Bakacsinerdei Király Szerelme

23 Dís

Ki küldtem a tündéket, hogy Mithrandir nyomára bukkanjanak, nagyon szükségem volt a segítségére, mit nem osztotta meg senkivel sem. Tudtam valamit, amit ők nem, hiszen én rengeteg időt töltöttem Elrond társaságában, a tanításoknál mindig oda figyeltem mindenre, és most egy név jutott eszembe, mit csak egyetlen egyszer hallottam, de tudtam, ő lesz a kulcs mindenhez.
- Úrnőm! -lassan fordultam meg, Mithrandir állt az őrök mellett. Szélesen elmosolyodtam, majd oda mentem hozzá.
- Mithrandir! -hajtottam fejet neki. Lassan állam alá nyúlt, hogy felemelje a fejem és szemeimbe nézzen.
- Gyönyörű királynővé értél, mikor utoljára láttalak a kardot sem tudtad forgatni. -felelte nevetve. Nevettem vele együtt.
- Nos, kis termetemnek hála meggyűlt vele a bajom, de mostanra már a kardforgatás az erősségemmé vált. -feleltem mosolyogva.
- Ennek örülök. Hallottam hírét, hogy beszélnél velem. Miről lenne szó? -kérdezte kedvesen.
- Először szeretném, ha elfogyasztanánk közösen a kései vacsorát. -feleltem mosolyogva.
- Hálásan köszönöm, Arvael. -fogadta el. - Bár nem vagyok vacsorához öltözve. -nézett végig magán.
- Te sosem. -feleltem mosolyogva.
Thranduilt és Daeront szinte majd megölte a kíváncsiság, hogy miért van itt Mithrandir. Nem engedtem, hogy részt vegyenek a vacsorán, mivel tudtam, hogy ők ketten ezzel kapcsolatban nem jutnának közös nevezőre.
- Gyermeked hogy van? -kérdezte.
- Jól van, jelenleg Legolas élvezi a társaságát. -feleltem mosolyogva. - Szeretnéd őt látni? -kérdeztem.
- Hogy ne szeretném? Hozasd ide. -kérte. Fel álltam és az ajtóhoz mentem, majd ki nyitottam. Thranduillal találtam szembe magam, fel vontam a szemöldököm.
- Nem szép dolog hallgatózni. -mondtam.
- Nem szép dolog kihagyni a férjedet dolgokból. -mondta.
- Ide hozatnád Hírielt? -kérdeztem. - Mithrandir látni szeretné. -feleltem. Thranduil elmosolyodott.
- Be viszem. -felelte, majd el ment leányunkért.
Mithrandir mosolyogva nézte a kis csöppséget a karjai között.
- Gyönyörű vagy, akár csak édes anyád. -felelte mosolyogva, majd megérintette Híriel orrát, ki ezt kacagással jutalmazta. Mithrandir Thranduilra nézett, majd Legolasra.
- Büszke lehetsz gyermekeidre. -felelte.
- Az vagyok. -felelte Thranduil mosolyogva, kezét a vállamra helyezte. Mithrandir felállt, majd vissza adta Hírielt Thranduilnak, Legolassal együtt távoztak.
- Nos, térjünk a tárgyra. -mondta Mithrandir.
- Rendben. Gyermekként rengeteget tanultam az itt élő népekről és a gonoszról. Meg ragadt bennem egy név, bizonyára ismered. Egy törp herceg leánya. -feleltem Mithrandir oldalra billentette a fejét.
- Mi érdekel vele kapcsolatban? -kérdezte.
- Először az, hogy életben van-e még, ha igen, hol van? -kérdeztem.
- Dís életben van, harag vezérli a fivéréhez Thorinhoz, semmi segítséget nem nyújt felé, ezért nem is nagyon beszélnek. Az sem érdekelte őt, hogy Erebor Samug birtokában van. -felelte Mithrandir.
- Haragszik a tündékre? -kérdeztem.
- NAgyapjára haragudott meg, amiért felbontotta Thranduillal a béke szerződést. Dís nagyra becsüli a tündéket, ha kell, segít is nekik. -felelte. - Mit szeretnél tőle? -kérdezte Mithrandir.
- Szövetségest a közelgő háborúhoz, leányom élete veszélyben van. -feleltem halkan.
- Elhozom őt neked ide, de ez napokba fog telni. -felelte.
- Mennyi nap? -kérdeztem.
- Három. -felelte.
- Rendben. Hogyan járulhatok hozzá a cselekedetedhez? -kérdeztem. Mithrandir elmosolyodott.
- Ha veszélyben lennék, szeretném, ha nem hagynál cserben. -mondta.Elmosolyodtam.
- Nem foglak, ki rendelek mellét harcosokat, hogy vigyázzák utadat oda és vissza. Ha ez véget ér, figyelni foglak, ha bajban vagy, megyek és segítek! -mondtam és meg fogtam a kezét. Meg szorította a kezemet.
- Köszönöm, örülök, hogy a barátomnak tudhatlak! -mondta, majd felállt, követtem a példáját.
- Ez a legkevesebb, Mithrandir. Csomagoltatok neked három napi útra valót. -feleltem és el is hagytam a könyvtárat.

Fent voltam a szobánkban és Híriellel foglalkoztam, mikor Thranduil a szobába jött.
- Még mindig nem mondod el? -lassan rá néztem, félénken elmosolyodtam és megingattam a fejemet.
- Nem. -feleltem. Elmosolyodott, majd kezét nyújtotta a felém, Híriel az ágyon aludt. Lassan fogtam meg Thranduil kezét. Fel húzott, átkarolta a derekamat, majd lassan táncolni kezdtünk. Lentről zene hangjai szűrődtek ki, Thranduil pedig lassan táncolt velem.
- El sem hiszem, hogy életben vagy. -suttogta. Lassan néztem fel rá.
- Nem hagylak el, sem téged, sem gyermekeinket. -suttogtam. Homlokon puszilt, majd lassan forgatott meg, mosolyogva néztem rá, mikor újfent össze ért a testünk tánc közben. Fejemet mellkasára hajtottam, élveztem ezt a pillanatot Thranduillal, annyira tökéletes volt minden. Thranduil kezei a csípőmre csúsztak, eltolt magától, majd felemelt és az asztalra ültetett. Birtoklóan tornyosult fölém, csendben hajolt a nyakamhoz, majd bele csókolt.

Szinte furcsa volt, hogy békésen teltek a napok a királyságban, viszont nem bántam, jó volt a békesség a sok baj után.
Éjszaka Híriel ébresztett fel, ki vettem a bölcsőből, majd egyből mellemre emeltem őt. Mohón kezdett el enni. Mosolyogva néztem a gyertyafényben az arcát.
- Olyan jó ezt látni. -le néztem magam mellé. Thranduil nézett rám mosolyogva.
- Miért? -kérdeztem halkan.
- Mert itt vagy velem és a gyermekeinkkel. -suttogta.
- És itt is maradok. -suttogtam, majd vissza néztem Hírielre, aki még mindig ugyan olyan mohón evett.
- Olyan mohó. -suttogtam. Thranduil felült, majd közelebb hajolt Hírielhez.
- Mielőtt le tetted aludni, evett? -kérdezte.
- Persze, addig sírt míg nem kapott enni. -feleltem mosolyogva.
- Az én erős kis lányom. -suttogta és megpuszilta Hírielt. Mosolyogva néztem őket.
- Felség! -rontott be a szobába Elros, majd mikor meglátta, hogy Híriel épp eszik, el fordult.
- Elros, kopogásról hallottál? -kérdezte Thranduil felemelt hangon.
- Elnézést, de ez nem várhat! Legolas úrfi súlyosan megsérült! -mondta.
- Mi? -kérdeztem. Remegés futott végig testemen, le néztem Hírielre, ki még mindig evett, majd egyszer csak elhajolt.
- Mi történt? -mászott ki Thranduil az ágyból.
- Tőrbe csalták. -felelte Elros.
Hírielt Laurilre bíztam és mentem Legolashoz. Egész éjjel mellette voltam, fogtam a kezét, cseréltem a kötést és ápoltam a sebét. Könnyezve néztem Legolas arcát, nem akartam elveszíteni a fiamat. Mindig vissza mentem Hírielhez, amikor etetni kellett, utána vissza jöttem Legolas mellé. Szörnyű volt őt így látni. Thranduil teljesen romokban hevert, nem evett és nem is ivott, aludni sem aludt. Végig itt volt ő is.
- Enned kell! -mentem oda hozzá és elé térdeltem. Bánatosan nézett le rám, nem szólt semmit sem.
- Hozok neked valamit enni, rendben? -kérdeztem, mire csak egy aprót bólintott, majd vissza nézett Legolasra.
Thranduil nagyon keveset evett, viszont hiába nem volt étvágyam, nekem muszáj volt ennem Híriel miatt. Thranduil ott feküdt Legolas keze mellett, szinte el sem engedte.
- Úrnőm! -hátra néztem. Elros engem nézett. - Mithrandir megérkezett. -mondta. Bólintottam és egyből Mithrandir elé siettem, mellette ott volt Dís. Törp létére egész bájosnak bizonyult.
- Üdvözöllek benneteket. -mondtam. Dísre néztem.
- Arvael vagyok, remélem tetszeni fog ittléted. -feleltem. Dís elmosolyodott.
- Igen, bizonyára fog tetszeni, de látom baj ért, tudok segíteni? -kérdezte. Meglepett, hogy ennyire segítőkésznek bizonyul.
- Ebben sajnos nem tud senki sem segíteni. -feleltem. - Bizonyára hosszú volt utatok, szeretnétek enni valamit? -kérdeztem.
- Szeretnénk, már persze, ha nem gond. -mondta Mithrandir. Elrosra néztem.
- Készíttess nekik bő vacsorát, a szobákat is készítsétek elő! A nagy teremben tálaljatok. -feleltem, majd vissza néztem rájuk.
- Köszönöm, hogy meghívtál és büszkeség tölt el, amiért a segítségemet kéred. -mondta, lassan jött közelebb.
- Én köszönöm, hogy segítesz nekem! -feleltem.

Mae Govannen, Mellon!

Izgalom izgalom hátán, remélem tetszeni fog, jó olvasást!