Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 03 fejezet: Meghívás

A madarak csiripelésére ébredtem fel, Thranduil mellkasán fekve. Fel néztem az arcára, békésen aludt, mosolyogva figyeltem őt, majd a nyakához bújtam. Szorosan ölelt magához.
- Jó reggelt! -suttogta.
- Neked is! -mormogtam a nyakába.
- Hol van anya és apa? -kérdezte Híriel.
- Ne félj hercegnő, hamarosan jönnek! -mondta neki az egyik őr.
- Valaki már nagyon hiányol minket. -suttogta Thranduil.
- Menjünk. -feleltem.

Thranduilba karolva sétáltam vissza, nagyon jó volt a szabad ég alatt pihenni.
- Ada! -kiáltott fel Híriel és már szaladt is felénk. Thranduil elengedte a derekamat és karjai közé emelte Hírielt.
- Jó reggelt! -mondta és megpuszilta Hírielt. Legolas mosolyogva jött felém.
- Anyám, jó reggelt! -ölelte át a derekamat szorosan.
- Neked is jó reggelt, fiam! -mondtam és szorosan magamhoz öleltem.
- Válthatnánk pár szót még reggeli előtt? -kérdezte és nézett rám.
- Persze, gyere sétáljunk! -feleltem.
Legolas csendesen jött mellettem, hagytam, had szedje össze a gondolatait és a bátorságát is.
- Szóval... -kezdte -meg ismertem a palotán belül egy lányt, az anyja gyógyító, az apja pedig parancsnok. Félénk és fél tőled is és atyámtól is, nem akar ez miatt sok időt tölteni velem. -mondta.
- De hiszen tőlem miért fél? Atyádtól még meg értem, de én? -kérdeztem döbbenten. Legolas nevetni kezdett.
- Fél, hogy nem fog tetszeni neked és el tünteted innen. -felelte.
- Nem tenném meg. -feleltem és meg álltam, Legolas elém állt.
- Tudom és hiába mondom neki. -felelte.
- Reggeli után meglátogatjuk. -feleltem. Legolas szélesen elmosolyodott.
- Rendben! -mondta vigyorogva.
Kellemes hangulatban telt a reggeli, Thranduil Büszkén nézett végig a gyerekein, szinte látni lehetett az arcán. Lassan rám nézett, elmosolyodott, meg fogta a kezemet, mit ajkához emelt és lány puszit nyomott rá. Mosolyogva néztem a szemeibe. 
- Ada! -Híriel az apjához szaladt, ki a kezei közé emelte. 
- Mond. -mosolyodott el, közben meg simította Híriel arcát. 
- El megyünk lovagolni? -kérdezte. 
- Igen, menj, öltözz és mehetünk! -felelte Thranduil. Híriel le mászott apja öléből és már szaladt is az emelt felé. 
- Mennyire örömét leli mindenben. -feleltem mosolyogva. 
- Igen, akár csak én. -mondta Thranduil, majd lassan fel állt és Híriel után ment. 
- Alig várom, hogy meg ismerd. -szólalt meg Legolas, miután az apja elment. 
- Én is várom, hívd ide, reggelizzen velünk! -mondtam. Legolas szélesen elmosolyodott, majd fel pattant és az ajtóhoz ment, hogy ide hívja közénk a kedvesét. A lány félve jött be, Legolas biztatóan rá mosolygott. 
- Úrnőm! -hajolt meg előttem. 
- Anyám, ő Lúthien. -mondta Legolas, közelebb mentem hozzájuk, meg fogtam a lány kezeit. 
- Örülök, hogy megismerhetem fiam kedvesét! -mondtam mosolyogva. - Gyönyörű neved van!
- Köszönöm, úrnőm! -mondta félénken. 
- Gyerünk láss hozzá! -intettem a reggeli felé. Félve bár, de neki látott, akár csak Legolas. A reggelit Elros zavarta meg, aki kopogás nélkül indult meg felém sebes léptekkel. 
- Mi történt? -kérdeztem. 
- Úrnőm, Rohan királya van itt, a királyt szeretné látni, de mondtam neki, hogy csak a királyné és a herceg tartózkodik a palotában. Elküldjem, vagy fogadod? -kérdezte. 
- Fogadom. -feleltem. Meg töröltem a számat, majd Legolasra és Lúthienre néztem. - Elnézést. -mondtam és fel álltam, majd ott hagytam őket. Elros mellettem jött, az arca aggodalmat tükrözött, ami nekem is aggodalomra adott okot. 
- Thengel nem mondta, mit akar? -kérdeztem, miközben el vettem az őrtől a kardomat és a derekamra csatoltam, majd fel vettem köpenyemet is a koronámmal együtt, mit szintén elém hoztak. 
- Nem, de nem tűnt barátságosnak. -mondta. 
- Ő ember, mi tündék vagyunk. -feleltem sóhajtva. El indultunk a trónterem felé, ahol Thengel már várt ránk kedvesével az oldalán. A lány fejet hajtott, amint meg látott, Thengel követte a példáját. Oda álltam eléjük, összekulcsoltam magam előtt a kezeimet. 
- Üdvözöllek benneteket, miben lehetek a segítségetekre? -kérdeztem. Thengel rám nézett, majd a köpenye alól levelet vett elő és felém indult vele, majd tisztes távolságban meg állt előttem. 
- Szeretnélek téged és a királyodat meghívni az esküvőmre! -mondta. Lassan vettem el a levelet tőle. Meg lepetten néztem rá. 
- Rohan tudtommal nem volt sem ellenségünk, sem pedig barátunk, viszont te még is úgy állsz hozzánk, mint egy barát. Miért? -kérdeztem. 
- Megmentettétek leendő királyném életét, nem küldtétek el, hogy meg halljon oda kint az erdőben. Szeretném, ha későbbiekben szövetségesekként tekintenénk egymásra. -mondta. - És eme szövetséget kezdhetnénk azzal, ha tiszteleteteket tennétek a mi napunkon, remélem, elfogadja Thranduil uram a meghívást. 
- Miféle meghívást? -kérdezte Thranduil, aki sebesen tartott felénk. Thengel meg fordult, akár csak kedvese és fejet hajtottak neki.
- Csupán meghívót hoztam, szeretném, ha részt vennétek az esküvőnkön. -mondta. Thranduil mellém lépett, át fogta a derekamat. 
- Miért? -kérdezte.
- Amiért meg mentettétek leendő királynémat, nem hagytátok, hogy baja essen, nem zavartátok el. -felelte, vissza lépett kedvese felé és meg fogta a kezét, majd meg is puszilta. 
- Örömmel részt veszünk rajta. -felelte Thranduil. - Maradjatok, ne induljatok vissza, az erdő egyik részénél vargok vonyítását hallottam. Holnap útnak indulhattok. -mondta Thranduil, majd a parancsnok felé fordult
- Nem hagyhatja el senki sem a királyságot és senki nem jöhet be! -parancsolta. - Be zárni a kapukat, mindenhova őrt kérek! -mondta, majd felém fordult. - Ne menj ki, nem akarom, hogy bajod essen! -mondta. 
- Nem megyek, ne félj! -feleltem. - De ugye...
- Nem, ezek csak járőrök, semmi több! -felelte határozottan én pedig bólintottam. Morwen-ra néztem. 
- Volna kedved megnézni, leányom éppen mivel tevékenykedik? -kérdeztem tőle. Szélesen elmosolyodott.
- Természetesen, ha nem gond. -mondta. 
- Nem, gyere! -el engedtem Thranduil kezét, majd Morwen mellett sétálva mentünk fel Hírielhez, aki félve nézett Morwenre. 
- Ne félj, ő egy nagyon jó barátunk, a neve Morwen. -feleltem mosolyogva, majd Híriel mögé lépve kezeimet a vállaira tettem. 
- Meseszép gyermeked van! -mondta Morwen örömködve, szemei csillogtak, ahogy nézte Hírielt. 
- Igen, valóban az. -feleltem mosolyogva. Híriel lassan oda ment hozzá. 
- Volna kedve virágokból koszorút készíteni? Atyámmal szedtük őket. -mondta. 
- Persze, menjünk! -mondta Morwen. Leültek a kandalló elé és Híriel elkezdte a koszorút, Morwan pedig be segített neki, leszedte a virágokról az elszáradt leveleket. 
- Látom össze barátkoztak. -hátra néztem Thranduilra és Thengelre. 
- Igen, bár eléggé félve tekintett rá először. -feleltem, majd vissza néztem rájuk. 
- Örülök neki, hogy meg enyhült. -felelte Thranduil. 
- Én is. -feleltem mosolyogva, majd leültem a földre hozzájuk, és figyeltem, ahogy fonják a koszorúkat, különböző virágokból. 

Újabb rész, Drágaszágok, jó olvasást!