Én és a deszkás fiú | Befejezett |

32. fejezet

《~ Amber ~ 》

Magyarán az első "lubickolás" elég szörnyűre sikeredett. Az orrom telement sós tengervízzel, amitől fuldokoltam egy ideig, de már csak a hab a tortán volt, hogy a szemem is szétcsípte a víz. Meg persze a torkomat is, de az lényegtelen már. Irigykedve néztem, ahogy Hailey persze tökéletesen kivitelezett mellúszásban indul a fiúk után, akik szintén jól úsztak. De nem én voltam egyedül, aki szörnyen úszott. Amy-vel együtt szenvedtünk, de én végül inkább kijöttem, mielőtt még megfulladok tényleg. Ő bent maradt gyakorolni, bár egyébként nehezen oldja meg, mert hirtelen mélyül a talaj. Szóval nem ártott volna úszógumit hozni magammal.

Kimerülve (főleg rengeteg sós víz nyelés miatt) ültem le a plédünkre. Alig elővetten a könyvet, amit magammal hoztam, pár perc után egy vizes, és egy igen jól kigyúrt test heveredett le mellém. Lassan becsuktam a könyvet, és újra farkasszemet néztem Andrew-val.

-Szia - köszöntem rá, mert nem kezdett el beszélni. Foglalmam sincs, hogy hogyan került mellém, hisz az előbb még a vízben volt.

-Azt csiripelték a madárkák, hogy ma éjszaka kint voltatok jó sokáig Hailey-vel... Hazudtak a madaraim? - érdeklődött - persze nem is köszönt -, közben ravaszan rám mosolygott.

-Nem hazudtak - válaszoltam nyugodtan, és megint magam elé emeltem a könyvet. Az az igazság, hogy szívesen beszélgetek a sráccal, de nagyon kaparja a torkom valami, és nehézkes beszélnem. De most kínos lenne Hailey után indulnom, hogy mégis hova tette  a vizet.

-Hát jó... de pont ők?!? - kérdezte megrökönyödve.

-Igen. Miért, mi baj van velük? - megköszörültem a torkom.

-Hát csak annyi, hogy a hármas barátságok sosem működnek - vette ki a kezemből a könyvet. Történetesen pont azt, amit akkor vettem meg, amikor Matt bocsánatot kért a könyvesboltban. Ironikus, nem?

-Jajj nem vagyunk már a dedóban - legyintettem. Lenéztem a testére, és próbáltam alaposan megbámulni, hogy zavarba hozzam. Bár ha igazak a gondolataim a szexualitását illetően, akkor úgysem tudom kínos helyzetbe hozni. És aztán tényleg ez lett. Ügyet sem vetett rám.
De tovább próbáltam feltűnés mentesen köhinteni egy párat, de Andrew beszélni kezdett, és nem akartam megzavarni.

-Hát te tudod, bár tényleg nem működnek - folytatta, de nem tudom mit akart vele elérni.

-Ti is hárman vagytok barátok, de mindegy - hagytam rá krágokva. Egy kis időre bekövetkezett volna a csend a helyzetünket elnézve, de ehelyett köhögni kezdtem, amitől elégge zavarba jöttem. Tudjátok ez olyan, mint amikor órán vagytok, és síri csönd van, csak a tanár beszél, és nem akartok köhögni, hogy ne legyen kínos.

-Minden okés? - kezdte el veregetni a hátam, mert még mindig nem tudtam abbahagyni a köhögést. Közben pánikolva keresgélni kezdtem Hailey táskájában. Picit abba tudtam hagyni a köhögést, de aztán megpillantottam egy üveg vizet, és kirántottam a hátizsákból. Na hát abból nem csak az ásványvíz jött ki, hanem vele együtt vagy egy fél tucat tampon repült ki, egyenes rám, és Andrewra.

Ittam egy kortyot, amitől azonnal jobb lett, és elkezdtem nevetni. Nem azért, mert olyan hű de vicces lett volna a helyzet, hanem azért, mert olyan szerencsétlen vagyok, hogy azért már érmet nyerhetnék. A nevetésbe becsatlakozott a mellettem ülő fiú is, és a végén már a hasamat fogtam a röhögéstől.

-Na jól van - fordultam komolyan felé. - Most tegyél úgy, mintha mindez meg sem történt volna! - utasítottam, majd együtt összeszedtük a női termékeket.

-Szóval úgy volt, hogy beszélünk a szálláson. De nem beszéltünk - mondta később Andrew.

-Hát igen...

-Viszont tudod, a madarak arról is énekelgettek nekem, hogy szóba került pár emberke.

-Ahj Andrew, mondd már el miről beszélsz! - sóhajtottam, mert már elég az utalgatásokból. Belenéztem zöld íriszeibe, mert képtelen voltam nem rá nézni. Szinte vonzodta a pillantásom. Tekintetünk összekapcsolódott, mert ő eddig is kereste a szemkontaktust.

-Tudom, hogy még mindig érdekel Luke - mondta egyenesen a szemeimbe. Én csak elvesztem a zöldes színekben, de hirtelen elnéztem. Olyan volt mintha manipulálni próbált volna, vagy legalábbis ekkora erővel bír a pillantása.
A tengerbe bámultam, és megkerestem az emlegetett szamarunkat. Még a vízben volt, valami sráccal löködték egy mást a sekély részen, és egymásra nevettek a csobbanások közepette. Igaz, ami igaz, nagyon helyes srác Luke.
A szemem sarkából a jobboldalamra sandítottam, és láthattam, hogy már a sötétbarna fürtök is a tenger felé néznek.

-Nem számít, hogy érdekel-e Luke, vagy sem.

-De igen - újra rámnézett, de én nem mozdultam.

-Nem. Addig nem, amíg én nem érdeklem őt.

-Én most nem a szerelemről beszéltem - motyogta.

-Ó, ki beszélt itt szerelemről - nevettem fel keserűen. Mindenki - válaszoltam magamnak. Andrew erre már nem tudott mit mondani. -Hagyjuk inkább ezt a témát.

-De olyan makacsok vagytok! - háborodott fel. - Meg önfejűek is - tette hozzá a biztonság kedvéért. Persze, szívja csak mindenki a véremet, mert nem beszélek egy sráccal, aki haragszik rám. Hát kösz szépen, de tényleg.

-Hiába próbálsz megjavítani egy dolgot, ami sosem volt jó.

-De ez működött! És fog is - bizonygatta. Hát az Isten sem bottal ver ugye..

-Talán igazad van, talán nem. De sok időre van még szükségünk szerintem - mondtam neki, és felálltam.

-A kapcsolatunkat nem neked kell megoldanod Andrew. Hanem nekünk, mert nem vagyunk már óvodások. De ha egyikünk sem akarja ezt tenni, annak oka van - elsétáltam. Egyenesen a tengerbe, mert jobbnak láttam, ha Amy-ékkel vagyok. Az emberek állandóan pattognak nekem, hogy mit hogyan kéne csinálnom, főleg amikor Luke-ról van szó. Mintha ez a kedvenc téma lenne, vagy nem tudom. Már lassan úgy érzem, hogy az is megtörténhet, hogy valami random csaj idejön hozzám, és elkezd arról áradozni, hogy mennyire jól összeillünk Luke-kal.
Szerencsére nem sok esély van erre, persze csak egyelőre.

《~ Luke ~ 》

Estére, vagyis vacsora utánra, mikor már mindenki pihent egy jó nagyot, hát a tanárok túlságosan is ki lettek pihenve. Mert ezek a görögök úgy leitatták a tanárainkat, mint a fene. Persze a szállásadók ittak velük együtt. Egy bizonyos "Ouzo" nevezetű italt fogyasztottak többek közt, de voltak olyan kedvesek, az itteniek, hogy hoztak whiskyt, ami ugye Amerikából származik. Szóval a legtöbben szépen becsiccsentettek, szólt a zene, még hozzánk is felhasított a görög nóta. Több énekszó is lebegett a fejünk fölött, jól elvoltak odalent, az étkező féleségben. Egy-két tanár volt, akik próbálták meggyőzni kollégáikat, hogy nem kéne most lerészegedni, mert ,,hát de itt vannak a gyerekek", de akik már hevében szórakoztak a görög bácsikkal és nénikkel, nem igazán foglalkoztak az ilyesmivel. Már egyébként vacsoránál elkezdődött a móka, amikor a kajához töltötték ki az italokat a vendéglőink. Miközben mentünk már kifelé rávigyorogtam a kedvenc fazonomra, aki egy jó kis akcentussal rendelkezik, és a következőt súgta oda nekem:
-Néktek is kijárni egy jó éjszaka. Bízni ránk - mutogatott a tanárok felé, majd oldalba bökött.
-Ευχαριστώ - mondtam ki nehézkesen, mert ez volt az egyetlen dolog amire emlékeztem, de a kiejtésére már annál kevésbé. Köszönöm-öt jelent, de egyébként az út alatt megtanították az alap köszönéseket. De sajna azok már nem maradtak meg.