyeztem meg halványan mosolyogva.

-Hát, most miért ne. Ha szomorú vagyok, attól csak rosszabb lesz minden, ezért jobb ha vidám vagyok, még ha nincs is rá okom.

-A boldogsághoz nem kell ok. Szerintem aranyos, hogy ilyen pozitív vagy.

-Nem is vagyok pozitív! - ellenkezett. -A gyengéket szokták pozitívnak hívni!

- Nem, te kevered a naívval.

-Ja persze, én is ezt mondanám...

Amber olyan felhőtlenül tudott élni ebben a mai szar világba, hogy ilyet még esküszöm nem láttam. Úgy tűnt nem érdekli, hogy kik utálják, hogy mi zajlik épp a nagyvilágban, vagy hogy milyen nehéz manapság tininek lenni. Azért élt, hogy boldog legyen, és annyira különleges volt, hogy az leírhatatlan! Ő olyan egyszerű volt, de bizonyos dolgoknál mégis bonyolult, néha nehezen érthető. Olyan fordulatos és kiszámíthatatlan, tudjátok. Teljesen más volt, nem olyan volt mint azok az emberek, akiket eddigi életem során megismertem. Mármint őt senkihez sem tudom hasonlítani. Kicsit mintha kiemelkedne a személyisége a többi korombeliétől. Szóval, ha valaki megkérdezné, hogy miért harcolok egy olyan lányért, akit 1 hete ismertem meg, akkor azt mondanám, hogy nélküle már nem tudnék újra egész lenni. Olyan lenne, mintha valami hiányozna a napjaimból. És az ő hülyeségei hiányoznának és ezeket jelen pillanatban eszem ágában sincs eldobni magamtól.
Szóval sajnálom, hogy Matt ezt nem érti, de a lány most számomra fontosabb a világ összes kincsénél.

-Szóval mi is pontosan a terved? -faggatott Amber mikor leszálltunk a járatról.

-Miért árulnám el? -válaszoltam kérdéssel a kérdésre.

-Szóval meglepetés lesz?

-Mondhatjuk így is -válaszoltam, mire savanyú képet vágott. - Mivan?

-Semmi, csak nem szeretem a meglepiket.

- Mégis ki nem szereti a meglepetéseket? Nincs ilyen ember a bolygón! -nevettem ki hitetlenkedve.

-Hát mostmár van. Szeretem, ha mindenről tudok, és így minden úgy tud történni, ahogy azt elképzeltem -morfondírozott. Mondtam, hogy furcsa egy lány. Teljesen elképeszt.

-Hogy lehet, hogy rajtunk kívül nincsenek barátaid? -szaladt ki a számon. Az arcom egyből lángba borult a bunkó kérdéstől.

-Nem tudom. Nem szeretek megnyílni az emberek előtt -mondta könnyedén, de egy kicsit éreztem, hogy nem volt épp egy jó kérdés. De egyszerűen most már fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy egy ilyen klassz lány miért nem barátkozik. Hisz mindenki imádná.

-Miért? - böktem ki.

-Régebbi csalódások miatt. Nem mindig voltam ilyen zárkózott. Csak aztán elárultak a barátaim és nem akartam több gondot magamnak a barátságokkal.