Én és a deszkás fiú | Befejezett |

35. fejezet

《~Amber~》

Már csend volt mire visszaértünk. Gondolom nagyjából mindenki részegen feküdt a szobájában. Mármint a tanárokat illetően. Luke csendre intette a többieket. Lihegve döntöttem a fejem a karjának amíg lenyomta lassan a kilincset.

A többi diák - akik szintén kijöttek velünk - valamikor eltűntek, vagyis valami ilyesmit hordott össze nekem Luke és már deszkára is pattant hogy belevesse magát az éjszakába. Hát hülye lettem volna egyedül várni, hogy visszatérjen, ezért futottam utána. Bár elég szánalmasan festhettem, de hát ilyen az élet, meg amúgy is miattam nem tudott figyelni a többi srácra meg lányra. Az egyetlen szerencsém, hogy bár nagyon szarul úszok, legalább gyorsan tudok futni. Bár azért nem volt valami nagy maraton, mert könnyen megtaláltuk a többieket a nagy hangjuk alapján.

-Bocsánat - mondtam halkan, mikor felértünk az emeletre. Az ajtóinkhoz sétáltunk. Hailey és Amy gyorsan bevonultak a szobánkba. Matthew és Andrew valamiért egy másik szobába vették az irányt, de nem tudom miért.

-Semmi baj - meglepő módon magához húzott, és én átkaroltam a derekát. Állát a fejem tetejére ejtette. Megsimogatta a hátam, majd egész hamar elengedett. Nem mondom, hogy nem viseltem volna még el egy kicsit ezt az ölelést.

-Jó éjt!

-Neked is.

Amint beléptem a szobába a lányok elkezdtek sikítani. Gyors bevágtam az ajtót, de Luke tuti így is hallotta. Édes Istenem...

-Mondd, hogy megcsókolt! - követelte Hailey, de sajnos ki kellett ábrándítanom.

-Dehogy. Viszont egész jól sikerült...

-Légyszi meséld el! - kérlelt Amy.

Ezért leültem velük szembe, és kiveséztük az egész estét. Tele voltam izgalommal, a testem minden egyes kis részlete bizsergett, de főleg ott, ahol Luke hozzám ért. Mintha az áram csapott volna meg, de kellemesen. Ez így kicsit furán hangzik - tudom - de tényleg így érzem magam. Csak úgy árad belőlem az energia, s egyben eszméletlenül büszke is vagyok magamra, amiért egy ártatlan megszólalással ennyi mindent ki tudtam alakítani. Egyébként nekem nagyon tetszett a gördeszkázás. Bármikor újracsinálnám ezt az estét, minden bénazással együtt. És nagyon remélem, hogy talán még állhatok valamikor újra azon a gördeszkán...

Vagy egymillió pillangó lakik szerintem a hasamban. Lehet, hogy ez nem is egészséges - morfondíroztam. Mármint mi van, ha túl sokat érzek Luke iránt? Többet, mint kellene. Többet, mint barátság...?

Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így. Végtére ma kiderült, hogy Luke már nem haragszik annyira, de ettől még nem oldódik meg minden. Sőt, most hogy belegondolok, teljesen elbizonytalanít ez az éjszaka. Nem tudom hova tenni.
Most akkor jóban vagyunk, vagy még mindig tettetnem kell az ellenséget amikor találkozunk? Egyáltalán köszönhetek neki ha találkozunk? Mert mi van akkor, ha őt nem érdeklik a mai nap történései?
Bár mi a legrosszabb ami történhet, ha esetleg ráköszönnék akkor is, ha tényleg nem tetszett neki ez az egész? Semmi. (Na jó, de, viszont max csak leégek pár ember előtt. Az nem olyan nagy dolog.)

Lehet tényleg szeretem őt? Talán nem csak úgy miért ne éledtek fel a pillangók a testemben, mikor hozzám ért. Ez már nem lehet a véletlen műve.
Ilyesmiken gondolkoztam félálomban, meg persze azon, hogy lehet, hogy ez csak egy májusi kaland így mindenkivel - a barátaimmal - és ha visszatérünk Chicago-ba, talán újra idegenek leszünk. Nem tartunk többé ilyen estéket, csak újra magamba fordulok, és nem lesz senkim. Átpörgettem a fejemben azokat az élményeket, amiket eddig szereztem így május folyamán.
Ekkor beugrott, hogy amúgy Hailey-nek van pasija. Itt biztat engem állandóan Luke-kal, hát akkor már illő volna tudni, hogy mégis ki az a nagy valaki a számára.