Én és a deszkás fiú | Befejezett |

18. fejezet

《~Luke~》

Forró csokikkal a kezemben egyensúlyoztam felfelé a lépcsőn. Gondoltam míg Amber azon tanakodik, hogy mit válasszon pizsamának az estére, addig pont lesz időm csinálni két italt. Végtére ő is csajból van. Bár lehet kicsit elszámoltam, mert mire felértem már az erkélyajtó üvegén keresztül leste a vihart. 

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök a választásnak - vetettem egy pillantás a hátsójára, amit egyébként a pólóm tökéletesen eltakart. Lehet odaadom halóingnek a lánynak...

-Mit hoztál? - engedte el a füle mellett a megjegyzésemet.

-Forró csokit. Éhes nem vagy? - sétáltam oda hozzá.

-Nem -lépett közel hozzám somolyogva. Végre nem tűnt sápadtnak, sőt mondhatni élettelteli volt. Mosolyogva néztem, ahogy kiemeli a kezemből a magas hőfokú finomságokat, majd az asztalra helyező őket. Kérdő pillantást küldtem felé, mire a lány lassan átölelte a derekamat. Érdeklődőn néztem le az alacsony lányra, aki álmos szemekkel döntötte fejét a mellkasomnak. Finom puszit adtam a feje búbjára, és visszaöleltem az édes lánykát.

Úgy tűnt mindketten képesek lennénk állva elaludni. Úgy döntöttem ideje aludni mennünk, mert a holnap hosszú lesz. Nehezen oda lépdeltünk mindketten - igen, Amber nem akart elengedni, de így csak azt segítette elő, hogy majdnem elestünk - az íróasztalhoz. Letakartam egy papírlappal a bögréket, és még mindig a lány ölelésében próbáltam odavonszolni magunkat az ágyhoz. 

-Te nem is segítesz - nevettem, amint észrevettem, hogy inkább csak hátráltatja az egész folyamatot.

-Várj... - motyogta közben nagy lendületet véve felugrott, és a derekamon keresztezte lábait. Kész életveszély a csaj, majdnem felborultam! Még jó, hogy eltudtam kapni! Elégedettem fonta a kezeit a nyakam köré és a vállamra hajtva fejét aludt tovább. Sóhajtva oltottam le a lámpákat és lehámoztam magamról Ambert. Amint az ágyamra tettem, halvány mosollyal az ajkain kezdett helyezkedni. Megvárta míg én is bemászok mellé, utána befészkelte magát közvetlenül mellém. Betakartam magunkat - hiába sültem meg - majd csatlakoztam az alvó emberek sorába Amberrel együtt.

《~Amber~》

-Jó reggelt! - mormoltam a vakító fényre ébredve. Luke már nyitott íriszeivel fürkészte orcáimat, fogalmam sincs mennyi ideje. Közben egyik kezével a hajammal játszott. Fura, hogy nem keltem fel rá, pedig sajna általában minden kis zörrenésre vagy mozgolódásra felébredek.

-Neked is törpe.

-Mennyi az idő? - kérdeztem. Luke átpillantott a válla felett az éjjeli szekrényre.

-Fél hét. Csodálom, hogy ilyen korán felébredtél. Nem érzed magad betegnek? - vetett rám aggódó pillantásokat.

Az tegnap este fájdalmasan kólintott fejbe, kirázott a hideg tőle. Rossz volt még csak visszaemlékezni is arra, ami történt. Már olyan gondolataim voltak, hogy ott fogok meghalni eskü, kétségbe estem rendesen. Aztán jött a filmbe illő jelenet, amikor valahogy Luke házának környékére tévedtem. Alig láttam már az esőtől a fiút, de amikor kimondta a nevem... egyből rájöttem honnan volt ismerős az épület.

Végül az éjszaka mondhatni jó fordulatot vett, bár elfáradtam, de Luke iránt érzett végtelen szeretetem még tovább gyarapodott - már ha lehetséges.

-Ahj... mennyivel fogok még neked tartozni az életem során? - szegeztem fel a kérdés, bár nem akartam rá tudni a választ.

-Még?! De hát eddig nem is tartozol nekem semmivel - mondta elfeledve, hogy költői kérdésnek szántam.

-Na jól van, nem fogok ebbe most belemenni - fúrtam a fejem az egyik párnába. -Neee - visítottam, mert Luke ujjai megtalálták az oldalam. Hihetetlen milyen csikis vagyok ott. Nevetve próbáltam megállítani a kínzási folyamatot, de a fiú csak nem engedett.

-Elengedlek, ha válaszolsz! - mondta komolyan, hevesen bólogattam. - Megfáztál a tegnap során, vagy sem? - kérdezte majd tovább csikizett, nekem pedig már a könnyem is kicsordult a nevetéstől. Ujjait belefúrta az oldalamba, én meg próbáltam kiszabadítani magam, de a nevetés miatt elment az erőm.

-Ne-nem tudom - dadogtam röhögcsélve.

-Hát ez nem minősül válasznak - válaszolta nevetve, túlságosan is élvezte a kínzásom. Kis szadista.

-Nem, nem fáztam meg! - toltam el a kezét, majd arrébb gördültem. - Valami kajád van? - kérdeztem felállva az ágyról.

-Hideg forró csoki megfelel? - ajánlotta fel ironikusan, de én mégis feléjük vetten az irányt.

-Tökéletesen. Kell a tiéd?

-Mi? Nem... Legalább akkor már megmelegítenéd vagy valami... - szörnyedt el, amikor belekóstoltam a hideg italba.

-Full jó még, nem tudom miről beszélsz - ittam ki a bögre tartalmát.

-Inkább reggelizzünk valamit... - mondta az orrát ráncolva, holott tényleg nem volt rossz a forró csokoládéja. Luke is kimászott az ágyból, majd engem is magával húzva, indult le a konyhába. Beléptünk a hatalmas és modern konyhába, ahol Luke drámaian a konyhaszigetnek dőlt és felsóhajtott.

-Ajj Amber...

-Mi az?

-Aaannyira ennék egy kis palacsintát - nézett rám bociszemekkel, mire elnevettem magam.

-Most komolyan azt hiszed, hogy reggel fél hétkor nekiállok palacsintát sütni neked? - kérdeztem, de Luke még mindig könyörgő tekintetét láthattam csak magam előtt. -Istenem... meg vagyok áldva veled, komolyan Luke.

-Ez az! -ugrott fel a levegőbe.

-Nem is mondtam igen-t! - néztem rá zavarodottan.

-De nem-et se! - nyitott ki vigyorogva néhány szekrény ajtót. - Csak sorold mi kell, és én már hozom is.

-Mi? De hát nem tudom fejből a receptet!

-Tehát az első rendelés egy recepteskönyv ha jól hallom... 

Így hát nekiálltam Luke-nak - és feltehetően a családjának - palacsintát sütni reggelire. Nem tudom ki olyan rendes a gyerekeihez, hogy hétköznap reggelire is ilyen finomságokkal várja őket... vagy hogy kinek van ennyi ideje és energiája szülőként. Mindegy, akinek ilyen szülei vannak, az elég szerencsés. És most én lehettem az, akinek örülni fognak a gyerekek, sőt még egy anyuka is. Ijj, innen jut eszembe, hogy most lesz először, hogy találkozok úgy igazából Luke családjával. Vajon nagyon kínos lesz? Hisz igazából már másodszor vagyok a házukban, mégse ismernek.

-Mindjárt jövök - szólt a fiú a hátam mögül. Nem mintha bármit is segített volna, bár igen ügyesen tudta mindennek a helyét a konyhában, és el is pakolt.

Egy fél merőkanálnyi tésztát öntöttem a serpenyőbe. Már 7 óra is elmúlott, nekem meg még ki kell sütnöm egy csomó palacsintát. Biztosan el fogunk késni... nem is tudom hogy lehetne kiküszöbölni a késést.

-Nézd mit hoztam! - tért vissza hozzám Luke boldogan, mikor már a hatodik tésztát öntöttem. Jó sokáig tartott szerezni egy üveg Nutellát... Letette a terméket a tűzhely mellé, majd szemügyre vette a már elkészült finomságokat. - Tök jók. Nem is tudtam, hogy ilyen jó konyha tündér vagy - hallottam a hangját ezúttal egész közelről. Egyből kirázott a hideg.

-Azért palacsintát mindenki tud készíteni. Nem valami bonyolult.

-Ha te mondod - simította kezét a derekamra. Elkerekedett szemekkel próbáltam a serpenyőre figyelni. Mégis tekintetem cikázni kezdett a fiú keze és a nyugisan sercegő palacsinta közt. Bár én is olyan nyugodt lettem volna.