Bakacsinerdei Király Szerelme

28 A végzet árnyéka

thranduil nagyon mérges volt, mellette Mithrandir állt döbbenten. 
- Ha nem állsz el utamból, -lovagolt mellém a törp, még csak fejmagasságban sem voltunk - akkor ő fizet meg érte. -mondta. Thranduil szemeiben színtiszta méreg izzott, meg ingattam a fejemet jelezvén, hogy ne tegyen le a tervéről.
- Ártanál egy csecsemő anyjának? -kérdezte Mithrandir. Dáin meg sem szólalt, rá néztem. Csúnyán nézett Mithrandirra. 
- Ha a feleségem nem jön ide mellém sértetlenül, mindenkit lelövök ki ott áll fent a várfalon! -mondta Thranduil. - Sőt, még ezt is el fogom adni! -mondta és hátra nézett valakire, aki a kezébe nyomott egy drága követ. Thranduil a magasba emelte. 
- Engedd őt el! -a hang irányába kaptam a fejemet. Dís állt nyilat tartva unokatestvére felé, mögötte egy kisebb sereg állt. Dáinra néztem, ki meglepetten nézett Dísre. 
- Nem te döntesz a tünde sorsáról! -üvöltötte. 
- Leitho! -üvöltött Thranduil is. Oda néztem, nyílzápor repült a sereg felé. Ki szabadítottam a kezemet, majd Hirion felé mentem, hogy kiszabadítsam. Elkapta a kezemet és fedezékbe húzott. 
- Thranduil uramhoz kell eljutnunk, de megindult a támadás. -felelte, ahogy nézett ki a szikla mögül. Ki néztem én is, a törpök és tündék egymásnak estek. 
- Hogyan tudnánk oda menni? -kérdeztem. Hirion át jött a másik oldalamra. 
- Sehogy, félő, hogy a törpök neked is ártanának, amit én nem hagyhatok! -felelte. A föld megremegett, Hirion keze a karomra csúszott, közben figyelni kezdett. Nem messze tőlünk rémférgek törtek elő a földből. Nagy szemeket meresztve néztem a férgeket, amik vissza húzódtak, majd orkok rohantak ki a föld alól. Vissza néztem a többiekre. Mind a sereget figyelték, már nem egymással harcoltak. Vissza néztem az orkokra, kik úgy szaladtak, mintha az életük múlna rajta. Néhányan észre vettek minket, felénk is kezdtek szaladni. Elkaptam Hirion vállát, majd magam mögé irányítottam. 
- Úrnőm, mit művelsz?! -kérdezte, nem hagytam, hogy elém jöjjön. Felhúztam a Gyűrűt az ujjamra, elő vettem az üvegcsét, mely fényleni is kezdett a kezemben. Lassan a magasba emeltem.
- Aiya Earendil Elenion Ancalima! -üvöltöttem kinyújtott karral. Az orkok mind porrá lettek, akik felénk tartottak. Hirionra néztem, ki megdöbbenten nézett rám. Szemeiben ámulat is volt.
- Tűnjünk el innen! -mondtam, egyetértően bólintott, majd szaladni kezdtünk végig a dombon. 
Thranduil a törpökkel együtt harcolt, esélyem sem volt arra, hogy a közelébe kerüljek. A Gyűrűt használva szálltam szembe az orkokkal, az erőm is fogyatkozott ez miatt. 
- Úrnőm! -hátra fordultam. Mithrandir dobott felém egy kardot, mit röptében el is kaptam és le is sújtottam vele. 
Thranduilt szem elől tévesztettem, ami nagyon zavart. Dís  került az utamba, segítettem neki az orkokkal szemben. 
- Arvael, kérlek, bocsáss meg nekem! -fordult felém. 
- Hagyjuk ezt, ha ennek vége, mi többé nem találkozunk! -mondtam és elmentem mellette.
- Arvael, nem vétettem ellened! -szólt felemelt hangon, megálltam. 
- De nem segítettél! -mondtam és rá néztem. 
- Mert engem sem engedtek el! -felelte. 
- Anyám! -balra néztem. Thorin tartott felénk a kis csapatával. A két fiú átölelte az anyját. Meglepetten néztem a jelenetet, Dís fel nézett rám. 
- Ők a fiaim, Kili és Fili. -mutatta be őket. 
- Igen, volt szerencsém megismerni őket. De nekem meg kell keresnem gyermekeim apját. -feleltem. 
- Gyermekeid? -kérdezte Thorin meglepetten. 
- Igen, gyermekeim! -feleltem mogorván, majd ott hagytam őket. Át léptem a holttesteken, majd Suhatag felé mentem. Muszáj megtalálnom őt, nem veszíthetem el. A hídra szaladtam fel, amikor megláttam Thranduil jávorának testét. Könnyeim végig folytak az arcomon. Nem, nem nem! Sebesen néztem végig minden zugot, be néztem a testek alá, de nem találtam sehol sem. 
- Arvael! -felkaptam a fejem, Thranduil és Legolas tartottak felém. Megkönnyebbültem, oda szaladtam és magamhoz öleltem mind kettejüket. 
- Annyira örülök, hogy nem esett bajotok! -feleltem. Két kezem közé fogtam LEgolas arcát. 
- Ugye te is jól vagy?! -kérdeztem. Fáradt mosoly jelent meg ajkain. 
- Jól vagyok, anya, ne félj! -mondta és meg fogta a kezeimet. Thranduilra néztem, kinek keze a derekamon volt. 
- Semmi bajunk! -felelte és homlokon puszilt. - Arvael, te Legolas-al maradsz, meg kell keresnem Bardot! -mondta. 
- Vigyázz magadra! -mondtam, mire bólintott és elindult egy csapattal. 
Legolasal majdnem az össze orkkal végeztünk a tavon, mire újabb és újabb jött elő a semmiből. 
- Hányan vannak ezek?! -kérdeztem már erőtlenül. 
- Ezek szerint közelített még egy sereg. -felelte és lassan felmérte a területet. 
- Van egy ötletem, de félek, hogy nem marad semmi erőm. Csak annyit kell tennünk, hogy feltörjük a jeget, míg még van időnk! -mondtam. 
- Ez nagyon vastagon át fagyott, nem fogjuk tudni időben megcsinálni! -mondta. 
- Kell segítség? -hátra néztünk. Dís állt nem sokkal mögöttünk, két oldalán fiai és persze Thorin is velük volt. Legolas-al össze néztünk, vártam, hogy ő döntsön. 
- Kell. -felelte Legolas, ahogy vissza nézett rájuk. Én is rájuk néztem, Kili és Fili fejszékkel indultak meg felénk, majd elkezdték tovább törni a jeget ott, ahol mi elkezdtük. 
- Mekkora legyen? -kérdezte Kili és rám nézett. 
- Csupán akkora, hogy a kezem bele férjen. -feleltem. 
- Anya, mire készülsz? -kérdezte Legolas. 
- Ő a fiad? -kérdezte Thorin meglepetten. 
- Használni fogom a Gyűrűt, ezzel az összes férget el tudom pusztítani. -mondtam bizonytalanul. - Legalább is remélem. -mondtam vállat vonva. Legolas felvonta a szemöldökét. 
- Most mi az? Ha nem próbálom meg, nem tudjuk meg, hogy sikerül-e. -feleltem. 
- Gondolnod kell Hírielre is, ő nem veszíthet el téged, akár csak apám és... -itt meg akadt. 
- És te! -feleltem és két kezem közé fogtam gyönyörű arcát. - Legolas, nem fogok meghalni! -mondtam. 
- Kész van! -mondta Kili, le térdeltem mellé, majd fel húztam a ruhám ujját és bele nyomtam a kezemet. A jeges víz szúrta a kezemet. Reszelősen fújtam ki a levegőt, majd le hunytam a szemeimet. 
- Menjetek el innen, míg nem késő! -mondtam. 
- Nem foglak itt hagyni! -mondta Legolas. 
- Menj! -ahogy rá parancsoltam, kisebb lökés ért el mindenkit. Legolas döbbenten nézett rám. 
- Gyere! -fogta meg Dís Legolas kezét. El hagyták a a tavat, a partról figyeltek tovább. LE néztem a kezemre, hallottam az orkok lépteinek zaját. Lassan felnéztem. Egy nagyobb ork vezette őket, tekintetünk össze akadt. Vicsorogva nézett rám, kardját a magasba emelte, majd ordítva szaladtak felém. 
- Nin o Chithaeglir lasto beth daer, Rimmo nin Bruien dan in Ulaer! -suttogtam, a Gyűrű ereje átjárta a testemet, fejemet hátra vetettem. - Nin o Chithaeglir lasto beth daer, Rimmo nin Bruien dan in Ulaer! -kiáltottam, a jég megremegett, majd elrepedt. Lovak hangja hasított a levegőbe, ki nyitottam a szemeimet, az orkok már menekültek a víz elől, mely lovak alakját vették fel, szinte mindenhova eljutottak, ki söpörték innen a gonoszt. Lassan húztam ki a kezemet a vízből. Egész testem remegett, nagyon fáztam. Lassan fel álltam, amit nem kellett volna, ugyanis a földre rogytam. 
- Anya! -kiáltotta Legolas. Fel néztem, felém szaladt a többiekkel együtt. Legolas magához szorított. - Hiszen te reszketsz! -mondta. 
- Jól vagyok. -suttogtam vacogva.
- Legolas! -hallottuk meg Thranduil hangját. 
- Anya jól van, csak fázik. -felelte Legolas. Thranduil mellénk térdelt, le vette a köpenyét és rám terítette. 
- Te csináltad ezt? -kérdezte. Fáradtan rá mosolyogtam. 
- Igen, én. -feleltem. Thranduil csillogó szemekkel nézett rám.
- Az őrületbe fogsz kergetni. -mondta. 
- Már megtettem azon a napon, amikor találkoztunk. -feleltem mosolyogva.

Mae Govannen, Mellon! Új rész, várom a véleményeteket, hogy hogy tetszett!