Bakacsinerdei Király Szerelme

1 Szerelem első látásra

Elrond nagyon ideges volt valami miatt, ezért is hívatta ide a Bakacsinerdő királyát, kit én még személyesen nem ismertem, csupán hallottam róla. Elzárkózott a világ elől, amikor a felesége meghalt, volt neki egy fia, aki elvileg apja tulajdonságait örökölte. Elladan és Elrohir is lassan csatlakoztak hozzánk, ők sem tudták, hogy pontosan miről is van szó, hiába kérdeztük, Elrond nem felelt. Elladan kérdőn nézett rám, mire vállat vontam, hogy fogalmam sincs arról, amiért a királyt hívatta köreinkbe.
Lassan hagytam el az asztalt és sétáltam egyet a kertben, aggasztott Elrond hallgatása. Hallottam a kürt szót, majd a kért széléhez sétálva láttam, hogy a király és az aranyba öltözött sereg megérkeztek. Sóhajtva mentem a szökőkúthoz.
- Megjöttek. -jelent meg Elladan.
- Igen, hallottam. -feleltem és leültem a szökőkút szélére, Elladan pedig mellém ült.
- Hogy érzed magad? -kérdezte, tudtam, hogy mire gondolt, hiszen csak ő és Elrond tudta, mi történt köztem és Beren közt.
- Még mindig meg akarom ölni, csak hát nem tehetem. -feleltem halkan.
- Nagyon nem volt szép tőle, hogy így bánt veled, semmi joga nem volt szüleid emlékét gyalázni, aztán pofátlanul házassági ajánlatot tenni. -mondta.
- Eszem ágában sincs megállapodni, elég rossz benyomást tett, miért lenne rossz számomra egy házasság. -feleltem.
- Majd lehet, hogy valaki eme tévhited megváltoztatja, és ha ez megtörténik, én veled megyek oda, ahova te. -felelte. Lassan rá néztem.
- Képes lennél elszakadni Elrohirtól? -kérdeztem mosolyogva.
- Ha az kell, hogy egy bizonyos ideig rajtad tartsam a szemem, akkor igen. -felelte. Fejemet vállára hajtottam, jól estek a szavai. Átfogta a vállam és gyengéden szorított magához.
- Ahogy látom már tálalják a vacsorát, gyere, had ismerjenek meg vendégeink! -mondta és felállt, követtem a példáját és karjába karolva sétáltunk vissza.
A király és gyermeke épp Elronddal társalogtak az asztal mellett. Elrond ahogy meglátott, szélesen elmosolyodott.
- Had mutassam be nektek, fivérem leányát, Arvaelt. -mondta. Ahogy a király felém fordult, minden egyes levegő elhagyta a tüdőmet, szinte megbabonázott a tekintete, hosszú haja kecsesen omlott a vállaira, testtartása királyhoz méltó volt, sokkal magasabb volt nálam. Ő sem bírt egyetlen egy szót sem kinyögni, csak néztünk egymásra. Szóval ez volna az az érzés, amiről Elladan beszélt? Ennyire intenzív, perzselő és vágy keltő? Nagy levegőt vettem, hogy újra elárasszam tüdőmet.
- Örülök, hogy megismerhetlek. -mondtam nagy nehezen, ugyanis ő még mindig nem jutott szóhoz.
- Részemről az öröm. -felelte végül és felém nyújtotta a kezét. Nagyot nyeltem, szinte tudtam, hogy az érintése nagy hatással lesz rám. Lassan a tenyerébe csúsztattam a kezemet, mit ajkaihoz emelt és lágy csókot lehelt rá, közben tekintetét nem vette le rólam, végig a szemembe nézett. Lassan engedte le kezünket, de még mindig nem engedte el, szinte fogva tartotta. Bizsergés futott végig a testemen, csak néztünk egymásra, mintha megszűnt volna a világ körülöttünk és csak mi ketten lennénk. Lassan feljebb emelte a kezem, elengedte és kihúzta nekem a széket.
- Köszönöm. -mondtam és leültem, balomon Elladan ült, az asztalfőn pedig Thranduil. Nem könnyíti meg a dolgomat, hogy ilyen közel ül hozzám.
Elrond elmondta, amit Mithrandir mondott neki, Elrohirra néztem, akár csak ő én rám. Elrond nem tudta, hogy voltunk ott, még a sírok feltörése előtt. Elladan elnézést kérve elhagyta az asztalt.
- Voltunk ott. -felelte végül Elrohir. Elrond és Thranduil mind a ketten rá néztek.
- Kivel és mit kerestetek ott? -kérdezte Elrond, ekkor pedig Elrohir rám nézett, akár csak a két asztalfőn elhelyezkedő tünde.
- Követtünk egy embert, aki nagyon fura volt, a mozgása különösképp. Rhudaur Kopár Felfödjétől követtük, egészen a Sírbuckákig. -feleltem.
- Elkaptátok? -Thranduilra néztem.
- Nem, ugyanis nyoma veszett. Nem találtuk a nyomait, mintha szárnyra kapott volna. -feleltem.
- A sírokhoz vezető ajtó hogy festett? -Elrondra néztem.
- Nem volt feltörve, semmilyen behatolásra utaló nyom nem volt. -feleltem.
- Elladan! -üvöltött Lindir. Elrond megtámasztotta fejét a kezén, és sóhajtott. Neki döltem a széknek és a bejáratot figyeltem mosolyogva. Csörömpölés hallatszott. Legolas felállt, elnézést kért és vissza vonult. Elrond és Elrohir egyszerre álltak, hogy megnézzék, mit művel Elladan. Nem hiszem el, hogy kettesben hagytak Thranduillal. Próbáltam nem rá nézni, féltem attól, hogy annyira megbabonáz, hogy megadom magam neki, ami pedig nem lett volna helyes.
Vacsora után ismét a kertbe mentem, hogy egyedül legyek, muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet. Nagyon össze voltam zavarodva, fura volt ez az egész első pillantásra szerelem helyzet, főleg, hogy akit megpillantottam özvegy király volt. Ha ő is így érezne, biztosan nem venne feleségül, hiszen neki volt egy királynője, kit mindenkinél jobban szeretett. Lépéseket hallottam, így a közeli rózsabokor rejtekébe húzódtam. Thranduil jött erre, úgy nézett körbe, mintha engem keresne. Megjelent mögötte a fia.
- Apám, minden rendben? -kérdezte az ifjú herceg.
- Olyat érzek Arvaellel kapcsolatban, amit anyáddal is. Azért jöttem ide, mert láttam, hogy itt van. Vele szeretnék lenni. -felelte.
- Örülök, hogy így érzel, kijár neked, hogy újfent boldog légy. -mondta Legolas.
- Van egy olyan érzésem, hogy hiába kérném meg őt, nem lenne a királynőm. -mondta halkan.
- Szerintem meg igen, láttalak benneteket, ő is ugyan úgy érez irántad. -felelte.
- Legyen igazad, fiam. -mondta sóhajtva, majd mind a ketten körül néztek, hogy merre lehetek. Sebesen és hangtalanul iszkoltam hátra, majd lassan előre sétáltam. Megálltam, amikor megláttam őket.
- Reméltem, hogy sétálsz velem. -mondta Thranduil. Legolas pedig mosolygott mellette.
- Tarts hát velem. -feleltem, mi engem is meglepetten. Thranduil kecses mozdulatokkal jött oda hozzám, felajánlotta a kezét én pedig belé karoltam. Csendben sétáltunk, közben Thranduil végig nézett a rózsákon.
- Gyönyörűek. -mondta, ahogy megálltunk. Elengedtem és közelebb mentem a rózsákhoz, végig simítottam szirmaikon.
- Valóban azok. -suttogtam és felé fordultam. Thranduil hosszasan nézett rám, majd derekamnál fogva elkapott és ajkaimra tapadt. Nagyon meglepődtem, ezt nem szabadna csinálnunk. Rémülten húzódtam el tőle, teljesen össze voltam zavarodva. El kell tűnnöm innen, így hátráltam, egészen az egyik szoborig, ő pedig közeledett, szinte csapdába ejtett.
- Kérlek, ez nem helyes! -mondtam halkan.
- Látszik rajtad, hogy ugyan úgy vágysz rám, ahogy én rád. És ez csak egy ártatlan csók volt. -mondta, gyengéden simította meg az arcomat. Rá nem jellemző kedvességgel szólt hozzám, ami nagyon jól esett. Nem tudtam semmit sem szólni, hol a szemeibe hol pedig ajkaira pillantottam, ami neki elég is volt. Újra megcsókolt, szinte követelőző volt. Lassan engedtem utat nyelvének, a szívem nagyon hevesen vert. Hozzá simultam, igaza volt, nagyon vágytam rá, vágytam az érintésére, a csókjára és még talán arra is, hogy itt helyben magáévá tegyen.

Mae Govannen, Mellon!Remélem ez is olyannyira fog tetszeni Thranduil és Arvael története, mint ahogy Legolas és Freya története!