Bakacsinerdei Király Szerelme

4 Csalódás

Nagyon nem akartam, hogy elmenjen, vele szerettem volna lenni. Fentről néztem, ahogy Thranduil parancsokat osztogat katonáinak, kik figyelmesen hallgatták királyuk utasításait. Legolas is ott állt mellette, fegyvereit a kezében tartotta.
- Volna egy kis kaland. -oda néztem Elrohirra.
- Mire gondolsz? -kérdeztem.
- El megyünk a Sírbuckákhoz, utána pedig elnézünk Dol Guldurba. -mondta. - Szóval, végy búcsút hőn szeretett királyodtól és készülődj! A fekete köpenyt be vitettem a szobádba. -mondta és rám mosolygott.
- Rendben. -feleltem, majd a szobámba mentem és mivel a köpeny fekete volt, így tetőtől talpig feketébe öltöztem, fegyvereimet is magamra vettem, hajamat fonatokba rendeztem. Nagy levegőt vettem és elindultam a kijárat felé, ahol Thranduil volt. A folyosón össze találkoztam vele, végig nézett rajtam és aggodalom suhant át arcán.
- Szerettem volna elköszönni tőled. -suttogtam és a szemeibe néztem. Felém nyújtotta a kezét. Lassan fogtam meg és mentem közelebb hozzá.
- Nem mentem volna el búcsú nélkül! -suttogta, fel néztem rá.
- Nem akarom, hogy elmenj. -vallottam be.
- Gyere velem, élj velem a palotában. -suttogta.
- Remélem mielőbb elmehetek hozzád. -mondtam halkan, lassan fogta át a derekamat, majd ajkaimhoz hajolt és lágyan csókolt meg. A kezei alá nyúltam és magamhoz öleltem, miközben viszonoztam a csókját.
- Várni foglak! -suttogta ajkaimra, majd együtt mentünk ki. A lovamhoz sétáltam.
- Ne feledjétek, miért mentek oda! -szólalt meg Elrond. Mind a hárman rá néztünk.
- Támadni is lehet, vagy csendes megfigyelők legyünk? -kérdeztem.
- Csak, ha nagyon muszáj. -mondta Elrond. Bólintottam. Fel akartam ülni a lovamra, mikor Thranduil megállított. Felé fordultam, és felnéztem rá.
- Vigyázz magadra! -mondta parancsolón.
- Te is! -feleltem, ismét ajkaimhoz hajolt és megcsókolt. Viszonoztam a csókját, és át is öleltem, amit szorosan viszonzott. A harcosai mind döbbenten nézték, hogy királyuk mit csinál.

A Sírbuckáknál olyan nyomot találtunk, amit akkor nem vettünk észre.
- Nocsak, úgy látszik ki játszott minket, tudta, hogy utána jöttünk. -feleltem.
- Kövessük! -mondta Elladan. Gyalog követtük a nyomokat, ugyanis nem akartuk a lovakat terhelni. A nyomok teljesen lekanyarodtak az útról, egészen az erdő felé. Három teljes napig követtük, kevés pihenéssel.
A nyomok egészen Dol Guldurig vezettek, megálltunk az erdő takarásában. Figyeltük, ahogy egy fekete árny vadul változtatja a helyét, majd vargok vonyítása szűrődött ki.
- Észre vettek? -kérdeztem nagyon halkan.
- Igen, úgy hogy futás! -mondta Elladan. Be szaladtunk az erdőbe, közben pedig fára másztunk, mert ott nem érhetnek el minket. Félve néztem le, és ekkor orkok jöttek, vargok hátán. Elladanra néztem, aki a velem szemben lévő fán volt. A levegőbe szimatoltak, majd tovább indultak, egyikünk sem látta Elrohirt. Tovább osontam az ágaok, lépteim zaja még csak nem is hallatszott. Fentről követtük őket, majd észre vettük, hogy Elrohir felbukkan előttünk és int felénk, hogy jól van. Ki mentünk az erdőből és egyenesen vissza mentünk Völgyzugolyba, ami innen még két napi járás volt. Az úton most többet pihentünk, mint amikor eljöttünk.
- Nos, most már avass be engem is abba, hogy pontosan mi is zajlik közted és a király között. -ült le mellém Elrohir.
- Elég annyi, hogy majdnem a magáévá tett? -kérdeztem és rá néztem, mire elkerekedett a szeme.
- Várj, jól hallottam? -jött közelebb Elladan. Elszégyelltem magam és a kezemet kezdtem babrálni.
- Hé, ne csináld ezt! -szólt Elrohir, az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejemet.
- Mit ne csináljak? Hogy elvesztettem a fejemet, mert ha csak hozzám ér nem tudok gondolkodni és majdnem hagytam, hogy a magáévá tegyen? -kérdeztem halkan.
- Ez nem bűn! -szólt Elladan.
- De az! -néztem rá.
- Látszik rajta, hogy bármit megtenne azért, hogy a felesége légy! -mondta.
- Sosem láttam ilyen érzelmesnek. -dőlt hátra Elrohir, miközben vígan enni kezdett.
- Azt hallottam róla, hogy rideg és komor másokkal. -mondtam.
- És most neked köszönhetően melegszívű lett. -felelte Elladan.
- Adj esélyt neki, menj hozzá! -mondták egyszerre.
- Nem tudom. -suttogtam és a tüzet kezdtem piszkálni.
- De tudod, csak magadnak sem mered bevallani, hogy vágysz Thranduilra! -mondta Elrohir.
- A tenyerén fog hordozni. -mondta Elladan.
- És még máson is. -kontrázott Elrohir, mire rá néztem és megütöttem a karját. Nevetni kezdett, akár csak Elladan.
- Menj hozzá! Ha pedig bánt, vagy bármi olyat tesz, ami neked nem tetszik, elhozunk. -felelte Elladan. Rá néztem és elgondolkodtam azon, amit mondott. Nagyon sóhajtottam, államat a térdemre támasztottam.
- Rendben. -feleltem végül. - Elrond mit fog szólni hozzá? -kérdeztem.
- Meg fog döbbenni, mivel te ellene voltál a házasságnak és még csak hallani sem akartál róla. -mondta Elrohir.
- Örülni fog? -kérdeztem halkan.
- Igen. -felelték egyszerre.
Másnap gond nélkül visszaértünk Völgyzugolyba. Mind a hárman rendbe szedtünk magunkat, utána mindent elmondtunk Elrondnak, aki ezt az egészet nem tudta mire vélni, még csak sejtésünk sem volt arról, hogy ki lehet az az öregember.
- Elrond, szeretnék neked valamit elmondani. -kezdtem, bár nagyon féltem, hogy rosszul sül el a dolog. Elladan és Elrohir bátorítóan mosolyogtak rám, amiért nagyon hálás voltam.
- Rajta, mond nyugodtan. -mondta mosolyogva. Nagy levegőt vettem.
- Bizonyára észre vetted, hogy Thranduillal ez alatt a pár nap alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz. Tett nekem egy házassági ajánlatot, amit elfogadnék, persze ha nem bánod. -mondtam halkan, végig a szemébe néztem. Szélesen elmosolyodott, felállt és oda jött hozzám kitárt karokkal. Mosolyogva álltam fel és öleltem őt meg, ami nagyon jól esett.
- Örülök, hogy szerelemből fogsz házasodni, hidd el, boldog leszel mellette! -mondta, majd az arcomra nézett.
- Remélem. -feleltem.
- Mindent meg fog tenni a boldogságodért. -mondta. - És most legalább nem kell többet elviselnem Beren leveleit veled kapcsolatban, kezdett kikészíteni. -mondta és vissza ült a helyére.
- Nem akarta fel adni? -kérdeztem.
- Nem, de most már muszáj lesz neki. -mondta megkönnyebbülten. Mosolyogva néztem az arcát.
- Thranduil tudja már? -kérdezte.
- Nem, hagyta, had gondolkodjak el az ajánlatán. -mondtam.
- Holnap amúgy is indulunk Bakacsinba, remélem egyikőtök sem felejtette el! -mondta és a fiúkra nézett.
- Nem, nem felejtettük el. -felelték egyszerre.
- Arvaelnek levele érkezett. -jött be Lindir és átadta a levelet, ami Thranduiltól jött. Sebesen néztem meg, hogy mit írt.

Kedves Arvael!

Sajnálom, hogy ezt levélen keresztül közlöm veled, de pár napon belül megházasodom, nagyon sajnálom, hogy játszottam az érzelmeiddel. Remélem két nap múlva találkozunk és barátok maradunk!

A könnyeim utat engedtek maguknak, Thranduil csak szórakozott velem. Elengedtem a levelet, hagytam, hogy a földre érjen.
- Arval, mi a baj? -kérdezte Elrond. Lassan néztem rá.
- Megházasodik. -suttogtam, be haraptam az ajkam, majd a sírást visszafojtva mentem be a szobámba, ahol végül kiengedtem. a visszafojtott sírást.

Mae Govannen, Mellon!

Újabb rész, remélem tetszeni fog!