Bakacsinerdei Király Szerelme

13 Thranduil makacssága

Thranduil szemszöge
Végre megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt a csata téren, meg voltam elégedve a katonákkal, kik egyetlen orkot sem hagytak életben és én sem veszítettem a harcosaimból. Viszont valami még sem  hagyott nyugodni, volt valami még, csak arra nem jöttem rá, hogy mire. Ahogy az orkokat néztem, eszembe jutott Maethoron halála. Ugyan így találtam rá a testére, ugyan ilyen volt az a csata is, amiben meghalt, csupán annyi különbséggel, hogy ezek az orkok rátermettebbek voltak azoknál, akik megölték. Hálát adtam, amiért Arvael nem jött velem, sőt nem is hagytam volna neki, hiszen nem akartam őt is elveszíteni. Volt benne valami, ami Maethoronban nem és most nem arra gondoltam, hogy folyamatosan ellenszegül, hanem valami teljesen megmagyarázhatatlan dolog. 
- Felség! Lovas érkezik a katonáinkkal! -nem, nem lehet Arvael! Rá néztem.
- Arvael az? -kérdeztem. 
- Nem, valaki más, még nem láttam őt soha. -felelte. Összehúztam a szemem, egy idegen, a katonáimmal. Érdekes. Figyeltem a közeledő lovast, kit egyből fel ismertem, nem volt nehéz dolgom kitalálni, hogy ki az. Arcvonásai, a haja színe, a szemszíne egyezett Arvael-éval. Erősebben markoltam kardomat. 
- Legyetek készenlétben! -parancsoltam. 
- Thranduilt keresem! -mondta. Lassan léptem elő az íjászok közül. 
- Megtaláltál, Daeron! -feleltem sötéten. Kihúzta magát. 
- Nem harcolni jöttem! -mutatott kardomra. 
- Meg lehet, de vadász hírében állsz! -mondtam. Le szállt lováról és felém jött. 
- Nem akarok ártani a királynőnek! Már rég halott lenne, ha ez lenne a célom! -felelte. 
- Mond hát, miért keresel! -mondtam. 
- Beren azt állította, hogy te és a fiad meghaltatok. Arvael teljesen össze omlott. -mondta. Nagy szemekkel néztem rá. 
- De ha te ártottál neki,  megkeserülöd! -feleltem határozottan, mire emelte a kezét és szóról szóra mindent elmondott.
Sebes léptekkel mentem be a palotába, látnom kellett Arvaelt.
- Hol van? -néztem rá az egyik őrre.
- A szobájában, uram! -mondta. Sebesen mentem fel a lépcsőn, majd egyenesen be a szobába. Arvael ijedten fordult meg. Szemei megteltek könnyekkel, nagyon sápadtnak nézett ki. Szorosan öleltem magamhoz, szinte remegett.
- Élsz! -mondta sírva.
- Megígértem, hogy vissza térek hozzád, és itt vagyok! -mondtam, megsimítottam a fejét és meg is pusziltam. Arvael lassan fel nézett rám, le hajoltam hozzá és mohón csókoltam meg. Ez a pár nap szenvedés volt nélküle, másra sem vágytam, csak arra, hogy újfent karjaim között tudjam tartani és elveszni az ölelésében. 

Arvael szemszöge
Daeron miután megbizonyosodott épségemről, vissza tért otthonába.
Ahogy felépültem, készültem elhagyni a palotát. A kapuk felé vettem az irányt, amikor Thranduil elém lépett. 
- Hova mész? -kérdezte. 
- Ki szeretnék menni. -feleltem. Szemei újfent elsötétültek. 
- Nem mehetsz ki! Nem épültél még fel! -mondta. 
- De igen, felépültem, csak te nem akarod elhinni! -mondtam. Fenyegetően fölém tornyosult.
- Nem hagyod el a palotát! -mondta felemelt hangon. Meglepetten néztem fel rá. 
- Ne kezdjük ezt még egyszer! Nem foglak emlékeztetni arra, hogy miben egyeztünk meg! -mondtam idegesen. 
- Féltelek és a királyod vagyok, nem mehetsz ki! -mondta mogorván. 
- Már pedig ki megyek! -mondtam és elindultam, mire elkapta a karomat. 
- Miért kell neked mindig ellenkezdned?! Miért nem tudsz királynőhöz méltóan viselkedni, mint Maethoron?! -kérdezte kiabálva. Az utolsó kérdése teljesen szíven ütött, könnyek szöktek a szemembe. Most jött rá arra, hogy milyen kérdés hagyta el a száját. Csak nézett rám. 
- Mert én én vagyok, és nem más, de tudod... -suttogtam és félre néztem. 
- Arvael... -fogta meg a kezem. Elhúztam, nem néztem rá. 
- Talán jobb lett volna, ha olyan királynőt keresel magadnak, mint ő. -mondtam zokogva. - És ha most megbocsájtasz, vissza megyek Völgyzugolyba. -feleltem és épphogy csak rá néztem. Szemeiben mély fájdalom volt. 
- Kérlek ne haragudj! -suttogta.
- Majd akkor keress meg, ha végre nem akarsz olyanná tenni, mint amilyen Maethoron volt. -feleltem szaggatottan és elhagytam a palotát.
Lindir meglepetten, egyben nagy örömmel fogadott. 
- Hogy hogy egyedül? -kérdezte. 
- Összevesztünk Thranduillal, nem akarok ott maradni. -suttogtam és mellette sétáltam. 
- Mi történt? -kérdezte. 
- Próbál olyanná tenni, mint az első kedvese volt. Nem szereti, hogy ennyire engedetlen vagyok. -feleltem halkan. 
- Igazán tudhatná, hogy milyen vagy. -mondta Lindir, miközben leültünk.
- De neki ez így nem felel meg. -mondtam könnyezve. - Nem kellett volna feleségül vennie. -feleltem szipogva.
- Fel a fejjel, hidd el, pár napon belül eljön, hogy vissza kapjon. -mondta Lindir.
- Képzeld, Daeron megkeresett. -mondta Lindir meglepetten nézett rám. Minden részletesen elmondtam neki.
- Berent végleg el kellene távolítani az élők közül. -mondta fejét ingatva. 
- Ebben egyet értek. -feleltem. 
Felfrissítettem magam, majd újfent Lindir társaságát élveztem. A többeik teljesen meglepődtek azon, hogy itthon vagyok. Bár okát nem nagyon akartam említeni, Elrohir volt az egyetlen, ki rájött. 
- Most már tudni akarom! -mondta, mikor kettesben maradtunk. 
- Mit? -kérdeztem és fejemet oldalra billentettem. 
- Arvael, itt nevelkedtél, ismerlek! -mondta szúrós szemmel. 
- Olyanná akar tenni, mint Maethoron. Ő volt a példás királynő. -suttogtam.
- Mi a fene baja van neki?! -kérdezte szinte kiabálva. 
- Nem tudom, de nem olyan volt, mint mikor megismertem. -suttogtam. - Nem akarok nélküle élni, de a tudat, hogy őt keresi bennem, felemészt! -feleltem könnyezve. 
- Hé, be fogja látni, hogy hibázott, ez miatt nem kell aggódnod! De az biztos, hogy nem fogom szívélyesen fogadni! -felelte morogva. 
- Szerintem ezen meg sem fog lepődni. -suttogtam. 
- Daeron tényleg megtalált? -kérdezte, felvont szemöldökkel néztem rá. 
- Honnan veszed, hogy megtalált? -kérdeztem. 
- Elrondal beszélt, mindent elmondott, amin persze mind meglepődtünk, ő küldte oda Bakacsinba. -mondta. 
- Igen, meg. -feleltem. 
- Milyen volt látni? -kérdezte. Vállat vontam. 
- Féltem, hogy megöl, de utána mindent elmagyarázott, szóval szerintem nem volt vészes. -feleltem és néztem rá. 
- Ennek örülök. -mondta és megszorította a kezemet. 
Este az ikrek társaságát élveztem néhány üveg bor társaságában, szinte már hiányzott ez, örültem is neki, hogy itt lehetek, de a szívem mélyén vágytam vissza Thranduilhoz. De nem fogok vissza menni, ha tényleg szeret, akkor eljön értem, megígéri, hogy nem akar megváltoztatni. Nagy levegőt vettem, hogy el ne sírjam magam, szinte nagyon rossz volt ez az egész így. Hátra dőltem, kényelmesen a fa törzsének, és élveztem a bor adta kellemes, bizsergető érzését. 

Mae Govannen, Mellon!
Hogy mennyire fogtok most utálni.... ne haragudjatok, de ezt muszáj volt! Remélem azért tetszeni fog!