Én és a deszkás fiú | Befejezett |

27. fejezet

《~Luke~》

-Kop-kop - szóltam, mielőtt beléptem Summie szobájába. Csak a LED-fénye égett, ezért felkapcsoltam a rendes lámpát is, hogy normálisan lássam. Hangosan felszisszent, de nem igazan érdekelte ki lépett be a szobájába. Körülnéztem, mert ritka alkalom, hogy láthatom hogy néz ki ez a szoba. Gyakran rendezi át, cseréli le a díszeket. A falakon a zöld dominált leginkább, amint mondhatni meglepődtem, hisz eddig utálta a színt. A parafatábláján képek voltak kitűzve a barátairól és magáról. Az egyik fényképen egy csókolózó párt láttam, mire látványosan elszörnyedtem. Istenem, túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy smárolni lássam a húgom!

-Mondjad - nem is nézett fel a telózásból.

-Holnap elutazok, csak gondoltam szólok.

-Oké, de tudtam róla.

-Kérsz valamit Görögországból? Valami nasit vagy ilyesmit?

-Valami meglepetést elfogadok. Köszi - végre rámemelte tekintetét. Halványan elmosolyodott, de aztán folytatta amit eddig csinált. Kamaszok - forgattam meg a szemem.

Egész korán mentem aludni, hogy minél előbb reggel legyen. Sajna a taktikám nem igazán vált be. Csak össze-vissza forgolódtam, nem tudtam elaludni, mert a gondolataim egyfolytában zakatoltak.
Magyarán az éjszakám elég szörnyűre sikeredett. De mindegy, nem is kellett túl sokáig várnom ébren. Szerencsére a járatunk hajnalban indult. Szerettem volna pihenni egy kicsit az út előtt, de a testem teljes mértékben magamra hagyott ezzel a vágyammal.
Mikor az órám 4 órát mutatott kipantattam az ágyamból és elindultan zuhanyozni. Kb. fél 5-re kell teljesen elkészülnöm mindennel, mert akkor el kell indulnunk. Lementem a konyhába, de egy falat pirítóst sem tudtam lenyelni.

-Muszáj enned! - parancsolt rám anya és töltött egy pohár narancslevet. Könnyű azt mondani - gondoltam magamban. Meglepően izgatott voltam, alig vártam, hogy végre beszállhassak a kocsiba. Nagy nehezen leerőltettem a reggelimet és felrohantam a bőröndöm és a kis táskámért. Jess akkor esett ki az ajtaján, amikor hallotta, hogy húzom a parkettán a bőröndöm. Nem akartam felkelteni. De amint láttam, hogy fel van öltözve megnyugodtam.

-Én is jövök - lihegte, látszik, hogy 2 perce ébredt fel. Igazából örültem neki, mert így legalább tőle is el tudok normálisan köszönni. Summert gondolom nem érdeklem, úgyhogy a tegnapi beszélgetésünkkel le is tudtam a könnyes búcsút vele.

A O’Hare nemzetközi repülőtér mellett, a parkolóban beszéltük meg a találkozót. 5 óra előtt 4 perccel mi is betoppantunk. A legtöbb szülő már lelépett, de azért volt aki itt maradt a gyerekével. A szememmel megkerestem a srácokat, akik kettesben várták, hogy indulhassunk. Amber úgy tűnik még nem érkezett meg.

Anya nekiállt ölelgetni, amit elég kínosnak tartottam. De nem akartam szólni neki, nehogy megbántsam. Jessica-nak anya pont háttal állt így nem láthatta, ahogy a nővérem gonoszan kigúnyol, majd elneveti magát. Átkaroltam anyát egy kézzel, és azzal be is mutattam Jess-nek.

Még kellemetlenebb lett a helyzet, miután anya megpillantotta Ambert, és feltétlenül oda akart menni hozzájuk. Talán anyának többet árt, mint segít ilyen korán a kávé.

-Te biztosan Amber Lawson vagy... - fogott kezet anya az előttem álló lánnyal, aki összeszorított ajkakkal próbálta visszatartani a nevetését.

-Helló Luke - köszönt Ms Lawson. Mosolyogva intettem neki.

-Megan.

-Christine - fogott kezet Amber anyja az enyémmel. Visszanéztem a kocsinkhoz, ahol Jess épp gőzerővel mutogatott, csak, hogy végképp lejárasson. Igazi kedves testvérem van, mondhatom. Aztán Andrewék odamentek hozzá es beszélgetésbe elegyedtek.

-Jól van, névsorolást tartunk. Aki hallja a nevét mondjon valamit!

-Adam Smith.

-Öhm...barack plusz padlizsán - hadarta ártatlan képpel, mire mindenki röhögni kezdett. Anyám megforgatta a szemét.

-Lehet inkább elindulunk haza. Nem hiszem, hogy ezt akarom hallgatni - adott még egy utolsó puszit és elhajtott a nővéremmel együtt. Vigyorogva intettem nekik, de lassan az összes szülő követte anya példáját.

-Gyereket akarok magától Mr. Green! - kiáltotta , az egyik football játékos.

-Mindjárt elmegyek - nyögte Matt is, amikor az ő nevéhez értek. A legtöbb ember kiáltott valami egészen félreérthető és mocskos dolgot, de semelyik tanár sem lepődött meg. Képesek még ilyen korán is eltűrni a hülyeségeinket. A legtöbb fiatal tanár meg nevetett is a kreatív beszólásokon. Mr. Green persze kicsit sem lett boldogabb. Morcosan beterelt minket a váróba.

-Mizu haver? - jött oda hozzám Chris és kezet fogtunk. A srác vagy 190 centi magas, és sportos alakja van. Kosarazik, régen együtt jártunk edzésekre. Még általánosban, csak aztán meguntam a sportot, és nem igazán tartott tovább a barátságunk. Mindkettőnknek akadnak fontosabb dolgok egymásnál. De nem vagyunk rosszban ettől függetlenül.

-Nem tudtam, hogy óriásokat is visznek Európába - piszkáltam.

-Hát én sem gondoltam volna, hogy magunkkal cipelünk pár törpét is...

-Hé, én kifejezetten magas vagyok és egyébként messze nem én vagyok itt a legkisebb!

-Persze, mert a mini barátnőd az... - húzogatta a szemöldökét. El sem kezdtem már tagadni. Kifejezetten élveztem, hogy mindenki abban a tudatban él, hogy van barátnőm.

-Jó, de hát ő úgy néz ki mint egy minyon - csatlakozott Matt, mire elnevettem magam.

-Legalább fasza személyisége van.

-Nem úgy mint a te csajodnak... - tette hozzá Matt. Mindannyiunk jujjogott. - Mind tudjuk, hogy mi miatt vagy vele. Már vagy egy milliószor megfektetted a csajt, nem igaz? - folytatta. Nem gonoszságból mondta, neki ilyen a természete. Észre sem veszi ha bunkózik másokkal.

-Matt - szólt rá halkan Andrew, úgy hogy csak ő és én halljam. Igaza is van. Nem kell, hogy eltúlozza. Nem akarok egy reptéren verekedést szédszedni.

-Nyugi van Andrew, tudja, hogy csak hülyéskedek.

-Bár igazat mondasz - nevetett Chris. Nem normálisak ezek a srácok. Nem lehet rajtuk kiigazodni. - Bomba teste van Hannah-nak - mondta büszkén, mire mind helyeselni kezdtünk. Tényleg szép lány, de elég buta.

__________________________

A cuccokat egy futószalagra tettük, hogy átnézhessék a tartalmát. Átmentünk egy kapuféleségen, és egy kis idő után felszállhattunk a gépre. Mindenki izgatottan lépkedett fel a keskeny lépcsőn. A srácok mellett elfoglaltam a helyem, és próbáltam nem feltűnően leállítani a kezeim remegését. Tudom, hogy Ambernek volt borzasztóan nagy álma, hogy repülőre ülhessen, de asszem most mindannyiunknak izgalmas utazás lesz ez. Nem nagyon volt még senki sem Európában, akit ismerek.

A repülőgép elereszkedett a földtől, és egy elképesztően furcsa érzés kerített hatalmába. Sosem éreztem ehhez hasonlót, kicsit émelyítő volt. Lopva megkerestem Amber buksiját, hogy láthassam a reakcióját. Sikerült pont az ablak melletti oldalon helyet foglalnia, bár nem közvetlenül az ablak mellett ült, de így is kilátott rajta. Istenem, de imádnivaló ez a lány.
Örültem, hogy ilyen boldog. De sajnáltam, hogy nem én okoztam neki az örömöt.

Az út nagy részét alvással próbáltam eltölteni. Persze ez közel sem volt olyan könnyű, mint gondoltam volna. Még mindig émelyegtem, és bár nem volt annyira hányingerem, mégse volt kellemes. Nem tudtam miatta aludni.

-Elmegyek dobok egy sárgát - szólalt meg Andrew feltűnően mikor már félálomban voltam és kikászálódott az mellőlem. Vajon mit forgathat a fejében? Sajna nem tudtam rájönni, ugyanis arra már nem emlékszem, hogy visszajött. Valószínűleg bealudtam.