Bakacsinerdei Király Szerelme

21 Szörnyű emlék

Arvael elrablása előtti csata a Bakacsinerdő déli határánál

Thranduil szemszöge
Szinte már vágytam haza Arvaelhez és a fiamhoz. Meg nyertem a második csatát az otthonom védelme érdekében, rengetek ork és néhány óriás jött le az erdőbe, akiket sikeresen kivégeztünk, de még valami így sem volt rendben. Éreztem, hogy valami még vár rám, valami szörnyű, amivel muszáj lesz szembe néznem, csupán arra nem jöttem rá, mi az a valami. 
Sóhajtva néztem végig a megtisztított erdőn, majd a távolban megláttam Beorn házát. Kitartó egy alakváltó, aki itt él már hosszú ideje, viszont sosem beszéltem vele. Nem esett bele az otthona a határainkba, így nem is nagyon foglalkoztam vele, ahogyan ő sem velem. 
- Felség! -jött felém a parancsnok, levelet szorongatott a kezében. 
- Kitől? -kérdeztem. 
- A hercegtől, megtámadták a palotát és a királynő épp szül! -mondta. Elkerekedett a szemem, még túl korai, remegés futott végig a testemen, megtámadták őket, és kevesen vannak ahhoz, hogy ez vissza is verjék.
- Azonnal indulunk vissza! -parancsoltam, majd fel is pattantam jávorom hátára és sebes vágtára öszönözve indultunk vissza. 
Ahogy megláttam a palota betört hatalmas ajtaját, a szívem hevesen kezdett el verni, be lovagoltam, majd egyenesen fel mentem az emeletre. A szobába lépve nem találtam oda bent senkit sem, az ágyra néztem, amely úszott a vérben. Elsápadva mentem közelebb, Arvael sehol sem volt, akár csak gyermekünk. Legolas sem volt itt. Az ágy mellett megpillantottam a gyógyítót, ki már nem volt aéletben. Rengeteg vér borította be az ágyat, és ennek láttán az agyamat ellepték azok a gondolatok, hogy sem Arvael, sem pedig gyermekünk nem élte túl. Sebes léptekkel indulétam le, amikor láttam, hogy orkok özönlenek a falon, bármerre is néztem, mindenhol ott voltak. A katonáimhoz léptem, elő vettem a kardomat.
- Ne álljatok meg addig, míg vissza nem foglaljuk az otthonunkat! -mondtam mérgesen. Az orkok körbe vettek minket, de egyik sem támadt ránk, mit nem értettem. 
- Jó újra látni téged, Thranduil! -azt hittem, hogy rosszul hallok. Daeron hangját verte vissza a palota fala, mit magam sem hittem el. Az lehetetlen! Rá bíztam Arvaelt, és csak így el árult?! Nem szólaltam meg, az orkok elkezdtek szét szórodni egy részben, majd nagy meglepetésemre nem Daeron, hanem Beren lépett elő. Ajkain ördögi vigyor volt, le akartam tépni a fejét a helyéről! 
- Hol a feleségem?! -kérdeztem. 
- Azt a fiadtól kellene megkérdezned! -felelte vigyorogva. - És ha ellenállsz, megölöm a lányodat, ki bevallom, nagyon bájos teremtés, az anyjára hasonlít. -felelte vigyorogva. Mi a fenéről beszél?! Remélem élvezi ezt a szórakozást, mert most meg fogom ölni. Tudom, hogy Legolas helyesen cselekszik, és csak haragot akar közém és a fiam közé vetni, de nem fog neki sikerülni.
- Látom nem érted, igaz? -kérdezte ismét, mivel nem válaszoltam neki semmit sem. 
- Mit műveltél Arvaellel?! -kérdeztem már felemelt hangon. Ekkor ujjait ajkaihoz emelte és le nyalta a vért róla, undorodva néztem rá. 
- A feleséged vére olyannyira édes, mind a kései barack. -felelte vigyorogva. Rá támadtam, nem fogom ezt a férget hallgatni! Viszonozta a támadásomat, nem álltam meg, nem adom neki meg ezt az örömöt. Sorba mértem rá a csapásokat, újra és újra, míg nem el tűnt előlem. 
- Állj le, különdben meghal! -fel néztem a lépcsők felé, kezei között tartotta a lányomat, ki takaróba volt burkolva, ami csupa vér volt. Felemelte a kezét a szakadék fölé. Rémülten néztem fel rá, nem ölheti meg, ő csak egy ártatlan gyermek! 
- Meg adom magam, csak add őt vissza! -feleltem és eltettem a kardomat, kezeimet pedig felemeltem, tudtam, hogy nincs más választásom. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy elvegye lányom ártatlan életét! Bármire képes vagyok, csak kapjam vissza őt. Orkok kapták el a kezeimet, majd Beren hangos nevetése töltötte be az egész palotát. 
- Ténylég elhitted, hogy nálam van?! -kérdezte nevetve, majd szét szedte a takarót, amiben nem volt benne a lányom. - Az erős király, aki a gyermeke életét védené az összes élettel szemben, míly elkeserítő, nem igaz?! -kérdezte vigyorogva.
- Ezért meg fogsz lakolni, darabokla foglak szedni! -üvöltöttem rá.
- Arvael is ezt mondta egykor, és lám, nézd mi történt! -mondta és széttárta karjait. - A katonákat zárjátok be, a királyt vigyétek a fiához, had mondja el az apjának, mit is tett Arvaellel. -felelte vigyorogva. Az orkok elráncigáltak onnan, mielőtt bármit is mondhattam volna. A bál terem felé vezettek, ahol az ajtók be voltak csukva, remélem, hogy mindenki itt van, épségben és senkinek semmi baja nem esett, főleg a gyermekeknek. Kinyílt az ajtó, majd be löktek rajta. Mindenki rám nézett, köztük Legolas is, aki rémesen festett. Kezében ott volt a húga, ki nagyon sírt. 
- Legolas, mi történt?! -kértem számon, ahogy oda mentem hozzá. Le néztem a lányomra, aki még mindig véres volt, nem került sor a mosdatására a születése után. 
- Ada, annyira sajnálom! -felelte rekedten. Rá néztem, majd egyenesen a szemeibe, ahol mély fájdalmat véltem felfedezni. 
- Legolas, nyugodj meg! -mondtam, próbáltam higgadt maradni. 
- Választás elé állított, meg akarta ölni a húgomat. -felelte, majd le nézett rá. 
- És utána? -kérdeztem. 
- Arvaelt akarta, apám, nem volt más választásom, vagy az ő élete, vagy Arvael. -suttogta. 
- Oda adtad neki Arvaelt?! -kérdeztem. Ekkora fájdalmat, mint most, még akkor sem éreztem, mikor Legolas anyja meghalt.
- Sajnálom! -felelte, nem bírta tovább visszatartani a sírást, kezei remegtek. - Rosszul cselekedtem, tudom! De nem hagyhattam, hogy orkok egyék meg őt! -mondta zokogva. 
- Fiam! Megmentetted a hugod életét! -mondtam, majd el vettem tőle a kicsit, és az egyik nőnek adtam, majd szorosan megöleltem LEgolast, aki szinte belém kapaszkodott. - Minden rendben lesz! -suttogtam és nem engedtem el őt. Még sosem voltunk Legolas-al ennyire közeli kapcsolatban, sosem beszélt vagy mutatta ki az érzelmeit. Arvael sokmindent megváltoztatott, hálás is vagyok neki ezért. 
- Nem halt bele a szülésbe, csupán elájult. Amikor felmentem és megláttam azt a sok vért, fogalmam sem volt, mit tegyek, hogyan tudok segíteni neki. A gyógyító azt mondta, hogy a méhével történt valami, megésrült, ezért sok vért vesztett. Aztán... aztán sikoltott... de olyannyira, mintha kínoznák őt.... A gyogyító a méhével csinált valamit, nem tudom mit, nem tudtam oda figyelni, csupán anya sikolyát hallottam, és még mindig hallom.... -hebegte, szinte reszketett kezeim között. 
- Legolas, ülj le! -parancsoltam rá, mire nagy nehezen egy székhez ment és leült. Legolas nagyon sápadt volt, nem, hibáztatom azért, amit tett. Teljesen biztos vagyok abban, hogy Arvael életben van, hiszen Daeron már a keresésére indult.....