Bakacsinerdei Király Szerelme

11 Nem várt öröm

Thranduil szemszöge
Végig mellette voltam, egyszerűen képtelen voltam őt itt hagyni. Figyeltem, ahogy levegőt vesz, semmi más mozdulatot nem tett. Ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem. Mi lehet a baja? Ennyire nem bírná az évszakváltozást? Itt valami másnak kellett lennie, hiszen a seb, mit rajta ejtettek semmiség volt. A teste remegni kezdett, a teste egyre forróbb volt. Fölé hajoltam.
- Mi van vele? -néztem a gyógyítóra, aki épp egy nedves rongyot helyezett a homlokára. 
- Láz görcse van. -felelte, majd rám nézett. - Takarja ki, szabadítsa meg a ruháitól! -parancsolta. Ki takartam, és minden egyes ruha darabot le vettem róla. A gyógyító egy hideg vizes takarót hozott be. A seb elég hamar meggyógyult, szinte nyoma sem volt, ez pedig nagyon meglepett.
- Legyen a segítségemre, be kell ezzel takarnunk az egész testét, hogy le vigye a lázát! -mondta. Úgy emeltem meg Arvael végtagjait, ahogy mondta, az egész teste köré csavartuk a takarót, mi rettentően hideg volt. 
- Helyre jön? -kérdeztem aggodalmasan. 
- Reménykedjünk benne, felség! -mondta
Legolas jött be lassan és nézte Arvaelt. 
- Hogy van? -kérdezte és leült a szabad székre. 
- Láz görcse volt az előbb. -feleltem halkan, gyengéden simogattam a kezét, mi még mindig égett a láztól. 
- Talán szólni kellene Elladannak és Elrohirnak. -mondta. Rá néztem.
- Még is miért? -kérdeztem, nem akartam, hogy itt legyenek. 
- Jártasak ugyan abban a mágiában, amiben Arvael is, lehet, hogy tudnak segíteni rajta. -felelte Legolas. 
- Legyen. -mondtam végül, semmi kedvem nem volt másokhoz, végig csak Arvael mellett szerettem volna lenni. 
- Thranduil. -egyből Arvael fölé hajoltam. 
- Itt vagyok, kedvesem! -suttogtam és figyeltem, ahogy lassan kinyitja szemeit, melyben fájdalmat véltem fel. 
- Ne menj el. -suttogta, leültem az ágyra, közben fogtam a kezét. 
- Sehova nem megyek! -suttogtam. Könnyek szöktek a szemeibe. - Ne sírj, itt vagyok! -suttogtam, aprót bólintott. Megkönnyebbültem attól, hogy végre felébredt. Nem fogom őt elveszíteni, mi számomra nagy megnyugvást jelentett. 
- Sajnálom azt, ahogyan bántam veled! -mondtam, tudnia kellett, hogy meg bántam. 
- Nem haragszom rád. -suttogta rekedten. Homlokon pusziltam, még mindig égett. 
- Nem vagy éhes? -kérdeztem. Elmosolyodott, próbálta felülni. Megtartottam őt, míg Legolas egy párnát helyezett mögé, majd lassan engedtem, hogy a párnának dőljön. 
- Bevallom egy leves most nagyon jól esne. -suttogta. 
- Rendben. -feleltem és két szolgálóra néztem.
- Készíttessetek forró levest! -parancsoltam, bólintottak és egyből távoztak is. 
- Annyira örülök annak, hogy jól vagy! -Legolasra néztem. 
- Csak láz, volt már ennél rosszabb is. -suttogta Arvael. 
- Remélem rosszabb nem lesz. -mondtuk egyszerre Legolas-al. Arvael fáradtan mosolyogva nézett ránk felváltva. 
Elros hozta be Arvaelnek a levest, majd a tálcát Arvael ölébe helyezte. 
- Fog menni? -kérdeztem. 
- Azt hiszem igen. -felelte halkan és lassan enni kezdett. Szinte élvezte az összes falatot, lassan nézett Elrosra. 
- Szeretném, ha hoznál még nekem. -mondta. 
- Máris, felség! -Elros elvette a tányért, majd elsietett. Rám nézett. 
- Meddig kell itt maradnom? -kérdezte.
- Míg helyre nem jössz. -feleltem. 
- Nem az ágyra gondoltam, hanem az ispotályra. -mondta.
- Ha szeretnéd, akkor a szobánkban is pihenhetsz. -mondtam mosolyogva, közben megpusziltam a kezét.
- Ez már jobban tetszik. -felelte mosolyogva, közben fejét hátra döntötte. Elros ismét vissza tért, Arvael pedig jólesően ette meg az újabb adag levest.

Arvael szemszöge
A szobában Elros végig engem figyelt, várta minden egyes kérésem. Semmit sem kértem, csak ha nagyon muszáj volt, ugyanis a nap nagy részét alvással töltöttem, viszont már elegem volt abból, hogy ágyban vagyok, így amíg Elros távol volt, felöltöztem és elhagytam a szobát. Nem bírtam már feküdni, szinte kikészültem tőle. Le mentem Thranduilhoz, aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nem bírtad ki? -kérdezte. 
- Nem. -feleltem és oldalra billentettem a fejemet, Thranduilon páncél volt, és ez nem tetszett.
- Hova mész? -kérdeztem, éreztem a félelmet mely birtokba vette testemet. 
- Orkok közelednek, elég sokan vannak. -mondta. - Ne félj, nem lesz baj! -jött közelebb és homlokon puszilt. 
- Ígérd meg, hogy vissza jössz hozzám! -mondtam rekedten és felnéztem rá. 
- Megígérem! -suttogta, szorosan megölelt. 
Legolas is vele tartott, jó néhány katona jött hozzám, hogy védjenek engem és a palota népét is. Nagyon aggódtam a férjemért és a fiamért, bántott, hogy nem tudtam velük menni és védeni őket. Viszont így Thranduil kérésére, amit nem említett, csak remélt - a palotában maradtam és figyeltem a többiek épségére. 
- Úrnőm, valaki önt szeretné látni. -jelent meg Elros. 
- Ki az? -kérdeztem meglepetten. 
- A nevét nem mondta.. -felelte. - Bár én csak akkor engedném a közeledbe, ha több őr van itt. Nem bízom az illetőben. -felelte.
- Rendben, akkor kérek még több őrt. -mondtam, Elros bólintott. Az őrök körbe álltak, vártam, ki az aki engem látni akar. 
Elros hozzám vezette a látogatót, akire meglepetten és egyben rémülten néztem. Daeron nézett rám vigyorogva, sosem gondoltam volna, hogy meg fog itt jelenni. 
- Lám, lám! A húgom milyen gyönyörű királynővé érett! -mondta vigyorogva. Felvont szemöldökkel néztem rá. 
- Ugye tudod, hogy nem látunk itt szívesen? -kérdeztem. Próbáltam nyugodtnak tűnni, de nem nagyon akart sikerülni. 
- És ha szabad tudni, miért nem? -kérdezte, fejét oldalra billentette. 
- Szerintem tudod, miért. -mondtam. 
- Ha Aeronra gondolsz, akkor közlöm veled, hogy nem szándékozok neked ártani, ha akarnék, már megtettem volna. -mondta. 
- Rajta vagy, hiszen nem véletlenül küldöd mindig rám Berent! -mondtam. Szemeit összehúzta. 
- Ártott neked? -kérdezte feszülten. 
- Szerintem ezt te magad is tudod, most pedig távozz, kérlek! -mondtam. 
- Arvael, hallgass meg! -jött közelebb, négy őr lépett előre, kik megállították. Felemelte kezeit, majd vissza állt oda, ahol eddig is állt. Volt valami nagyon fura Daeronban, ami nem tetszett. Nem akartam bízni benne, hiszen nagy vadász hírében állt. 
- Miért nem Avernienben vagy? -kérdeztem. 
- Jelenleg rá bíztam valaki, hogy megtaláljalak téged! -mondta. 
- Mégis miért? -kérdeztem, nagyon nem értettem látogatását, csak azt tudtam elképzelni, hogy meg akar ölni, mást nem. 
- Mondtam már, szerettelek volna látni téged! Amint meghallottam, ahogy Aeron nem ölt meg, keresni kezdtelek. Tündéket küldtem, hogy megtaláljanak, aztán meg is találtak, pont itt, ezen a helyen! -mondta. 
- Hirannad neked dolgozik? -kérdeztem. Fel vonta a szemöldökét. 
- Nem dolgozik nekem semmilyen Hirannad! -mondta homlokát ráncolva. 
- Akkor? -kérdeztem. Az egyik kapu őrre nézett, és rá is mutatott. 
- Ő dolgozik nekem, és látod, már halott lennél, ha én úgy akarnám. -mondta. 
- Akkor ezt így most mire véljem, Daeron? Van fogalmad arról, hogy mindenki tudja, hogy az életemre akartál törni? -kérdeztem. 
- De akkor sem én voltam ellened! Aeron vette a fejébe! Ha nem ölöm meg, valószínűleg te most halott lennél, érted?! -kérdezte fel emelt hangon. Elrosra néztem, aki gyanakvón méregette fivéremet, majd rám nézett. 
- Mit javasolsz? -kérdeztem halkan. 
- Thranduil uramnak ezt tudnia kell. -suttogta. Vissza néztünk Daeronra. Teljesen tanácstalan voltam vele kapcsolatban, azt sem tudtam, hogy bízhatok-e benne, vagy sem.

Mae Govannen, Mellon!

Új tünde a láthatáron, ti milyen véleménnyel vagytok róla? Várom véleményeteket!