Én és a deszkás fiú | Befejezett |

23. fejezet

《~Amber~》

Amikor először megláttam Luke kezében a telómat, nem is gondoltam volna mekkora bajban vagyok. Felnéztem az arcára, ami egyre haloványabb lett. Meg sem hallotta, hogy bementem a szobájába. Nem gondoltam volna, hogy tényleg pont most fog minden elcsesződni. Talán nem is kellett volna megdöbbennem amikor elkezdett velem Luke kiabálni. Tudta, hogy utálom a hangos dolgokat, mégis megtette, de egy csepp megbánás nem volt az arcán. Nekem sem lett volna a helyében, hisz megérdemeltem amit hozzám vágott. A szavai mégis mélyebbre hatoltak egy késnél is. Menthetetlen helyzetbe keveredtem, ahonnan nem volt kiút. Körmeim mélyen a tenyerembe válytam, nem akartam sírni, mégis sikerült. A fiú összes szava megrepesztette, majd szépen lassan ripityára zúzta a szívemet. Összetörtem.

Nem hibáztatom, és nem is fogom őt okolni semmiért, ugyanis ezt én szúrtam el. És nekem is kéne helyrehoznom. De nem tudom hogyan és, hogy valaha megengedi-e Luke, hogy megpróbaljam helyrehozni. Egymás szívét törtünk össze meggondolás nélkül.

Luke-kal talán ezt érdemeltük, így ahogy volt. Olyan sokat segített, hogy örökké hálás leszek neki. Mert fontosabb lett számomra mindenkinél csupán pár nap leforgása alatt.
Mérhetetlen űrt éreztem a mellkasomban. Mintha kiszívták volna a tüdőmet. Fuldokolni tudnék... és bárcsak valahogy történne valami. Valami, amitől Luke meggondolja magát és újra szeret, mint legjobb barátja. Mert szükségem van rá, hogy újra érezzem az illatát, miközben megölel. Újra látni szeretném a tipikus mosolyát, amit akkor villant meg, ha nagyon jó kedvében van. De most nekem hála nem láthatom egy ideig, mert haragszik rám.

Pánikszerűen menekültem el a Harris házból. Utoljára akkor éreztem ezt, amikor Matt becsapott. Mindenkinek elküldte a képeim és elterjesztette, hogy magáévá tett. Persze azonnal mindenki elkezdte pletykálni, hogy egy ribanc vagyok. Undorodtam Matthew-tól. Egészen a mai napig utálok ránézni, mert el kap a hányinger. De Luke legjobb barátja volt, és ezért hajlandó voltam elviselni a jelenlétét. Elviseltem, ahogy a tekintete lyukat éget a bőrömön, és hogy annak ellenére, hogy tönkretette az életem 8.-ban, még jópofiztam vele.

Míg próbáltam kisírni a lehető legtöbb könnyet magamból, lassan álomba szenderültem. 

_____________________________

-Amber Evelyn Lawson! Rohadtul el fogsz késni, ha most nem tolod le a segged az emeletről - ijedten ugrottam fel a takaró alól. Basszus, elaludtam! 7:30.

-Ó, hogy az a...

Felkaptam a ruhámat, amit tegnap este készítettem ki, na meg persze a táskámat és lesprinteltem a földszintre. Hipergyorsasággal felhúztam a cipőimet és úgy ahogy voltam, pizsamában rohantam ki a buszmegállóba, ahol történetesen már bent állt az iskola busz. Épp hogy fel tudtam rá szállni.

Egy rendkívül kínos 10 perc után leléptem a buszról, hogy egy még kínosabb 5 percet éljek át. Ugyanis ahhoz, hogy fel tudjak öltözni, el kellett jutnom a vécéig. Végülis minden nap kelhetnék így és legalább többet aludhatnék - gondoltam. Elértem végtére is a buszt, és itt vagyok teljesen készen. Bár azért le akartam volna még zuhanyozni, meg egy kis kaja se ártott volna, de legalább nem késtem el a legfontosabb napon.

Sajnos csak az ebédszünet alatt jutottam el egy hirdető tábláig. Bár elég sok helyre kitűzték a listát arról, hogy ki mehet, egyszerűen túl sűrű napom volt ahhoz, hogy megnézhessem.

Istenem - ezt el sem hiszem... Bizony, bizony ott volt a nevem a táblán. Még is hogy jött nekem ez össze?! Eltölthetek 2 hetet Görögországban... ezt még kimondani is elképesztő.
Tudom, hogy nagyon régóta álmodoztam már egy európai útról. De arra sosem gondoltam, hogy mi van, ha tényleg negvalósul az álom.

Végigsiklottam az összes neven, Luke-ét keresve. Önkéntelenül is elmosolyodtam a gondolatra, hogy együtt mehetek vele holnapután Görögbe. Sokan már tegnap tudták, hogy mehetnek, sőt a legtöbben kiszedték a tanárukból osztályfőnöki órán. Erről beszélt az egész évfolyam, erre nem tegnap volt szabadságon az én osztályfőnököm? Ó, dehogynem. Elvileg Luke-é itt volt, de nem mondta el a gyerekeknek. Tehát csak az ő és az én osztályom láthatta a pontos listát ma, az az kedden.

Gondolni sem akartam arra, hogy milyen lehetne az utazás úgy, hogy közben jóban vagyok a barátaimmal. Vagyis a volt barátaimmal. Kétlem, hogy Luke megbocsájt, és ha ő nem teszi, akkor Andrew sem teheti. Mattről meg inkább ne beszéljünk. Vele eszem ágában sincs jó kapcsolatot kialakítani.

A telefonom a kezemben rezegni kezdett. Anya hív.

-Szia drágám! Ma érted megyek, oké?

-Hogy-hogy? - kérdeztem meglepetten.

-Meglepi - mondta, mire felhorkantam. - Na jó, nem. Tudom, hogy utálod a meglepetéseket, tudom...

-Akkor mondd eeel - kérleltem.

-Elmegyünk ünnepelni egy picit - mondta a bejelentős hangján. Ezt a hangot csak akkor hallhatom, ha irtóra izgatott. Az ember ilyenkor muszáj, hogy boldog legyen, akár akar, akár nem. Nem szabad ilyen hangulatában megbántani anyát. Bár most azért én is majd kicsantattam örömömben, szóval eszemben sem jutott színlelni.

-De hát honnan tudod, hogy bekerültem?

-Számítottam rá. Megnéztem a jegyeidet tegnap este, és gondoltam ha most nem mész el Görögországba ilyen jó jegyekkel, akkor beleugrom a jéghideg Michigan-tóba! Esküszöm ez játszódott le a fejemben. Szóval mondd, hogy tényleg bekerültél, kérlek! - könyörgött, de hallottam a kuncogását. Valahonnan tudja, hogy elmegyek holnapután.

-Igen, irány Görögország, bébi! - nevettem, majd ő is nevetésben tört ki.

-Hamarosan ott leszek!

-Oké, de előtte még el kell intéznem valamit - mondtam majd letettem a telefont. A titkárság felé vettem az irányt.

-Üdv Missis...Öhmm... - na és most mit csináljak? Szerencsére észbe kaptam, és a szememmel megkerestem az igazgatónő névtábláját az asztalon. - Mrs. Nolen - nyögtem ki végre a nevét. Oké, ez nem volt túl kedves, és kínos is volt, de hálával tartozom neki.

-Jó napot, Miss Lawson. Miben lehetek segítségére?

-Csak el szerettem volna mondani, hogy iszonyú hálás vagyok Önnek. Mindenért. Azért is, mert maga meglátta bennem, hogy többre vagyok képes, mint azt az emberek gondolták. Bízott bennem, holott még én sem tettem ezt magammal. Egyszóval: köszönöm.

-Tudtam, hogy csak biztatás kérdése! - húzta széles mosolyra a száját. - Nem kell hálásnak lennie hisz maga érte el a célt - amit én tűztem ki ön előtt.

-Igen, tudom. De azért köszönöm - álltam fel, ezzel jelezvén, hogy távozni készülök.

-Várjon! A cukorka adagát ne felejtse itt!