Bakacsinerdei Király Szerelme

2 Reggeli

Este még megkerestem Elladant, aki kint ült és a tájat kémlelte. 
- Beszélhetnénk? -kérdeztem, mire rám nézett és mosolyogva bólintott. 
- Minden rendben? -kérdezte. Közelebb mentem hozzá. 
- Thranduil megcsókolt. -suttogtam. 
- Ezt most komolyan mondod? -kérdezte meglepetten, szembe fordultam vele. 
- Igen, komolyan mondom. -feleltem. Elladan aggodalmasan kezdte nézni arcomat.
- És? Mit érzel? -kérdezte. 
- Nagyon össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy mit kellene tennem. -suttogtam. 
- Tégy úgy, mit te helyesnek vélsz! -mondta és megszorította a kezemet. 
- De félek saját magamtól, és ettől az érzéstől! Nem akarok össze törni. -suttogtam. 
- Hé, nem fogsz! -mondta határozottan. - Thranduil imádta feleségét, mindent meg tett érte, és ebből kiindulva érted is bármit meg fog tenni. -mondta. Bólintottam, ugyanis nem tudtam mit mondani. Le néztem és láttam, hogy épp fiával beszélget, örömet véltem arcán felfedezni.
Másnap reggel Elladan feltépte az ajtót és lehuppant mellém az ágyra. 
- Fent vagy, csoda! -mondta és feje alá helyezett egy párnát. 
- Nem tudtam nagyon aludni, fáradt is vagyok. -feleltem. - Te mi járatban itt? -kérdeztem. mire elvigyorodott.
- Nos, Thranduil ma reggel nagyon sokat érdeklődött irántad, alig várja, hogy felkelj. Külön szeretne veled reggelizni. -mondta Elladan. Meglepetten néztem rá.
- Mi? Ugye nem? -vigyora egyre szélesebben terült szét az arcán.
- De bizony, a pavilon a hátsó kertben a tiétek. -fogtam a párnát és meg ütöttem vele.
- Áruló! -mondtam. Nevetve fogta meg a párnát.
- Csupán segítek neki, hogy mielőbb a királynőjének tudjon téged! -felelte.
- Félek ettől az... egésztől. -kezdtem mutogatni magam előtt.
- Nem kell, imádja már most minden porcikád. -mondta mosolyogva, majd a szekrényben kezdett el keresgélni.
- Elladan, tűnj el a szobából! -mentem oda. Elő vett egy halvány kék, testhez simuló ruhát, melynek ujjai válltól lefelé csipkéből álltak.
- Ez tökéletes lesz! -mondta, majd az ágyra tette és távozott.
Fekvettem a ruhát, és furcsa mód tényleg érdekelt, hogy tetszeni fog e neki és ezen én is meglepődtem.
- Ma különösen gyönyörű vagy! -mondta Elrond, Thranduil ott állt mellette, lassan nézett végig rajtam, majd elmosolyodott.
- Ezzel egyet értek. -felelte.
- Nos, nekem van egy kisebb dolgom. Lindir a segítségetekre lesz. -mondta és távozott. Kettesben maradtam vele, Thranduil kezét nyújtotta felém, ami lt újfent elfogadtam.
- Reméltem, hogy nem futamodsz meg. -mondta, miközben sétáltunk.
- Nem szeretek megfutamodni. -ismertem be, de előle nagyon is meg akartam, mivel féltem, hogy elvesztem az irányítást józan eszem felett, és képes leszek neki bármit megtenni.
- Örömmel hallom. -felnéztem rá, valami nagyon ördögi fény csillant a szemeiben, ami arra vélt következtetni, hogy olyat tesz, ami elől teljesen biztos, hogy megfutamodok.
A pavilonban szépen meg volt terítve kezdve kedvenc ételeimmel, borral és némi vízzel, egy vázába pedig rózsákat helyeztek.
Mosolyogva érintettem meg a rózsát.
- Örülök, hogy tetszik. -mondta. Rá pillantottam.
- Csak nem te csináltad? -kérdeztem.
- Csupán a rózsa és a zene az én művem, a többit segítették. -mondta, majd közelebb lépett hozzám. Lassan néztem fel rá, szemeiben öröm csillant, ahogy engem nézett.
- Ugye tudod, mennyire kétségek között voltam? -kérdezte, fejet oldalra billentette.
- De miért? -kérdeztem értetlenül, majd le néztem az asztalra, hogy ne kelljen szemeibe néznem. Fogtam egy szőlőszemet és lassan vettem fogaim közé.
- Hogy nem akarod a társaságom.  -mondta. Ismét rá néztem.
- Ha nem akarnám társaságod, valószínűleg nem lennénk most itt. -mondtam halkan. Elmosolyodott, majd közelebb hajolt és gyengéden homlokon csókolt.
Thranduil próbált megismerni, és amikor a házasságra terelődött a szó, elkomorodtam.
- Netán rosszat kérdeztem? -nézett rám.
- Nem. -suttogtam. Nem voltam hajlandó egyenlőre ett elmondani neki. - Majd ha készen állok, ígérem elmondom neked. -suttogtam. Bólintott és közben elmosolyodott. Most vettem észre, hogy a zenét elég jól hallani lehetett, de senkit sem láttam a közelben. Thranduil most próbálta érzelmeit kontrollálni, ami meglepett, mivel tegnap vadul nekem esett. Bár már sötét volt és senki sem látott akkor minket, de így akár ki láthatta, hogy mit is csinálunk.
Lassan fel állt, majd felém nyújtotta a kezét, amit bár habozva,  de elfogadtam. Lassan fel álltam, ekkor pedig magához húzott, átfogta a derekamat és lassan táncolni kezdtünk. Bódító illata volt, lehunytam a szemem, és belélegeztem a menta és rózsa illatát. Szorosan tartott kezei között, es egyben közel is magához.
- Az unoka testvéred említette, hogy szeretsz táncolni. -mondta.
- Igen szeretek. Köszönöm, hogy szóltál, muszáj elintéznem az árulót. -mondtam, mire nevetni kezdett.
Jó volt hallani nevetését, mosolyogva néztem fel rá.
- Annyira törékeny vagy, nagyon szeretnék vigyázni rád! -suttogta.
- Most is azt teszed. -feleltem halkan, kezem felcsúszott felkarjáról a vállára, közben teljesen hozzá simultam, szinte bele kapaszkodtam. Thranduil továbbra is tartott, közben ugyan úgy táncoltunk. Fel néztem rá, tekintetünk találkozott. Lehajolt hozzám, ajkait az enyémeknek nyomta, nyelve ismét behatolásért könyörgött, mit habozás nélkül megadtam neki. Elengedte a kezemet, majd a derekamra vezette és szorosan húzott magához.
- Arvael! -elhajoltam és el is léptem Thranduiltól, majd Lindirre néztem. 
- Mi a baj? -kérdeztem. 
- Gyere velem, beszélnünk kell! Elladan és Elrohir is kell. -mondta és elindult. Thranduilra néztem, ki aggodalmasan nézett Lindir után. 
- Elnézést, de akkor megyek. -mondtam zavartan.
- Remélem nincs nagy baj. -mondta és megsimította az arcomat. 
- Legyen igazad. -feleltem, majd le sétáltam a pavilonról, szemben Legolas találkoztam, ki kedvesen rám mosolygott, akár csak én ő rá.
Felmentem a rúna olvasóhoz, ahol Lindir várt. Oda álltam Elladan és Elrohir közé. 
- Orkok vannak a határainkon belül, vadul keresnek valamit, és félő, hogy Völgyzugoly bejáratát. -mondta. 
- Mit javasolsz? -kérdeztem. 
- Menjetek ki, és végezzetek velünk, tekintve, hogy kevesen vannak, viszont közel járnak. -mondta.
- Rendben. -felelte Elrohir.
Átöltözve mentem le, ahol a lovam már várt rám. 
- Érdekes, hogy a bejáratot keresik. -mondta Elrohir.
- Valami nagyon is készül. -felelte Elladan. Felültem lovam hátára, majd felnéztem az erkélyre. Thranduil aggodalmasan nézett rám, nem szóltam neki, amiért szerintem le fog szidni és eme gondolatra el is mosolyodtam. 

Késő délután értünk vissza, nagyon kimerültnek éreztem magam. Thranduil Lindir társaságában várt ránk. 
- Nem esett bajotok? -kérdezte Lindir. 
- Tekintve, hogy Arvaelt hárman is elakarták kapni, és szépen le is esett a dombról, minden rendben. -mondta Elladan. Thranduilra pillantottam, ki aggodalmasan nézett rám. 
- De még mindig jobban megúszom karcolás nélkül nem úgy, mint te. -mondtam. Le szálltam a lovamról és ekkor Thranduil sebesen jött oda hozzám. 
- Nem lett bajod? -kérdezte.
- Nem, csak zúzódások, amik nem vészesek. -feleltem mosolyogva. Bólintott, majd homlokon puszilt. 
- Menjetek, szedjétek rendbe magatokat, utána pedig vacsorázzatok meg. -felelte Lindir, majd hozzám lépett és megsimította a karomat. 
Elmentem a forráshoz és reménykedtem benne, hogy Thranduil nem jön utánam. Le vetkőztem, utána le tettem a tiszta ruhám mellé és lassan a meleg vízbe sétáltam és el is merültem benne. Ahogy feljöttem és ki nyitottam a szememet, Thranduillal találtam szembe magam, ki szintén meglepetten nézett rám. 
- Azt hittem egyedül vagyok. -mondtam és eltakartam a melleimet a vízben. 
- Ne haragudj, szólnom kellett volna. -mondta. Láttam a mérhetetlen vágyat szemeiben, ahogy végig nézett rajtam. 
- Igen, kellett volna! -mondtam elvörösödve. Lassan jött felém, mire én automatikusan hátráltam. 
- Thranduil, kérlek! -néztem rá. Megállt. 
- Tudom, hogy te is akarod, érzem! -mondta. 
- De ez így akkor sem helyes! -mondtam, elfordultam tőle és épp ki akartam mászni a vízből, amikor csípőmnél fogva elkapott. 
- Kérlek! -suttogta a fülembe, majd megcsókolta a nyakamat. Elfelejtettem ellenkezni neki, szinte megadtam magam vágyainak, lassan fordultam felé és felnéztem rá. Lehajolt hozzám és megcsókolt, átöleltem a nyakát és viszonoztam a csókját, mire felemelt én pedig automatikusan lábaimat csípője köré fűztem. 

Mae Govannen, Mellon!

Újabb rész, és újabb Thranduil észbontás, remélem tetszeni fog nektek is!