Bakacsinerdei Király Szerelme

10 Engedetlenség

Beren önelégülten vigyorogva nézett rám.
- Szóval férjhez mentél. Kár. -mondta és lassan jött közelebb hozzám én pedig automatikusan az ellenkező irányba lépdeltem.
- Miért fél tőlem Bakacsinerdő királynője? -kérdezte gúnyosan.
- Nem félek tőled, csupán azt tartom szem előtt, hogy ne öljelek meg itt helyben. -feleltem gúnyosan. Fel nevetett.
- Mond csak, Thranduil mondta már, hogy mennyire nem akar még egy gyereket fia mellé? -kérdezte. Mióta a felesége vagyok, azóta egyszer sem említette ezt Thranduil.
- De, akar. -feleltem. Oldalra billentette a fejét.
- Nem úgy nézel ki, mint aki ebben biztos. -mondta gúnyolódva. Felém lépett, mire két őr útját állta. Teljesen meglepetten nézett rám.
- Mi a fene?! -kérdezte. Csúnyán rám nézett, én pedig önelégülten mosolyogtam rá.
- Mi az? Nem tetszik valami? -kérdeztem.
- Mond csak, anyád nem szégyellené most magát? -elöntött a méreg, el vettem az egyik tört az őrtől és neki estem. Ki védte a támadásomat, majd vissza támadt, amit nem hagytam.
- Mi folyik itt?! -kérdezte Thranduil. Rá néztem.
- Nem tudtam, hogy vendéget várunk! -mondtam gúnyosan, majd addig nem nyugodtam, míg vágást nem ejtettem rajta. Thranduil pedig le fogott, nem tudtam, hogy kinek az épségét tartja fontosnak.
- Látom nem változtál. -mondta Beren.
- Ahogy az irántad érzett gyűlöletem sem! -mondtam.
- Távozz, mielőtt még életed véget ér! -fenyegette meg Thranduil, keze derekamra csúszott.
- Csupán arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan győzted meg. -mondta. Thranduil el vette az őrtől a kardot.
- Távozz! -mondta és elém állt. Beren elvigyorodott.
- Meg ölnél? Egy olyan miatt, kire tulajdon bátyja vadászik? Azt hiszed életben marad?! Nem tudod meg védeni! Ugyan olyan sorsa lesz, mint az előző feleségednek! Azt sem akarod, hogy gyermeket szüljön neked! -üvöltötte torka szakadtából. Thranduil ekkor rá támadt, szinte meg sem állt. Ijedten néztem a jelenetet, egyikőjük sem állt meg. Muszáj közbe lépnem, nem hagyhatom, hogy Thranduil meghaljon.
- Álljatok már közéjük! -parancsoltam az őrökre, kik egyből tették, amit mondtam. Elkapták Berent, Thranduil nagyon csúnyán nézett rá.
- Semmi közöd a mi életünkhöz, takarodj el innen, míg meg nem halsz! -mondta Thranduil.
- Nem tudsz meg ölni, sőt nem is teheted! -morogta Beren.
- Dobjátok ki! -üvöltötte Thranduil, mi az hogy nem ölheti meg? Thranduilra néztem, aki gyűlölettel nézte Berent.
- Mi az, hogy nem ölheted meg? -kérdeztem. Thranduil nem felelt.
- Válaszolj! -rivalltam rá, sötét tekintetét rám emelte hangnemem miatt.
- Mert az apja bosszút állna. -felelte. - És ne emeld fel így még egyszer ellenem a hangod! -morogta. Teljesen meglepetten néztem rá, mi az, hogy neki áll feljebb úgy, hogy nem válaszolt?!
- Te vettél feleségül, tudod, hogy milyen vagyok. Figyelmeztettelek! -mondtam hangsúlyozva az utolsó mondatot.
- A férjed vagyok, és velem így beszélni nem fogsz! -tornyosult fölém.
- Én pedig a feleséged, köteles vagy engem is tájékoztatni mindenről! -mondtam. Össze húzta a szemét, szinte látszott rajta, mennyire idegesíti az, hogy ennyire engedetlen vagyok, pedig tudta.
- Ha jónak látom, akkor te is értesítve leszel! -mondta fel emelt hangon. Meglepetten néztem rá, sosem emelte még így fel velem szemben a hangját.
- Ahogy óhajtod, felség! Most pedig megyek, és kiszellőztetem a fejem! -morogtam és a szobánk felé indultam.
- Arvael várj! -meg álltam és le néztem rá.
- Hallgatlak. -mondtam semlegesen.
- Ki akarsz menni? -kérdezte.
- Igen, és ehhez nem kérek engedélyt, ugyanis meg egyeztünk, ha jól tudom! -kezei ökölbe szorultak, nagyon jól tudta, hogy most megnyertem vele a csatát, és ezt nem tudta elfogadni. Hosszasan nézett szemeimbe, majd fogta magát és elviharzott.
Tetőtől talpig feketébe öltöztem, a számat és az orromat maszkkal takartam el, hogy ne vegyenek észre az orkok. Fogtam a fegyvereimet, és elhagytam a palotát őrök nélkül.

Thranduil szemszöge
Még is, mi a fene ütött Arvaelbe?! Hogy mert nekem ellenszegülni?! Maethoron soha nem tette ezt, mindig engedelmes volt, sosem dacolt velem, de Arvael.... Képtelen vagyok felfogni azt, hogy ennyire akaratos, ennyire önfejű! Remélem, hogy őrökkel hagyta el a palotát, legalább is bíztam benne, túlságosan is féltlettem őt, bármennyire is haragudtam rá jelen pillanatban. Vadul csaptam az asztalra, nem hiszem el, hogy ez megtörtént! De ahogy azt sem, hogy Beren pofátlanul megjelent a reggeliző asztalnál, teljesen feldúlt voltam. Meg kellett volna ölnöm, nem szabadott volna életben hagynom.
- Uram! -még ez is.
- Mi van?! -förmedtem Elrosra, aki hátra hőkölt. - Elnézést! -emeltem fel a kezem, nem rajta kellene a dühömet levezetnem.
- Uram, a királynő... Egyedül ment el. -mondta idegesen. Rá néztem, bár csak ne mondta volna ezt.
- Egyedül? Nem meg mondtam, hogy nem mehet ki egyedül?! -kérdeztem mérgesen.
- De igen, viszont
- Nincs viszont, az őröknek tudniuk kellett volna ezt! Arvael nem mehet el egyes egyedül! -üvöltöttem. Megőrjít ez a nő! Hogy lehet valaki ennyire engedetlen, ennyire önfejű? Lassan fújtam ki a levegőt, majd mélyen Elros szemeibe néztem.
- Azonnal menjetek utána! -próbáltam higgadt maradni, de nem sikerült. Rémképek jelentek meg a gondolataimban. Arvael élettelen testét láttam magam előtt. Nem kellett volna vele így viselkednem, nem kellett volna felemelnem a hangomat, ő pedig ugyan úgy bánt velem, ahogy én vele. Muszáj lesz bocsánatot kérnem tőle, nem akarok nélküle aludni.
Idegesen járkált a palotában, vártam, hogy Elros hírt hozzon felőle.
- Uram! -jött be az említett a könyvtárba. Rá néztem, arcán rémület futott végig.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Az úrnőm rosszul lett, sebet ejtettek az oldalán. Nem tudjuk, miért lett rosszul, annyit láttam, hogy emelte a kardját, utána pedig össze esett. -mondta félve. Rémülten néztem rá, nem veszithetem el Arvaelt. Egyből az ispotályba mentem, látnom kell, hogy él.
Arvael mozdulatlanul feküdt, a homlokán verjetékezés nyomai voltak. Lázzal küzdött.
Le terdeltem az ágy mellé, meg fogtam a kezét.
- Túl éli? -kérdeztem rekedten.
- Túl, felség. A sérülésnek nincs köze a lázhoz, ami gyötri. Egyszerű meg fázás. -mondta a gyógyító, aprót bólintottam.
- Apám! -jött be Legolas, mellém lépett. - Mi baja? -kérdezte.
- Lázas, gyanítom, nincs hozzá szokva az idő változáshoz, Völgyzugolyban mindig nyár van. -feleltem. Arvael mellkasa szinte észrevétlenül emelkedett és süllyedt.
- Jól vagy? -szorította meg a vállam.
- Nem, nagyon csúnyán beszéltem és viselkedtem vele. -suttogtam. - Nem érdemelte meg. -feleltem és megpusziltam a kezét.
- Meg fog neked bocsátani! -mondta Legolas. -Igaz az, hogy nem akarsz tőle gyereket? -kérdezte. Rá néztem, homlokom ráncba szaladt.
- Ez nem igaz, ha most meg foganna, ugyan úgy örülnék neki. -mondtam halkan. Vissza néztem rá, annyira sebezhető volt ebben az állapotában. Nem fogom magára hagyni és mielőbb bocsánatot kérek, ahogy fel ébred és remélem nem tesz csípős megjegyzéseket.

Mae Govannen, Mellon!
Jó olvasást!