Bakacsinerdei Király Szerelme

16 Szörnyű veszteség

A napok az erdei palotában szokatlanul nyugodtan teltek, mióta vissza tértünk. Unokahúgom, Mirennis nagyon élvezte a nálunk töltött napjait, mi nekem is örömet okozott, most viszont növekvő gyermekemre kellett gondolnom, ki bennem még védve van. Legolas sokszor ügyelt rám, mikor Thranduil épp a királyság ügyeit intézte. Néha napján velem volt és közösen fogyasztottunk el késő délután két csésze teát, mit nagyon élveztem.
Másnap Legolasnak el kellett hagynia a palotát, mit nagyon nem akart, viszont kötelessége volt apját elkísérni, míg rám Elros figyelt. Fel mentem a könyvtárba, itt legalább békésnek éreztem a hangulatot, nem mintha a palota kellemetlenség érzetet adott volna, szívem még is erre az egy helyre húz, ha férjem nincs itt. Békésen ültem és levelet írtam fivéremnek, ki hogylétünk felől érdeklődött. Említést tettem arról, hogy örülnék, ha újfent meglátogatna minket.
- Úrnőm, teát hoztam! -jelent meg Lothril, ki Völgyzugolyból jött velünk, bár én őrá onnan nem emlékszem és fura volt.
- Köszönöm, tedd le, és mehetsz a dolgodra! -mondtam egy hangon, meg vártam, míg le teszi az asztalra, majd távozik. Töltöttem magamnak egy keveset, majd meg is ittam. Az utóbbi időben nagyon jól esett a tea, mit Thranduil külön nekem készíttetett. Tovább írtam a leelet, majd fájdalmat éreztem a hasam aljánál. Oda kaptam a kezem, nagyon erős fájdalmat éreztem, szinte mozdulni sem bírtam.
- Elros! -kiáltottam, hiszen tudtam, hogy az ajtóban van. Az ajtóra néztem, senki nem jött be, könnyeim végig folytak az arcomon, le vert a víz is. Az asztalra támaszkodva próbáltam felállni, de mind hiába, a lábaim elgyengültek én pedig a földre estem. A fájdalom erősödött, majd láttam, hogy a ruhám csupa vér volt.
- Segítség! -kiáltottam sírva, de még mindig nem jött be senki. Nem akartam, hogy gyermekem meghaljon, azt nem élném túl. A látásomat is kezdtem elveszíteni, szinte már csak foltokat láttam.
- Arvael! -hallottam meg Legolas hangját. - Arvael, hallasz engem?! -az erős fájdalom miatt szinte válaszolni sem tudtam. Karjaiba emelet, majd elindult velem sebes léptekkel.
- Szóljatok a gyógyítóknak, a királynő gyermeke életveszélyben van! -üvöltötte Legolas. - Szóljatok apámnak, hogy azonnal térjen vissza a palotába! -üvöltötte ismét.

Lassan nyitottam ki a szemeimet, mindenem hihetetlenül fájt, főleg a hasam. Körül néztem, a hálószobában voltam, Thranduil pedig az őrökkel és Elros-al üvöltött.
- Még is hogy mertétek egyedül hagyni?! -kérdezte üvöltve. - Egyetlen egy feladatotok volt! Most pedig, derítsétek ki, hogy ki ment be hozzá utoljára! -üvöltötte.
- Thranduil... -suttogtam a nevét erőtlenül. Rám nézett, majd sebesen jött oda hozzám.
- Arvael, hogy vagy? -kérdezte, megsimította a homlokomat.
- Mindenem szörnyen fáj. -suttogtam könnyezve. - A baba jól van? -kérdeztem. Thranduil szemeiben fájdalmat véltem felfedezni, majd könnyei lassan végig folytak az arcán.
- A baba...ugye.... nem? -kérdeztem könnyezve.
- Annyira sajnálom, kedvesem! -suttogta. Szorosan hunytam le a szemeimet, majd fel is zokogtam. Nem lehet igaz, hogy elveszítettem. Thranduil a karjai közé emelt és szorosan ölelt magához, a mellkasán fekve sírtam.
- Nyugodj meg, kérlek! -suttogta, szinte szorított magához.
- Nem akartam csalódást okozni neked! -mondtam zokogva. - Annyira vigyáztam, hogy ne essen semmi baja! -sírtam fel, teljesen felemésztett ez az egész.
- Nem a te hibád, hanem a méregé, mi miatt elveszítetted gyermekünket! -mondta. Rá néztem, fel sem fogtam, hogy mit mondott.
- Nem a te hibád volt. -mondta ismét.
- Lothril. -suttogtam levegő után kapkodva. Thranduil összehúzta a szemét.
- Ő látott az eset előtt? -kérdezte.
- Teát hozott be, az miatt voltak fájdalmaim. -suttogtam. Thranduil vissza fektetett, majd ki nyitotta az ajtót.
- Küldjétek fel Legolast! -parancsolta. Be csukta az ajtót, majd vissza jött hozzám.
- Hol volt Elros és az őrök? -kérdezte.
- Nem tudom, hiába kiabáltam, senki nem jött be, hogy segítsen. -suttogtam. Egyre rosszabbul éreztem magam az egész dolog miatt. - Ráadásul Lothril számomra nem ismert tünde. Sosem láttam Völgyzugolyban. -suttogtam. Legolas be jött a szobába, Thranduil pedig fel állt.
- Vigyázz rá, fejét veszem Lothrilnak! -mondta, nem várta meg a választ, hanem egyből ki ment. Legolas leült a székre és aggodalmasan nézett rám.
- Hogy vagy? -kérdezte halkan.
- Nagyon rosszul. -suttogtam erőtlenül, könnyeim még mindig áztatták arcomat. Meg fogta a kezemet, majd még szorította.
- Rendbe jössz, nem lesz baj. -mondta.
- A baj már megtörtént. -feleltem rekedten. Csendben nézett rám, nem tudott mit mondani és nem is kellett.
- Látnom kell! -mondtam és fel ültem. Legolas meglepetten nézett rám.
- Anyám, pihenned kell! -mondta, rá néztem. Még mindig nagyon jól esett az, hogy anyjának tekint.
- Nem, látni akarom, ahogy apád végez vele! -mondtam, le dobtam magamról a takarót és fel álltam. Legolas egyből segítségemre volt, belém karolt és ki vezetett a szobából egészen a trónig. Thranduil rám nézett, tekintetében mérhetetlen dühöt láttam, ami érthető volt. Legolas oda kísért hozzájuk, Lothril remegve és egyben sírva nézett fel Thranduilra. Ki bontakoztam Legolas öleléséből, elvettem Thranduil kardját és Lothril álla alá helyeztem.
- Most ez így neked jó? -kérdeztem halkan.
- Úrnőm, nem akartam neked ártani! -mondta sírva.
- Nem nekem, hanem gyermekemnek ártottál kinek esélye sem volt arra, hogy világra jöjjön, és te most ezért bűnhődni fogsz! -feleltem mérgesen. Thranduilra néztem, hogy engedélyezze azt, hogy fejét vegyem. Bólintott, vissza néztem Lothrilra. Emeltem a kardot, mire kinyujtotta kezeit.
- Gyermeket várok! -mondta, meg állt a kezem.
- Te még is el vetted az én gyermekem életét! -szólt Thranduil, és mellém lépett.
- Nem tudtam, hogy méreg volt! -mondta ijedten.
- De, tudtad, még pedig olyannyira, hogy mindenkit el távolítottál Arvael közeléből! -mondta, nagyon rémisztő volt a hangja, szinte vérfagyasztó.
- Beren gyermekét hordom szívem alatt, kérlek kegyelmezz! -könyörgött sírva.
- Ha én nem kaphattam meg gyermekemet, akkor te sem fogod! -mondtam és lesújtottam rá. Bele remegtek a lábaim, még mindig gyenge voltam.
- Anya! -kapta el Legolas a karomat. Hálás néztem rá.
- Köszönöm. -suttogtam erötlenül, Thranduil pedig karjai közé emelt. Fejemet a vállára hajtottam.
- Le pihenünk. Ha baj van, Legolasnak szóljatok! -mondta. - Ha valamit nem tudsz megoldani, bátran gyere és kérdezz! -mondta Legolasnak.
- Rendben, apám. Jó éjt nektek! -mondta, majd Thranduil lassan elindult.
Fent le tett az ágyra és be is takart.
- Nem vagy éhes? -kérdezte, közben mellém ült és a mellkasára húzott.
- Azt hittem, hogy távolság tartó leszel velem. -suttogtam könnyezve.
- Nem, ezt soha nem tenném meg veled! Szükséged van rám és én itt vagyok melletted, akár csak Legolas, ki rá szokott arra, hogy anyának hív téged! -mondta, hangjában melegség érződött. Fel néztem rá.
- Annyira jól esik, hogy anyjának tekint. -suttogtam. Thranduil elmosolyodott.
- Meglepődtem, viszont örülök, hogy így érez irántad. -felelte. - Írtam fivérednek az esettel kapcsolatban, szükségünk lesz rá, mivel végeztél a nővel és ebből háború lesz, ha meg mer minket támadni. -mondta.
- Emlékszel, mikor mondtam, hogy nem akarok vatázserőmről beszélni? -kérdeztem.
- Igen emlékszem. -mondta.
- Itt az ideje, hogy meg tudd, milyen képességeim vannak. Hozatnál egy nagyobb tálat és tiszta vizet a folyóból? -kérdeztem. Meglepetten nézett rám.
- Most? -kérdezte. Bólintottam, lassan fél állt és az ajtóhoz ment, hogy szóljon.
Elros le tette az asztalra a kért dolgokat, Legolas az apja mellett állt. Lassan másztam ki az ágyból, majd a díszes dobozhoz mentem, melyben a tünde gyűrűk egyikét tartottam, lassan ki vettem a gyűrűt és felhúztam.  Thranduil meg fogta a kezem és felemelte, hogy megnézze a gyűrűt, meglepetten nézett rám.
- Te vagy Nenya őrzője? -kérdezte meglepetten, Legolas is egyből szemügyre vette, ő is meg volt lepődve.
- Igen, egészen kicsi korom óta. Még édes anyámé volt. -feleltem. - Nálam van apámé is, szeretném, ha te vigyáznál rá. -néztem a szemeibe. Meglepetten nézett rám.
- Komolyan mondod? -kérdezte.
- Igen, legyen nálad, biztonságban. -mondtam és oda adtam neki Vilya-t. Lassan húzta fel, mosolyogva néztem.
- Köszönöm, hogy ennyire megbízol bennem. -mondta.
- A férjem vagy, kiben a legnagyobb bizalmam van. -suttogtam. Az asztalhoz mentem, ki öntöttem a kapcsóból a vizet, majd lassan bele nyúltam, a gyűrű fényleni kezdett, érezte a tiszta vizet. Nagy levegőt vettem lehunytam a szemem és lassan húztam ki a kezemet a vízből. Tisztán láttam Berent, mérhetetlen dühöt láttam rajta.
- Elvettem gyermeke életét és Thranduil még mindig nem száműzte, ráadásul megölte gyermekem anyját! Háborút nem indíthatok ellenük, mivel biztos vagyok benne, hogy Daeron is bele avatkozik! -üvöltött egy orkkal, mi teljesen meglepett.
- Nagyuram segít benne, de addig nem mozdul, míg a gyűrűk nincsenek nála! -mondta az ork. Beren csak nézte.
- Sauron igazán segítségemre lehetne, Thranduil nem fog csak úgy megválni tőle. -mondta. Láttam körülötte a sötétséget, mi nagyon hátborzongató volt. Ki nyitottam a szemeimet, elhúztam a kezem a víz felől. Lihegve néztem magam elé.
- Arvael! -fogta át Thranduil a derekamat. Lassan rá néztem, és mindent elmondtam neki.

Mae Govannen, Mellon!
Újabb rész, remélem tetszeni fog!