Bakacsinerdei Király Szerelme

15 Az első kém

Thranduil a döntését még mindig nem árulta el, ami felettébb érdekes volt és egyben aggasztó is. Egyedül ültem a szökőkút szélén, amikor léptek zaja ütötte meg a fülemet. Fel néztem, Elladan jött felém, majd ahogy ide ért, le guggolt.
- Minden rendben? -kérdezte kedvesen. Újfent könnyek szöktek szemeimbe.
- Viselős vagyok. -suttogtam. Elladan meglepetten nézett rám.
- De hiszen ez csodálatos! Miért sírsz ezen? Örülnöd kellene! -mondta szinte vidáman.
- Félek, hogy Thranduil ehhez miként fog viszonyulni. -suttogtam, be ismerve a legnagyobb félelmemet.
- Szeret téged és annak is örülni fog, hogy a gyermekét hordod a szíved alatt! -mondta és megszorította a kezemet. - Menj, mond el neki! A szobádban van, hogy gondolkozzon. Elrohir majd el jön velem helyetted! -mondta, kezeimnél fogva fel húzott.
- Rendben. -le töröltem a könnyeimet és a szobám felé vettem az irányt.
Thranduil az ablaknál állt és maga elé meredt, kezeit össze fonta mellkasa előtt, érkezésemre rám nézett és halványan elmosolyodott.
- Minden rendben? -kérdezte és hozzám lépett.
- Igen, csupán egy szerintem fontos dolgot kell elmondanom. Őszintén be vallom, hogy félek, miként fogadod majd ezt. -suttogtam.
- Miről van szó? -kérdezte kicsit aggodalmasan. Nagy levegőt vettem és a szemeibe néztem.
- Viselős vagyok. -suttogtam. Nagy szemeket meresztve nézett rám, ajkai elnyíltak, majd mosolyra húzódtak. Elém lépett, derekamat átölelte és magához szorított. Oda a bújt a nyakamhoz.
- Ez nagyszerű hír, Arvael! -mondta. Viszonoztam az ölelését, nagyon megkönnyebbültem attól, hogy örült annak, hogy gyermekünk fogant. Elhajolt majd le nézett rám, majd homlokon puszilt, ajkát hosszú ideig hagyva homlokomon.
- Örülsz neki? -kérdeztem.
- Nagyon örülök neki! -suttogta. Lehunytam a szemeimet és elmosolyodtam.
Vacsoránál Thranduil elmondta Legolasnak, aki döbbenten nézett apjára. Figyeltem az arcát, szinte levegőt sem mertem venni. Legolas le nézett a vacsorájára, majd megköszörülte a torkát és ismét fel nézett apja szemeibe.
- Most komolyan mondtad? -kérdezte. Az apja komoran nézett rá, ivott a borból, közben végig Legolas szemeibe nézett.
- Igen, netán van ezzel valami problémád? -kérdezte Thranduil. Legolas először csak meredt az apjára, szinte komor volt, sosem láttam ilyennek még őt.
- Örülök neki, tényleg! Csupán attól félek, hogy Beren ezt nem fogja hagyni. -mondta.
- Ahogy megközelíti a palotát, meghal! -felelte Thranduil.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Nem szeretném, ha ártana a testvéremnek és az anyámnak! -mondta határozottan. Még mindig jól esett az, hogy az anyjának tart, de nem nagyon nevezett így, mit nem is bántam, csupán örömmel tölt el, hogy így érez irántam, mi számomra leírhatatlan örömet okoz.
- Nagyobb védelemre kell szert tennünk, hogy biztonságban legyetek. -mondta Thranduil és rám nézett.
- Hogy akarod el érni? Hiszen vannak kémjei, mi van, ha a palotában is van, csak nem tudunk róla? -kérdezte Legolas, nekem nem hagyva időt a válaszra.
- Már ez esetben is intézkedtem. Hirannad, amikor a palotába érkezett, attól a naptól kezdve minden egyes tündét át néznek, ha valami olyat találnak, ami Berenhez köthető, el távolítják őket onnan. -mondta Thranduil. Felnéztem az erkélyre, ahol az erdei palotában lévő szoba lányom állt, félig elbújva az oszlop mögött, minket nézett.
- Elnézést! -álltam fel, mind a ketten kérdőn néztek rám.
- Jól vagy? -kérdezte Thranduil.
- Persze, mindjárt jövök, beszélnem kell Elrohirral. -mondtam. Elmosolyodott.
- Rendben, várunk vissza! -mondta Thranduil.
Elrohirt a szobájában találtam meg, épp bele merült egy olvasmányba.
- Van még benned fenyegetési vágy? -kérdeztem az ajtóban állva.
- Hogy ne lenne! Kit kell meg fenyegetnem? -kérdezte. - Thranduilt? -vonta fel a szemöldökét. Nevetve néztem rá.
- Nem, sajnálom, de nem i az érintett. A szobalányom valami oknál fogva itt van az erdei palotából, nem hívattam ide, de még is itt van és figyelt minket vacsora közben. -mondtam.
- Gyanítod, hogy kém? -kérdezte.
- Igen, és te tudod úgy meg fenyegetni, hogy el is mondja az igazat. -mondtam és hátamat a falnak vetettem. Elrohir lassan állt fel és meg állt előttem.
- Menjünk! -mondta vigyorogva. Fel mentünk hangtalanul a lépcsőn, majd megpillantottuk a lányt ugyan úgy elbujva. Thranduilékat figyelte. Valamit egy pergamenre írt sebesen, miközben hallotta Thranduilt és Legolast beszélgetni. Elrohirra néztem, aki szép lassan ment oda a lány háta mögé.
- Lám, Lám. Milyen szépen felírod, amit hallasz. -mondta. A lány ijedtében mindent kiejtett a kezeiből.
- Én... csak... Én.... -kezdett el dadogni, egyetlen egy értelmes mondat nem hagyta el a száját. Lassan mentem közelebb, érdeklődve néztem a lányt, aki rémülten nézett Elrohirra.
- Nos, kinek készül ez a jelentés? -vette fel a pergament a földről, majd felém nyújtotta. Lassan vettem kezeim közé és elolvastam.
Kisebb információk voltak rajta. Thranduil ide érkezése, sajnálatos módon ki békültünk, hogy állapotos vagyok, és persze az, hogy Thranduil sorban küldi el a tündéket a palotából, ezzel az összes kém el tűnik a közelünkből. Rá néztem a lányra, kinek könnyei áztatták az arcát.
- Mit akartál még ebbe le írni? -kérdeztem. Elrohir keze lassan érintette meg a lány torkát.
- Ezt a szép torkodat még meg mentheted, ha beszélni kezdesz. -mondta.
- Se...semmit! -mondta zokogva, egész teste remegett a félelemtől. Elrohir sóhajtott, majd tőrért nyúlt és a lány torkához érintette.
- Beszélj, kár volna a halálod! -mondta kímérten tőrét lassan húzta végig a lány torkán.
- Megparancsolta, hogy mindent jelentsek! Még aznap, amikor úrnőm és a fivére elküldte a palotából! -mondta sírva. - Arra is meg kért, hogy végezzek gyermekeddel! -mondta elém térdelt, sírva nézett fel rám.
- Berenről beszélsz, igaz? -kérdeztem és néztem rá. Sírva bólintott.
- Nem mertem volna megtenni, már ma elkellett volna végeznem, mikor vacsorázni kezdtetek! Félek a királytól, félek tőled! Annyira jó szolgálni téged, nem akarom ezt megtenni! -mondta sírva.
- De még is meg akartad, van nálad méreg! Még is, miért engedelmeskedsz másnak, ha szereted az úrnődet? -kérdezte Elrohir.
- Meg akarja ölni a családomat! Nincs más választásom! -mondta sírva.
- Ki az, aki a leveleket elviszi neki? -kérdeztem. Levegő után kapkodva nézett rám, nagyon meg volt rémülve.
- Galdir, felség, ő az, akinek szabad járása van a palotában. -mondta. Az őr parancsnok lenne az egyik, ki őt szolgálja?
- Hányan vannak még? -kérdeztem. Nagyot nyelt, lehunyta szemeit és csendben zokogott.
- Válaszolj, tündérem! -guggolt le hozzá Elrohir.
- Négyen csak, a többiek még nem érkeztek meg. -felelte sírva. Lassan az erkélyre sétáltam. Legolas és Thranduil mèg mindig vacsoráztak.
- Thranduil, Legolas gyertek fel! -mondtam, mind a ketten rám néztek. Vissza sétáltam a lányhoz.
- Kérlek, ne mond el a királynak, nem akarok meghalni! -szinte tépte a szoknyámat, ahogy könyörgött.
- Te is tudod, mi a szabály. -mondtam le szedtem kezeit a ruhámról.
- Mi a baj? -lépett mellém Thranduil. Le néztem a lányra és oldalra billentettem a fejemet.
- A lány az egyik kém, épp jelentést írt Berennek. -mondtam és fel néztem Thranduilra. Szemei elsötétültek,  csúnyán nézett le a lányra, aki annyira meg volt rémülve,  hogy nem mert fel nézni Thranduilra.
- Beszélj! -parancsoltam rá, hangomra pedig össze rezzent. Elrohirra néztem, aki ismét tőrt helyezett nyakához.
- Ha nem beszélsz, biztos lehetsz benne, hogy Thranduil megöl. De ha beszélsz, ezt el is kerülheted. -mondta Elrohir. A lány mindent elmondott, Legolas tőrét fogva indult meg felé.
- Hodo, Legolas! -szólt Thranduil.
- De meg akarta mérgezni! -mondta Legolas. El gondolkodva néztem a lányra, ha most meg hal, tudni fogják, hogy mindent elmondott és ez így nem lesz jó.
- Nem ölheted meg! -mondtam. Mind a hárman kérdőn néztek rám.
- Arvael, elment az eszed?! -kérdezte Elrohir. Oldalra billentettem a fejemet és rá néztem.
- Neked ment el, mert ha ő most meg hal, tudni fogják, hogy lebukott és beszélt! Viszont, ha nem hal meg és úgy tesz, mintha mi sem történt volna, tovább fedheti fel az árulókat. -mondtam. Elrohir elismerően bólintott. Le guggoltam a lányhoz.
- Mit szólnál ahhoz, ha megállapodnánk? -kérdeztem. Könnyes szemeivel nézett fel rám.
- Bármit megteszek! -mondta és meg fogta a kezemet.
- Rendben, írsz most egy levelet, melyben említés teszel arról, hogy gyermekemet elvesztettem! -mondtam, egyből bólogatni kezdett.
- Biztos jó ötlet ez? -kérdezte Thranduil.
- Igen, szemmel tudom tartani. -mondtam.
- Hogyan? -kérdezték Legolas-al egyszerre.
- Egy érintéssel képes vagyok bele látni mások gondolataiba. Tiszta képeket látok, látom, hogy mit tett, mit mondott és kivel találkozott. -mondtam.
- Még mindig irigylem ezt tőled. -mondta Elrohir.
- Tudom. -feleltem mosolyogva.

Mae Govannen, Mellon!
Új rész, remélem tetszeni fog!