Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 15. fejezet: Rohani látogatás

Thranduil az erkélyen találtam, miután vissza értem a szobába. Oda mentem és hátulról átöleltem. Meg fogta a kezeimet, majd felé fordult, mosolyogva néztem fel az arcára. Szélesen elmosolyodott, volt valami a szemeiben, ami aggodalomra adott okot. 
- Mi a baj? -kérdeztem halkan. Mosolya le hervadt az arcáról. 
- Csupán.... még mindig meglep, hogy megmentettél. -felelte. Elhúzódtam tőle, mire teljesen meglepődött. 
- Miért? Netán te úgy gondolod, hogy nem kellett volna? A férjem vagy! -néztem a szemeibe. - És azon, hogy szeretlek, semmi meglepő nincsen! -feleltem. - Megint abból indultál ki, hogy Maethoron hogyan cselekedett volna, igaz? -kérdeztem a fejemet ingatva és bele túrtam a hajamba, majd hátat fordítottam neki. - Nem ő vagyok! -suttogtam és az erkély végéhez sétáltam és megtámaszkodtam a gondosan kidolgozott korláton. 
- Tudom, és nem is áll szándékomban téged hozzá hasonlítani, ugyanis ő a nyomodba sem érhet! -mondta és kezei lassan a derekamra csúsztak. - Csupán bele gondoltam, ha ő lenne itt, bizonyára már nem élnék, de nem ő van itt, hanem te és te nem hagytál magamra! -mondta. Felé fordultam, neki dőltem a korlátnak és fel néztem rá. 
- Sosem hagylak el, kerüljön az bármibe is! -feleltem. 
- Köszönöm! -suttogta és homlokát az enyémnek döntötte. 
- Ne köszönd, ez az irántad érzett szerelmem! -suttogtam. Thranduil egy hirtelen mozdulattal a kezei közé emelt, és a szobába vitt. 
- Mit csinálsz? -kérdeztem nevetve, ahogy át fogtam a vállát. 
- Most már nem akadályoz semmi sem abban, hogy a magamévá tegyelek! -felelte, majd lábra állított és sebesen fordított meg, hogy megszabadítson a fűzőmtől, mit elég gyorsan meg is tett.
- Nem, de tudod, hogy vigyáznom kell. -feleltem. 
- Tudom! -suttogta és bele csókolt a nyakamba. - Szeretnék még gyermeket. -suttogta. Meglepetten fordultam felé. 
- Ezt most komolyan mondod? -kérdeztem halkan. 
- Igen, komolyan. -suttogta. 
- A bába azt mondta, hogy több gyermeket nem szülhetek, mert bele is halhatok. -suttogtam és néztem rá. Thranduil csak nézett rám.
- Annis meg vizsgál, jobban bízom benne, mint itt bármelyik bábában vagy gyógyítóban. Bizonyára nem végezte jól a dolgát, amikor szültél. Ki kérjük a véleményét, ha azt mondja, hogy nem lehet, akkor nem. -felelte és két keze közé fogta az arcomat, homlokon csókolt, majd az ajtóhoz ment és ki szólt rajta. Meg igazítottam a fűzőmet, vissza ültem az ágyra. Annis sebesen jött be a szobába. 
- Mi a baj? -szegezte nekem a kérdést. 
- Semmi, csupán szeretnék kérdezni valamit. -feleltem. 
- Hála az égnek! -sóhajtott fel. - Hallgatlak, úrnőm! -ült le mellém. 
- Szeretnénk gyermeket, de én nem nagyon emlékszem arra a napra, amikor Híriel született. -suttogtam és rá néztem. 
- Feküdj fel, meg vizsgállak! -mondta. Le feküdtem az ágyra és fel húztam a lábaimat, picit fájt kezének fürgesége, de nem volt vészes. 
- Nincsen akadálya, a vérzésedet bizonyára valami figyelmetlenség okozta, de most már én vigyázok rád, bátran szülhetsz, ha szeretnél, úrnőm! -mondta mosolyogva, majd meg mosta a kezét. 
- Köszönöm! -suttogtam. Annis meg szorította a kezemet, meghajolt Thranduil előtt, majd el hagyta a szobát.

Thranduil felett álltam és vele együtt olvastam a levelet, mit a király küldött. Kezeimet lassan Thranduil vállaira helyeztem. Mélyen a gondolataiba merült, nem tudta, hogy mitévő legyen. 
- Dönts, ahogy neked jó. -suttogtam és puszit nyomtam az arcára. Bólintott, magára hagytam a szobában és meg kerestem Daeront, ki a kertben mosolyogva fogadott. Berenur mögöttünk le maradva sétált. 
- Nos, minden rendben? -kérdezte. 
- Igen, te tervezel valamit? -kérdeztem halkan. 
- Jelenleg kémeket küldtem szét, nyugton maradok, amíg muszáj. -felelte, majd meg álltunk  a rózsák előtt. 
- Anyánk kedvence volt. -felelte mosolyogva. Halványan elmosolyodtam. 
- Milyenek voltak? -kérdeztem halkan. Lassan rám nézett. 
- Szerettek minket, becsületre neveltek. Amikor anyánk közölte a hírt, hogy viselős veled, atyánkkal madarat lehetett volna fogatni. Én is és Aeron is vártuk, hogy meg szüless, mind abban a reményben voltunk, hogy leány lesz a király és királynő utolsó gyermeke. -mosolyodott el, leültünk a padra, próbáltam elképzelni a szüleinket, ami nem nagyon sikerült. - Aztán anyánk éjjel fájdalmakra ébredt, és életet adott egy gyönyörű kislánynak. Aeron akkor tájt kezdett megváltozni, amikor atyánk nagyobb figyelmet szentelt rád, akár csak anyánk. Téged okolt, amiért ő már nem kapott figyelmet, viszont ő azzal nem számolt, hogy mi addigra már felnőttünk, nem volt babusgatásokra szükségünk. Akkor éjjel engedte, hogy az orkok be jussanak a palotába. -meglepetten néztem fel rá.
- Ő engedte be őket? -kérdeztem döbbenten. 
- Igen, mindenkitől meg akart szabadulni, de sem tőlem, sem pedig tőled nem tudott. -felelte. 
- Arvael! -hallottam Thranduil hangját, lassan fel álltam. 
- Itt vagyok. -szóltam neki. Elindult felém széles mosollyal az ajkain. Meg fogta a kezeimet. 
- Ma indulunk, ideje volna át öltöznöd. -felelte Thranduil. Aprót bólintottam, elköszöntem fivéremtől és fel mentem átöltözni.
Már látszódott Rohan a távolból, meglepődtem azon, hogy ilyen hamar ide értünk. Két napja voltunk úton, nem bírtak sokáig lovon maradni, ezt pedig Thranduil tiszteletben is tartotta. 
Rohan kapui ki nyíltak előttünk, az emberek mind minket néztek. Voltak kik ámulva és voltak, kik lenézően. Kihúztam magam lovam hátán, próbáltam nem figyelembe venni azt, ahogy minket néznek egyesek. Ez a kis falu egész jól boldogult, nem úgy néztek ki, mint akik szenvednének bármiben is. Thengel és Morwen a csarnok ajtaja előtt vártak ránk. Le szálltam a lovamról, Thranduil meg fogta a kezemet és együtt sétáltunk fel.
- Üdvözöllek benneteket Rohanban! -mondta Thengel nagy mosollyal az arcán. 
- Köszönjük, és a meghívást is. -mondta Thranduil, majd Thengellel előre mentek, Híriel mellém lépett és belém karolt. 
- Azt hallottam, hogy gyermeket szeretnétek. -egyből rá néztem. Mosolyogva nézett rám. 
- Nem zavar benneteket? -kérdeztem. 
- Nem, ha nem esik bajod utána! -fogta meg Legolas a másik kezemet. Szívmelengető volt ezt hallani tőlük. 
- És reméljük, hogy fiú lesz! -mondta Híriel izgatottan. 
- Az egészsége a fontos! -feleltem mosolyogva.
A csarnok a maga módján fel volt díszítve, sok vendég érkezett, Thranduil mellett maradtam, nem akartam egyedül lenni. Végig fogta a kezemet. 
- Érdekes egy eskütétel lesz. -suttogta. 
- Azt látom. -értettem egyet vele. Morwen lassan meg jelent, a fehér ruháján zöld hímzések voltak, mi nem más volt, mint Rohan címere. A ruha széleire zöld szalagokat varrtak, mely kiemelte a lovas címert a ruháján. A haja loknikban omlott a hátára, az arcán látszott, hogy valami nem tetszik neki és mindjárt elsírja magát. Tekintetünk találkozott. 
- Mindjárt jövök! -mondtam és ott hagytam Thranduilt a gyermekeinkkel, és oda mentem Morwenhez. 
- Szörnyen festek! -suttogta. 
- Épp ellenkezőleg! -feleltem és meg fogtam a kezeit.
- A hajam sem olyan, mint amilyennek lennie kell! -suttogta. Magam után húztam a szobába, leültettem a székre és neki láttam szétszedni a haját, majd újra alkotni. 
- Nos, meg felel? -fordítottam őt a tükör elé. 
- Meseszép! -suttogta és ámultan nézte magát. - Köszönöm! -suttogta. 
- Nincs mit, most pedig illő volna vissza menni és neked igent mondani! -feleltem és ki nyitottam előtte az ajtót. 
Mosolyogva fogadtan egymásnak örök hűséget, mosolyogva tapsoltam a többiek között, Morwen nagyon boldognak látszott és más nem is számított. 

Mae Govannen, Drágaszágok!

Bocsi a hosszú kihagyásért! Itt az új rész, remélem tetszeni fog!