Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 20 fejezet: Hegyi emberek támadása

Egyedül voltam a szobában, miután Rohanba értünk, nem akartam itt maradni, de muszáj, hogy erőnket visszanyerjük és így induljunk vissza Bakacsinba. A szédülés ismét úrrá lett rajtam, nem tudtam az okát, hiszen már pihentem és ettem is. Lassan ültem le a székre, szemeiben be hunytam és fejemet megtámasztottam a kezeimen. Mi van, ha... Hirtelen fel egyenesedtem, ha igaz, amire gondolok, azonnal vissza kell mennünk. Akkor lendülettel álltam fel és mentem az ajtó felé, hogy még a széket is feldöntöttem, fel téptem az ajtót és Legolas szobája felé indultam. Meg álltam az ajtó előtt, remegő kézzel kopogtam be.Nem is értem, mi miatt vagyok ideges. Talán azért, mert gyermeket várok, ami még nem biztos, vagy azért, hogy Legolas miként fogadja ezt? Ki nyílt az ajtó,fel néztem Legolasra. Erős szédülés lett úrrá rajtam ismét, neki dőltem Legolas mellkasának. 
- Anya! -kiáltott fel rémülten, át fogta a derekamat és fogta a kezemet, nehogy elessek. 
- Mi történt? -kérdezte Berenur.
- Nem tudom! -felelte, majd a karjai közé emelt és be vitt  szobába, és le tett az ágyra. Aggodalmasan nézett rám, meg fogta remegő kezemet. 
- Haza kell mennünk, nem maradhatunk itt! -suttogtam. Berenur Legolas mellé lépett, aggodalmasan nézett rám.
- Esetleg bántottak, vagy tettek veled valamit? -kérdezte, meg ingattam a fejemet, könnyeim lassan végig folytak az arcomon. 
- Én... azt hiszem gyermeket várok. -suttogtam, meg remegett a hangom. Legolas és Berenur döbbenten néztek rám. - Nem akarok itt maradni, nem érzem magam így biztonságban. -suttogtam remegő ajkakkal, le néztem a kezemre.
-Azonnal vissza kell indulnunk! -felelte Berenur. Rájuk néztem, Legolas csillogó szemekkel nézett rám, apró kis mosoly jelent meg ajkain. 
- Ez nagyon jó hír! -suttogta. Halványan rá mosolyogtam, meg szorítottam a kezét. 
- Örülsz neki? -kérdeztem. 
- Nagyon!-felelte Legolas. - Remélem fiú lesz! -felelte vigyorogva. 
- Az egészsége a fontos, és először győződjünk meg arról, hogy tényleg viselős vagyok! -feleltem. 
- Küldjünk levelet? -kérdezte Legolas. 
- Szó sem lehet róla! -mondta Berenur. - Legolas, gondolkozz, mi történne, ha egy ilyen hír az ellenség kezébe kerülne? Nem látnád viszont sem anyádat, sem pedig a testvéredet! -felelte.
Vissza mentem a szobámba, hogy össze csomagoljak, vissza vettem a harci öltözékemet, fel vettem az övet, melyen a kardom lógott, a hátamra fel vettem az íj tartót, majd a nyilat is. A kopogásra felkaptam a fejemet.
-Szabad! -feleltem. Morwen jött be, kezét a hasán pihentette, ami már jól látható volt. Végignézett rajtam, majd a szemeimbe nézett. 
- Reméltem, hogy élvezhetem a társaságodat. -kezdte szomorúan. 
- Sajnálom, de távoznunk kell. -suttogtam, lassan mentem oda hozzá. Le néztem a hasára, mosolyogva érintettem meg. 
- Várod már? -kérdeztem kedvesen. 
- Nagyon, bár félek is. -suttogta. 
- Miért? -kérdeztem homlok ráncolva, figyeltem az arcát, majd szemei megteltek könnyekkel. 
- Mi van, ha nem fiú lesz? -kérdezte, ajkai meg remegtek. Meg fogtam a kezeit. 
- Ez nem számít, csak az, hogy egészséges legyen! -feleltem határozottan. 
-De, itt nagyon is számít! Hallottam a sutyorgásokat, hallottam, ahogy arról beszélnek, hogy ha lányt szülök, alkalmatlan vagyok a király számára. -felelte már sírva. A udvarhölgyei szomorúan nézték úrnőjüket. 
- Hol a király? -kérdeztem. 
- A csarnokban, felség! -felelte az egyik lány. Lassan ki kerültem őket, majd meg indultam a csarnok felé. Szinte remegett a kezem a mérhetetlen dühtől, amit éreztem. Még is hogy teheti ezt a feleségével, kit szeret?! 
- Úrnőm, mit szeretnél? -két őr lépett elém, meg akadályozva a bejutásomat. 
- Tőletek semmit! Most pedig állj el az utamból! -mondtam mogorván. 
- Nem lehet, úrnőm! -felelte dadogva. Fejemet oldalra billentettem, majd emeltem a kezemet, a katonák szét váltak, min jó maguk is meglepődtek és meglepetten néztek össze. Bel löktem a csarnok ajtajait. Minden tekintet rám szegeződött. Thengel fel állt és aggodalmasan nézett rám. 
- Minden rendben? -kérdezte és nézte az arcomat. 
- Mond csak, király létedre az emberség elhagyta a testedet, mióta koronát viselsz a fejeden? -kérdeztem indulatosan. 
- Hogy mersz így szólni a királyhoz?! -pattant fel az egyik ember,és meg indult felém. Thengel próbálta meg állítani, de nem tudta. 
- Te nem félsz? -kérdeztem és néztem rá. 
- Tőled?! -kérdezte és fel nevetett. - Előbb félnék Mordor seregétől, mint tőled! -köpte a szavakat. Elkaptam a torkát és fel emeltem, mire meglepődött. Köhögni kezdett és próbálta le szedni a kezemet a nyakáról.
- Nagy hiba ilyen szavakkal dobálózni, ugyanis rosszabb vagyok, mint azt mások el képzelnének. Nő létemre olyan hatalmam van, miről mások csak álmodnak! -feleltem össze szoított fogakkal, majd erőt vettem magamon és a csarnok túlsó végébe hajítottam, meg igazítottam a ruhámat és vissza néztem Thengelre. 
- Válaszolj! -rivalltam rá, egy kisebb lökés ért el mindenkit a teremben. Thengel remegve ült le. 
- Nem tudom, miért kérdezed, de a válaszom az, hogy nem! -felelte. 
- Még is úgy vélem, hogy az emberek nem becsülik azt, mi megadatott nekik! -feleltem. 
- Áruld már el végre, kérlek! -nézett rám aggodalmasan. 
- A feleséged terhes, hallotta, mikor tanácskoztatok arról, hogy ha leányt szül, alkalmatlan királynőnek! -morogtam. Foltokat láttam magam előtt. 
- Én ilyet nem mondtam! -mondta és fel állt. 
- A körülötted lévők még is így gondolják! Tudod, mikor királynő vált belőlem, viselős lettem pár héten belül, elveszítettem a gyermekemet, mert megmérgeztek. A férjem egy pillanatra sem hagyott magamra, nem hibáztatott, nem hidegült el tőlem! Aztán született egy leányom, az apja mindennél jobban imádta őt, nem az számít, hogy fiú vagy leány! Nem számít, hogy nő vagy férfi ül azon az átkozott trónon! -feleltem, lábaim el gyengültek, esetlenül léptem kettőt oldalra.
- Úrnőm! -kapott el Thengel. Fejemet akaratom ellenére is mellkasának döntöttem.
- Anya! -jött be Legolas, majd át vett Thengeltől. 
- Muszáj indulnunk! -szólalt meg Berenur. 
- De hisz a királynő gyengélkedik! -mondta Thengel és nézte az arcomat. 
- Viselős, muszáj vissza vinnünk a palotába. -felelte Berenur. Thengel nagy szemeket meresztve nézett rám. 
- Vigyázz Morwenre és becsüld meg őt! -mondtam halkan, mire Thengel bólintott. 

Az éjszaka folyamán muszáj volt meg állnunk, a harcosok vigyáztak rám, míg Berenur és Legolas körül néznek a környéken.  Még az erdőt sem értük el, nekem köszönhetően, nagyon sokszor voltam rosszul a rövid út során, mi miatt bűntudatom is volt.
- Nos, jól hallottam, hogy felséged ismét viselős? -lépett elém Berenur helyettese, lassan néztem fel rá. 
- Igen. -suttogtam. 
- Hogy érzed magad? -kérdezte. 
- Rosszul egyébként, nem olyan, mint mikor Híriellel voltam várandós. -suttogtam. Belnir aggodalmasan nézett rám. 
- Nincs esetleg szükséged valamire? -kérdezte. Megingattam a fejemet. Leültem a fűbe, nem nagyon bírtam talpon maradni, mihamarabb vissza szerettem volna érni a palotába. Belnir elém guggolt.
- Nagyon sápadt vagy! -mondta aggodalmasan, lassan fogta meg a kulacsot, le vette a tetejét és felém nyújtotta. - Igyál egy kis vizet, hátha jobb lesz. -mondta. Remegő kezekkel vettem el tőle, majd mohón inni kezdtem. El vettem a számtól a kulacsot, majd vissza adtam neki.
- Köszönöm. -suttogtam gyengén és erőtlenül. 
- Fel kellene állítani felségednek egy sátrat, ahol pihenhetsz!-mondta. Aggodalmasan nézett rám. 
- Nem kell. Hamarosan indulunk tovább. -suttogtam, kezem lassan a hasamra csúszott. 
- Vigyázzatok a királynőre! -hallatszott a kiáltás az erdő felől. Rémülten álltam fel és néztem előre. Belnir fegyverrel a kezében állt elém, a többiek pedig körém. Elő vettem a kardomat, a hegyi emberek megindultak felénk, a harcosok elkezdték őket nyilakkal ostromolni, de mintha nem is ártott volna nekik. Támadtam a többiekkel együtt Belnir végig a közelemben volt, rajtam tartotta a szemét. Erős rúgást éreztem a térd hajlatomnál, melytől felkiáltottam, elejtettem a kardomat és térdre ereszkedtem. Kezek markolták meg a karomat, majd egy torkomat is meg szorította. A levegő elhagyta a tüdőmet, pánikba estem. Köhögve próbáltam le szedni a kezeim a torkomról. 
- Álljatok le! Vagy ez a kis szépség meghal! -mondta fogva tartóm. Rémülten néztem bele Belnir szemeibe. Az ember egy vonalba tette a fejét az enyémmel, hátulról teljesen hozzám simult. Remegtem a kezei között és az undor is elkapott, a gyomrom kavarogni kezdett. A szemem sarkából láttam, hogy rám néz, vigyor terült szét az ocsmány fején. 
- Vagy magammal viszlek, rég volt dolgom nővel! -bűzlött, a lehelete mint egy rothadó hús, melyről meg feledkeztek. Lassan felé fordítottam a fejemet, könnyeim végig folytak az arcomon. Közelebb hajolt, mire elfordítottam a fejemet. Végig nyalt az arcomon, próbáltam elhúzódni, mire szorosan kezdte markolni a nyakamat. Zokogás tört fel a torkomból, az egész testem remegett. 
- Milyen édes vagy! -morogta. 
- Engedd el! -szólt rá Belnir. 
- Végre egy jót mulatni egy nővel! -mondta vigyorogva.  - És lehet, hogy a többiek is kedvet kapnak hozzá. -felelte röhögve. Le néztem a földre, a kardom nem volt messze, lassan pillantottam Belnirre, ki végig figyelte, merre nézek. Aprót bólintott, szorosan fogott rá a kardjára jelezvén, hogy készen áll. Vissza néztem az emberre, majd fejemet lassan hátra döntöttem és nagy lendületet véve fejeltem le. Rá szorított a torkomra, ahogy hátradőlt,köhögni kezdtem, le fejtettem a kezét a nyakamról és a kardom után nyúltam. Erős rúgást éreztem a hátamon, majd előre estem. Az összes levegő el hagyta a tüdőmet, nem bírtam lélegezni. A harcosok támadtak, az emberek védekeztek. 
- Úrnőm! -fordított a hátamra Belnir. - Gyerünk, lélegezz! -mondta kétségbe esetten, majd be nyúlt alám, fel ültetett és tartott. Sípolva vettem nagy levegőt, kezem a hasamra csúszott, csak ne legyen a babámnak semmi baja! Belnir fel segített, lassan körül nézett. 
- Gyere! -mondta, belém karolt és együtt kezdtünk az erdő felé szaladni.

Mae govannen!
újabb rész, jó olvasást Drágaszádok!