Én és a deszkás fiú | Befejezett |

24. fejezet

《~Amber~》

-Muszáj elmondanod, hogy hova megyünk! - követeltem anyától miután útra keltünk. Nem pillantott rám, csak az útra figyelt

- Nem. Majd meglátod.

-Nem teheted ezt velem! -fakadtam ki. - Tudod, hogy utálom a meglepiket - komorodtam el. Így, hogy Luke már gyűlölt, nekem se kellett szeretnem a meglepetéseket. Ő próbált meg rábeszélni, hogy jók, szóval most már direkt utálom őket.
Haragszom a fiúra amiért levegőnek néz. Minden üzenetem csak úgy van a chatbe, és nem nézi meg őket. Még csak le sem láttamozza, ami azt jelenti, hogy nem is érdeklem.

-Minden rendben kicsim? Tudod, hogy nekem elmondhatod! Azt is bevallhatod, hogy kinyírtál valakit, de én így is úgy is szeretni foglak!

-Jézusom! Ennyire azért nem súlyos a helyzet. Csak Luke miatt van...

-Luke az akivel telefonon beszéltem, ugye?

-Igen, vele voltam a tónál is.

-Min vesztetek össze?

-Inkább hagyjuk - anya nem tud a kis traumámról nyolcadikból. Nem is kell tudnia, ha engem kérdeztek. Boldogabb így, hogy nem tudja milyen ostoba volt a lánya. - Valószínűleg már feleslegesen jár rajta az eszem, úgysem fog megbocsájtani - mondtam ki az igazságot.

-Fontos neked? - kérdezte anya rámnézve, mert piros volt a lámpa. Vajon fontos? Igen, fontosnak tartom, hogy kibéküljünk. De maga Luke is fontos lenne számomra? Egy kis hang a fejemben azt mondta nem. Nem, mert ha fontos lenne, akkor éppen megpróbálnék felmászni az ablakába, hogy térden állva könyörögjek neki. De volt egy másik kis lény is a képzeletemben, aki azt szajkózta, hogy Luke nélkül nem ér semmit sem az életem. Ő volt a fényem az alagút végén. De aztán a sötétben is kitaláltam végül onnan...

-Nem - állítottam, mire az egyik lényecske a haját tépve ellenkezett, hogy én is elhiggyem amit mondok.

-Biztos? Sosem láttalak még olyan boldognak mint mikor vele voltál - mondta anya szomorúan. Nem akarta, hogy a lánya újra egyedül legyen, és ez aranyos. De nehezebbrn kivitelezhető, mint azt gondolná.

-Igaz, de... - vágtam rá, viszont nem tudtam folytatni a mondatot. Életemben elmúlt pár évet összehasonlítva tényleg most voltam a legboldogabb, Luke-kal.

-Szereted?

Nem, nem, és nem... - miért is szeretném? Tudja, hogy most még jobban szenvedek mint amikor az emberek meglátták a meztelen fotóimat -jó hát valójában nem láttak sokat a testemből, mert úgy pózoltam és takartam magam, hogy ne látszódjon semmim -, azonban még sem tesz ellene. Lehet, hogy régen voltak jó barátaim - vagy sohasem -, viszont tudom, hogy ha ő a barátom lenne, akkor nem hagyná. De hagyja, hogy megőrüljek.

Oké, én sem teszek meg mindent, amit tudnék. Mert ha megtennék, akkor tényleg térdelve könyörögnék neki. De nem teszem, mert nekem is van méltóságom. Luke azt hiszi, hogy csak én hazudtam ebben az egész barátságban. De tudom, hogy nem mondott igazat azzal, hogy kedvel és hogy mindent megtenne értem. Minden azt bizonyítja, hogy ő is hazudott.

-Jelenleg csak szomorúságot érzek a fiú miatt. Ez nem szeretet. Tudom, hogy nem a szeretetet érzem.

-Lehet, hogy tévedsz. Mindenki hibázhat néha. És mind elrontunk dolgokat. Nem ez a lényeg. Ez az egész nem arról szól, hogy ti ketten jelenleg utáljátok egymást... így sosem jössz rá, hogy szereted-e vagy sem. Nehéz ezt megfogalmazni, de talán én egyetlen úton-módon meg tudom állapítani ezt.

-Hogyan? - tettem fel a kérdést érdeklődve.

-Ha haragszol valakire sokszor úgy érzed, hogy utálod. Igazam van, ugye? - kérdezte mire bólintottam. - De ez csak a felszín. Mi lenne ha azt mondanám, hogy barátnője van? Megszakadna a szíved, nem igaz? És mi lenne, ha elkezdene piszkálni, bántani... Nagyot csalódnál - itt nagyot sóhajtott. - Viszont gondolom te megpróbáltad helyrehozni. Úgy ismerlek, mint aki nem szereti, ha egy barátja haragszik rá, ezért próbál tenni valamit. Azért tetted ezt mert szereted. Azért gondolsz rá állandóan, mert a szíved tudja már hogy odavagy érte, csak az agyad még nem képes ezt elfogadni.

-Jó, lehet, hogy szeretem, de ezt ne keverd össze a szerelemmel! - förmedtem rá. Lehet, hogy anya mondott egy-két igazságot, de úgy látom, hogy sokkal inkább a szerelemre fókuszálnak a mondatai.

-Végül is bevallottad, hogy szereted, szóval nekem mindegy - kacsintott felém, majd az útra szegezte tekintetét.

_________________________________

Anya beparkolt a pláza elé, majd széles mosollyal keresgélni kezdte a bankkártyáját.

-Most komolyan vásárolni jöttünk? - kérdeztem csalódottan.

-Igen, meg kell vennünk mindent ami kellhet Görögországba.

-Ez volt a meglepi? - néztem rá kicsit sem palástolva kedvetlenségem.

-Neeem, ne aggódj te azon. Azt majd utána - mondta mire felderült az arcom.

Anyával sorra jártuk a boltokat, és mindent megvásároltunk amire szükségem lehet. Vettünk pár nyári lenge ruhát, majd anyával betértünk egy könyvesboltba. Anya szeretett volna venni magának új könyveket, ezért elment nézelődni a romantikus kötetekhez. Én az ifjúsági irodalom nevezetű szakaszon maradtam, elmélyedtem a könyvekben. Én, és anya nagyon szeretünk olvasni, szóval imádunk könyvtárakba és könyvesboltokba járni. Épp befejeztem egy ígéretesnek tűnő darab leírásának elolvasását és a könyvet nézegetve elindultam anya felé. Nagyon megtetszett a könyv, a viszonzatlan szerelemről szólt, fogalmam sincs mi fogott meg benne. Általában nem bírom a szomorú könyveket. Mosolyogva lépkedtem, mikor is még mielőtt megállhattam volna, észrevettem egy magas alakot. Természetesen beleütköztem, és majdnem mindketten elestünk, csak a másik fél lélekjelenléte tartott minket egyensúlyban. A szívem kihagyott egy-két ütemet, amikor felnéztem és megpillantottam az éjfekete tincseket. 

-Lawson... - szólított meg ravaszul mosolyogva, mire gyorsan kimásztam a karjaiból és hátrahőköltem.

-Meglep, hogy itt látlak - szólaltam meg hűvös komorsággal mikor már kellő távolság volt közünk.

-Csak ajándékot keresek a tesómnak - felelte ártatlanul Matthew, mire elnevettem magam. Jó vicc...

-Most komolyan könyvet akarsz venni Nick-nek? - hitetlenkedtem.

-Igazából tényleg szeret olvasni. Remélem legalábbis - motyogta, majd felvette a földről a szerzeményem és tanulmányozni kezdte. - Érdekes választás. Ennyire összetört a szakítás Luke-kal? - kérdezte, mert tudta, hogy érzékeny pontra tapint.

-Nem voltunk együtt... 

-Ugye tudod, hogy tisztában vagyok azzal, hogy miért szakítottatok - mondta rezzenéstelen arccal, én meg ledermedtem.

-Szóval tudod, hogy újra tönkretettél, még is itt cseverészel velem - szóltam rá szemrehányó hangon. Elképeztő  néhányan mi mindenre képesek. Morgolódva mentem el mellette. Minél többet beszélek ezzel a fúval, annál kevésbé leszek boldog. 

-Amber, várj! - szólt hangosan utánam, de én nem fordultam meg. -Sajnálom!!

-Mi? - néztem hátra úgy, mintha szellemet láttam volna.