Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 02 fejezet: Rohan hercegnője

Az éjszaka a palota őrség felriasztott minket, mivel találtak egy nőt az erdőben. Lent voltam Thranduillal a trónnál, mikor elénk hozták az illetőt. A nő ápolatlanul festett, karjai tele voltak karcolásokkal és horzsolásokkal. Egyből felé indultam, mikor Thranduil a derekamnál fogva kapott el. Fel néztem rá. 
- Ne oly elhamarkodottan! -felelte.
- Mit kerestél az erdőben? -kérdezte Thranduil. 
- Én... eltévedtem....-dadogta, félve nézte Thranduilt. Legolas az íjával a kezében jött felénk. 
- Eltévedtél? -kérdezte Thranduil. - Még is mi okból voltál erre? -kérdezte ismét.
- Lovasvég urának a menyasszonya vagyok, támadás ért minket és a lovam meg vadult és itt az erdőnél rázott le magáról. -felelte könnyezve. Legolas figyelte a nőt, majd az apjára nézett. 
- Thengel elesett? -kérdezte Thranduil. 
- Nem tudom, engem menekülésre kényszerített. -suttogta rémülten. A nő tekintete rám tévedt. Szemeiben csodálatot véltem felfedezni, megindult felém, majd térdre is ereszkedett. Thranduil maga mögé irányított. Az őrök elkapták a kezeinél fogva.
- Te győzted le! A neved dicső énekekbe lett foglalva! Le győzted a gonosz barbárt, ki birodalmakat pusztított el! -fel nézett rám. 
- Meg védtem a népemet és a családomat, ennél többet nem tettem. -feleltem. 
- Megmentettél minket, embereket is! -felelte. Thranduil ki húzta magát, arcán büszkeséget véltem felfedezni. 
- Ada! -kiáltott álmos hangon Híriel. A katonák hozzánk kísérték, Thranduil pedig fel emelte. 
- Miért nem alszol? -kérdezte csendesen. 
- Szomjas vagyok. -suttogta és az apja vállára feküdt. Thranduil mosolyogva simította meg a hátát, majd az egyik katonára nézett. 
- Adj neki inni, utána kísérd fel őt! -mondta Thranduil és át adna neki Hírielt. 
- De meg teszem én. -mondtam. Thranduil rám nézett. 
- Nem, most itt van rád szükség! -felelte, utána vissza nézett a nőre, ki még mindig félve nézett minket. - Emlékszel az útra? -kérdezte tőle Thranduil. 
- Igen, emlékszem. -felelte. Oda mentem hozzá és kezemet felé nyújtottam. Nézte a kezemet, majd a koszos kezére nézett. 
- Én...-kezdett szamabadkozni, mire meg fogtam a kezét és felhúztam. 
- Ne félj! -suttogtam mosolyogva. - Mi a neved? -kérdeztem, majd át fogtam őt, ugyanis reszketett. 
- Morwen. -suttogta. 
- Adj neki enni, és öltöztesd át, amint végeztek, indulunk! -parancsolta Thranduil én pedig bólintottam. Félve és egyben mohón evett, miután új ruhákat kapott és el látták a sérüléseit. 
- A kis lány, aki le jött, ő a te lányod? -kérdezte. 
- Igen, a lányom és van egy fiam is. -feleltem mosolyogva. Végzett az evéssel és érdeklődve nézett rám.
- Fájdalmas a szülés? -kérdezte halkan, és egyben félve. 
- Ez szerintem mindenkinél más lehet, ne az én szülési élményemre légy kíváncsi. -feleltem.  Lassan indultunk a kapuk felé, fel ültem a lovamra, majd fel segítettem magam mögé Morwen. Oda lovagoltunk, ahonnan elmenekült, rengetek holttest terült el előttünk. 
- Nem! -Morwen leugrott a lovamról és az egyik test felé szaladt. Le ugrottam én is a kardom markolatát fogva szaladtam hozzá. 
- Ő az? -kérdeztem. 
- Nem, hála az égnek! -könnyezve nézett fel rám. 
- Eléggé nagy támadás volt ez! -lovagolt mellénk Thranduil. 
- De mit keresnek itt, főleg ennyien? -kérdeztem. 
- Valami készül. -felelte Thranduil és le szállt jávora hátáról. Kezét a hátamra csúsztatta. Kürt szó töltötte be a csendet, a harcosok mind körénk gyűltek. 
- Tündék! -kiáltotta valaki, Morwen magam mögé tereltem, közben fogtam a kardomat. 
- Mi dolgotok nektek Lovasvég területén? -kérdezte egy férfi. Thranduil össze húzta a szemeit. 
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy kérdőre vonj! Nem háborúzni jöttem, csupán vissza hoztam valakit, ki a szívednek bizonyára kedves! -morogta Thranduil. A férfi át adta a dárdát, majd le szállt a lováról. Tekintete meg akadt rajtam, nem tudta le venni szemeit rólam. Csak nézett, Thranduil pedig ennek láttán magához húzott. 
- Felség, úrnőm! -hajtott egyből térdet. Lassan nézett fel, majd tekintete meg állapodott menyasszonyán és egyből karjai közé emelte. 
- Nem esett bajod?! -kérdezte szinte félve. 
- Nem, megmentettek! -felelte. Thranduilra nézett. 
- Hálás vagyok, amiért megmentettétek az életét! -hálálkodott. 
- Nem tesz semmit! -felelte Thranduil. - Mond csak, volt oka a támadásnak? -kérdezte.
- Rabszolgákat gyűjtenek, próbáltak közülünk el hurcolni embereket, de nem sikerült nekik! -felelte.
- Érdekes. -felelte Thranduil. 
- Nagyon nem jó, Lovasvég nem lesz így biztonságban. -felelte. 
- Ahogyan a királyságom sem. -felelte Thranduil. 
- Szerinted Sauron kezd erőre kapni? -kérdeztem. Mind a két tekintet rám szegeződött. 
- A Gyűrűje nélkül ez lehetetlen! -felelte Thengel. 
- Attól tartok, hogy ennél még rosszabb is vár ránk. -felelte. - Vissza kell mennünk! -mondta. Vissza ültem a lovamra. 
- Még egyszer köszönöm! -mondta, Thranduil pedig bólintott. Vissza indultunk a palotába.
Napkeltekor értünk vissza. 
- Emlékszem, amikor a pavilonnál sétáltál! -Thranduilra néztem. 
- Mire gondolsz? -kérdeztem. Lassan és gyengéden fogta meg a kezemet. 
- Hmmm, meg ismételhetnénk. -suttogta vigyorogva és lágy puszit nyomott a kezemre. 
- Vagy mehetnénk a forráshoz is. -simultam a testéhez és fel néztem rá. Kezei végig csúsztak a hátamon, majd a fenekemen. 
- Az is jó. -suttogta. Elléptem tőle, mire tekintetével ki fejezte a nemtetszését. Mosolyogva néztem rá, miközben az ajtóig hátráltam. 
- Ne játssz velem! -morogta vágyakozva. 
- Nem szokásom! -billentettem oldalra a fejemet, ki nyitottam az ajtót és elindultam le a lépcsőkön, ki a forráshoz. Thranduil jött utánam, az ajkamba harapva néztem rá. Lassan ki bontottam a hajamat a fonatokból, hagytam, had omoljon a hátamra, majd le is vetkőztem és bele mentem a vízbe. Thranduil a hátamhoz simult, majd lágy csókokkal halmozott el, mint le hunyt szemmel élveztem. 
- Még mindig szerencsésnek érzem magam! -suttogta, miközben keze felfedező útra indult a testemen. 
- Akár csak én! -suttogtam és felé fordultam. Végig néztem a testén, majd kezeimmel végig is simítottam a mellkasán, majd a vállain és a kezein. Fel néztem rá, az arcomat nézte, szinte láttam az irántam érzett szeretetet a szemeiben. Lassan hajolt le hozzám, majd meg fogta a lábaimat és felemelt. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam és át öleltem a nyakát. Lassan csókoltam meg puha ajkait, mit mohón viszonzott és nem hajolt el.