Én és a deszkás fiú | Befejezett |

3. fejezet

《~Luke~》

Amberrel beszélgetni ezerszer jobb volt mint gondoltam volna. Nem mondtam el neki az igazat, arról, hogy mit mondanak róla a suliban. És tudom, hogy nem kéne titkolóznom előtte, mert nem ezt érdemli, de nem szeretném, ha rosszul érezne magát. Félek, hogy engem okolna. Nem, nem vagyok egy szuperhős, de egyszerűen csak rossz volt annyi minden rosszat hallani a lányról, miközben semmi bizonyítékot nem tudtak felmutatni, hogy igaz amit mondanak. Mert szerintük Amber csak nappal ilyen zárkozott, az éjszakáit meg hát... nem otthon tölti és egy könnyűvérű. Magyarán egy kurvának nevezik a háta mögött. És kezdetben még esküszöm nem ez ment. Viccelődtek néhányan, hogy hát vajon miért néz ki mindig ilyen fáradtan, de aztán az egész valahogy teljesen átvágott valami másba. Ez az egész már nem egyszerű csipkelődés volt. Egyszerűen nem tudta magát megvédeni, hisz nem is tud róla látszólag.

Nem tudtam mi lesz, ha a karjaimba zárom, nem is gondolkodtam előre. Csak biztos voltam benne, hogy ő nem ilyen és legalább saját magamnak bebizonyítani, hogy ő egy nagyon aranyos lány. És valóban az. A tegnapi est, amit együtt töltöttünk el, roppantúl jónak nevezhető. Látszik mennyire próbál jobb lenni, mint a félévvel ezelőtti éne. Elég furcsán viselkedett néha, mintha egy teljes fejezet hiányozna a társasági életéből.

Egyébként nem elcsábítani akarom, mielőtt valaki azt hinné. Mármint nem vele van a baj, hisz egy csoda az egész csaj és gyönyörű. Mármint tényleg az, mindig! És nagyon aranyos ahogy nevet, meg főleg az amikor zavarban van. Szerencsére ezt tegnap sokszor megtapasztalhattam. Amúgy nem csak a külseje fogott meg, amikor arra gondoltam, hogy mindenképpen szeretném segíteni. Ma kiderült, hogy igazán okos. Nem is értem, hogy kezdetben miért hanyagolta el a tanulást. Ha nem tette volna, akkor rég feljebb járna IQ szintben nálam. De látszik, hogy megbánta a kezdeti hanyatlást, ami azt jelenti, hogy hajlandó velem tanulni.

Önkéntelenül is elmosolyodtam a gondolatra, hogy milyen jót beszélgettünk. Ezt kétségkívül meg kell majd ismételnünk.

-Jézusom, min vigyorogsz ennyire?

-Mi? -néztem zavartan Matthewra.

-Jajj istenem csak azt ne mondd, hogy szerelmes vagy -fogta a fejét.

-Mivan?! -nevettem teljes szívemből. Matt annyira nem érti az ilyesmit. Mondható, hogy őt minden lánynál csak egy dolog érdekli. Matthew Collins egy másik srác a baráti körünkből. Na ő az akiről tegnap Amber beszélt. Ő aztán tényleg csak úgy falja a lányokat. Persze mindegyik fut is utána szóval nem gáz számára annyira a helyzet. Matt egy úgy nevezett átmenet itt a csapatunkban. Ő is a nagymenőkhöz, a suli sztárjaihoz tartozik, de igazából nagyon jó fej, ezért szívesen lógunk vele is. Ő mindkét oldalon elég híresnek számít, és senki nem bánja, akárkivel is látja beszélgetni. Rendes srác, ritkán balhézik nyilvánosan.

-Ha te mondod... -hagyta rám. - Csütörtökön lesz a nagy focimeccsünk. El kell jönnöd! -fogta könyörgőre. - Ezt senki fontos nem hagyja ki, neked is ott kéne lenned. Szóval gyere.

-Tudod, hogy nem vagyok egy foci imádó, de...

-De? Légyszíves tesó!

-Oké, elmegyek.

-Kösz! Tudtam, hogy nem hagysz cserbe. Ebédnél találkozunk -lapogatta meg a vállam, majd tovább állt. Matt kicsit őrült néha.

Andrew-val a 7. óra után futottam össze. Nekiállt Amberről kérdezősködni, szóval hamar ott hagytam. Nincs kedvem addig beszélni róla a srácoknak, míg meg nem ismerem igazán. Nehogy az történjen, hogy nagyba dicsérem, aztán kiderül, hogy tényleg egy ribanc. Remélem nem történik ilyesmi.

Ebédszünetben szinte rohantam a menzánk felé. A hasam szinte nekiállt kilyukadni az éhségtől. Hangosan adta mindenki tudtára ezt.
Mikor leültem egy hosszú sorbaállás után, Amberrel találtam szembe magam.

-Sziaa! -köszönt boldogan, én pedig visszaköszöntem.

-Hát ti? -szólalt meg Andrew melett Matt, és az álla az asztal verdeste meglepettségében.

-Amber, ő itt Matthew, az egyik haverom. Matt,  ő Amber.

-Na várjunk tesó... az az Amber? -mondta majd elvigyorodott.

-Haver... -mormogta Andrew majd gyomorszájon vágta.
A lányra pillantottam, aki az egészből semmit sem értett.

-Várj! Ti jártok? -dörzsölte Matt a gyomrát az ütés után.

-Mi? Nem -vágta szinte már túl gyorsan Amber.

-Ember, fogd már be! -sziszegtem a hülyének. Persze, Matt jófej, de könnyen tönkre tud tenni dolgokat. Meg persze kapcsolatokat...

-Jól van, bocs -tette fel védekezően a kezét.

- Szóval -próbálkoztam egy kis idő múlva - ma is mehetünk tanulni?

-Öhmm... igen, persze -felelte, mire megkönnyebbültem.

-Tanulni?!? Persze...

-Matt, ha most nem fogod be, én esküszöm az életemre, hogy megverlek! -fenyegettem, de valahogy nem bírtam nevetés nélkül.

《~Amber~》

- Helóka! -köszöntöttem Luke-ot a szekrényénél, mire összerezzent a hangomra.

-Jézus, honnan kerültél ide? Az előbb még nem volt itt senki! -bizonygatta.

-Jól van, Dráma Király, mindketten tudjuk, hogy igazából tudok teleportálni. Ezért nem láttál.

-Ó, nyilván -vigyorgott mint a tejbetök. Igazából elég aranyos mosolya van.

-Szóval -fogtam komolyra - mi lenne, ha azonnal a parkba mennénk? Mármint így időt spórolhatunk meg.

-Jól van, de mi van akkor, amikor az egyiküknek több órája van?

-Majd ebédkor szólunk a másiknak. Ahj, sokkal egyszerűbb lenne, ha osztálytársak lennénk -sóhajtottam.

- Persze, hogy elhanyagoljuk a barátainkat, és csak egymással lógjunk egész nap, mi?

-Mármint max te. Tudod, nekem nincsenek barátaim -világosítottam fel.

-Hát az a baj, hogy mostmár akár akarod, akár nem, van egy - húzta széles mosolyra a száját, amitől mostanság kihagyott egy ütemet a szívem...