Én és a deszkás fiú | Befejezett |

39. fejezet

-JÉZUSOM! - tettem a szívemre a kezem ijedtemben, nehogy kiugorjon onnét. - Tudod mennyire megijesztettél?! - vetettem egy dühös pillantást a fehér pólóban feszítő srácra.

-Pedig nem állt szándékomban - mondta szarkasztikusan és lazán elvigyorodott. Szemtelenül jóképű volt - mint mindig -, de most, hogy a naplemente megvilágította az arcát a narancs színeivel.. hát én azt hittem elájulok a látványtól. Az arcát figyeltem - miközben ő is ezt tette velem - és nem igazán tudtam mit kéne tennem. Az erkélyünk összekötötte a szobáinkat - mintha ez is valami égi jel lenne. A kerítéshez húzódtam, mintha az védelmet nyújtana, vagy ilyesmi. 

A tekintetem inkább letereltem a pólójára, ahol a szíve felett egy apró pálmafa volt hímezve. Próbáltam lehiggadni, és valami beszédtéma után keresgéltem a gondolataimban. De Luke még mindig a szemkontaktust kereste, ami nem könnyítette meg a dolgom.

-Hogy vagy? - kérdezte Luke kedvesen, majd végigjártatta rajtam borostyán barna szemeit.

-Asszem egy kicsit összezavarodtam.

-Üdv a klubban. 

Elnevettem magam, mire ő is elmosolyodott. Minden egyes centimétere tökéletes volt, és ezzel nagyon zavarba tudott hozni. Éreztem, hogy a fejem vörösebb lesz, mint a naplemente.

-Te tudtad, hogy létezik ez az erkély? - kérdeztem halkan, hogy csillapítsam a kínos helyzetet. Vagyis a saját részemre, ugyanis Luke tökéletesen nyugodt maradt. Egyetlen jelét sem mutatta annak, hogy zavarban lenne. Alig vártam, hogy akadjon egy ilyen alkalom, amikor csak ketten vagyunk. Nos itt van, és én még sem ragadom meg.
Tehát hiába gyártottam megannyi jelenetet a fejemben arról, hogy miképpen tudnék beszélgetni Luke-kal. Talán még is lesz valami hasznuk majd egyszer, ha nem is most - gondoltam pozitívan. Egyébként ha kölcsönös a vonzalom, akkor nem muszáj nekem lépnem. Ha ő is szeretné azt, hogy az ,,ő és én,,-ből "mi" legyen hát itt a lehetőség. Szívesen átadom neki a szót.

-Most, hogy tudom, hogy külön bejáratom lehet a szobádba, így örülök hogy megtaláltam. Bár nem, nem tudtam a létezéséről - felelte könnyeden. Gyerünk Luke, segíts összeszedni a gondolataim! 

Tudtam, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség lenne nekem. Vagyis nekünk... már ha létezik ilyen. Viszont nekem ahhoz, hogy megkérdezzem,  mi lenne ha újra megpróbálnánk, ahhoz legalább egy kis idő kéne, hogy kitaláljam mit mondjak pontosan. Mármint ez nem megy csak úgy.

Pedig ez biztosan valami Univerzum által küldött jel. Mármint eddig minden, ami itt Görögországban történt. Annyira különleges itt minden, hogy ha meg se próbálnám, akkor utálnám érte magam a jövőben.

Luke közelebb lépett hozzám, ami elég bátorságot adott ahhoz, hogy megszólítsam.

-Lehet, hogy nem most kéne felhoznom, de sajnálom, hogy nem mondtam el a barátságunk elején azt, amit mindketten tudtunk Matt-tel... Nem ez volt a helyes döntés, de nem hittem volna, hogy kiderül - vallottam be neki, mert tudnom kellett, hogy megbocsátott-e. A tenger felé néztem, ami olyan nyugalmasan morajlott, hogy össze sem merném hasonlítani a folytonosan zakatoló szívemmel. Mire visszanéztem a fiúra, már egy újabb lépessel közelebb tudta magát hozzám. És hát nem volt egy nagy erkélyünk.

-Nem haragszom érte. Akkor sem haragudtam, csak nagyon kiborultam - mondta, de tudom, hogy ez nem az igazság. De értékelem, hogy ezt mondta, mert valóban jól esett. Most, hogy ezt is tisztáztuk, sokkal szívesebben vallok neki bármiről. A citromsárga szoknyám kezdtem piszkálni, de amint megszólalt, újra a szemébe néztem.

-De remélem tudod - a tekintete, mint általában, most is a lelkemig hatolt -, hogy képtelen lennék végigcsinálni ezt az egészet nélküled.

Szinte beleremegtem a mondatába.

-Az egészet? Mármint mit? - értetlenkedtem, hogy húzzam az időt. Talán még sem állok még készen arra, hogy ezt halljam.

-Mindent. A sulit, a nyaralást... - kezdte, de nem folytatta a felsorolást. Helyette még közelebb lépett hozzám, de annyira, hogy a cipője hegye az enyémhez ért. Az illatát belélegezve igyekeztem normalizálni a pulzusom. Bár nem igazán sikerült.

-Én sosem tudtam volna végigcsinálni azt sem, amit eddig megtettem. Nélküled legalábbis nem - suttogtam, és lehet, hogy Luke alig hallotta amit mondok, mégis megcsuklott a hangom. Ahogy elnéztem a pimasz kis mosolyát, ami mégiscsak végig ott bujkált, valahogy rájöttem, hogy ez mégis a mi pillanatunk.

-Tudod, rá kellett jönnöm az elmúlt pár napban, hogy elképesztően bejössz nekem, Amber - mondta, mire elállt a lélegzetem. - De nem csak egy kicsit. Annyira, hogy képtelen vagyok anélkül boldog lenni, hogy te nem vagy velem.

-Mi? - suttogtam, a hangom teljesen elhalt a döbbenettől. - Miért nem mondtad előbb?

-Most mondom -villantott egy elbűvölő mosolyt. Visszamosolyogtam, pedig azt hittem mentem elájulok. A levegő továbbra is vibrált közöttünk. Közel hajolt hozzám, és azt hittem, hogy szinte érzem a szívverését, de ez visszagondolva képtelenségnek hangzik.

-Még sohasem voltam szerelmes - néztem fel az arcára, ami egy csepp ijedtséget tükrözött. - Szóval bocsánat, ha valamiért furcsán viselkedtem mostanában - mondtam ki lassan a szavakat, mire eleresztett egy megkönnyebbült nevetést, és megrázta a fejét.

-Túl édes lány vagy ahhoz, hogy észrevegyem az ilyesmit - mondta, közben keze a derekamra csúszott, és szemei már a számra vándoroltak. Éreztem, hogy kíván engem. Rettentően zavarba hozott, de hazudnék ha azt mondanám nem élveztem a helyzetet. Keze a derekamról a csípőmre húzódott.Lassan lejjebb hajolt, és közelebb húzott magához.

Mire észbe kaptam volna már, az ajkait az enyémek ellen nyomta. Olyan békés volt, és olyan gyengéd, hogy féltem attól, hogy ezt mind csak álmodom. Az egyik kezét áttette az arcomra, míg én összekulcsoltam a kezem a tarkóján, és észrevehetetlenül még közelebb húztam magamhoz.

Egyre szenvedélyesebben csókoloztunk ahhoz képest, hogy nekem ez volt az első. Azt hiszem éreztem az összes szikrát, szívdobbanást, és elfojtott vágyat, ami köztünk tombolt. Szó szerint.

Eltávolodtam tőle annyira, hogy elmosolyodjak. Annyira édes volt a csókja, és olyan jól csinált mindent, hogy a térdem is beleremegett. Az orrunk még összeért, és még jobban éreztem kölnie édes illatát. Hüvelykujjával az arcom cirógatta.

-Mondd ki - kérleltem halkan, amivel megtörtem a csendet. Abbahagyta az arcom simogatását, a bőröm bizsergett az érintése után. Kinyitottam a szemem, hogy lássam ez a valóság-e. Majd visszacsuktam, és éreztem, hogy Luke ajkai minden egyes szónál az enyémhez érnek.

-Szerelmes vagyok beléd, Amber Lawson - suttogta szaggatottan, izgatott hangon.

-Én is szerelmes vagyok beléd, Luke Harris! - jelentettem ki, mire egy csókkal jutalmazott. Újabb csókpárbajba kerültünk, és nem is keveredtünk ki belőle egyhamar.