Bakacsinerdei Király Szerelme

27 Vasdombok

Reggel eléggé fáradtan mentem le Thranduilhoz és Legolashoz. 
- Kedvesem, hogy aludtál? -kérdezte, mikor oda értem. 
- Voltak már békésebbek az álmaim. -feleltem halkan. Thranduil homlokon puszilt, majd hellyel kínált jobbján. 
- Felség, egy mágus van itt! -jött be Elros. 
- Mithrandir? -kérdezte Thranduil. 
- Barna Radagast, ki az erdőnkben él. -felelte Elros.
Radagast a maga nyelvén, bár kótyagosan és össze vissza beszélve elmondta azt, mi lényeges. 
- Még is honnan tudod? -kérdeztem és fel álltam, majd közelebb mentem hozzá.
- Voltam ott, Úrnőm, és én mondom neked, jobb erre minél előbb felkészülni és készen állni! Nagyon sok vérszomjas ork tanyázik oda lent a vermekeben, félő, hogy hamarosan el is hagyják azt! -felelte félve és lassan körül nézett. Thranduilra néztem, kinek arcán mérhetetlen düh volt látható. Rám nézett.
- Kora reggel útnak indulsz Vaddombokba, beszélsz a hercegnővel! -mondta én pedig bólintottam. 
Kora hajnalban indultunk útnak Hirionnal, kit Thranduil mellém bocsátott. 
- Úrnőm, az ott Vasdombok! -Hirion maga elé mutatott, követtem tekintetemmel. Látszódott már a határa a törpkirály birodalmának.
- Szóval nincs már messze. -feleltem. 
- Pontosan, óhajtasz megpihenni? -kérdezte. Az egész terültet, mi a lábunk előtt terült el, teljesen elhagyatott volt, szinte semmi nyom nem látszott rajta. Távolabb, ahol Vasdombok helyezkedtek el, szinte virágzott, mit nem értettem. 
- Ez miért ilyen kopár, ilyen száraz? -kérdeztem. 
- Mert ez még Smaug pusztaságához tartozik. Meg pihenjünk? -kérdezte ismét. 
- Nem, haladjunk, félő, hogy utunk híre máshová is eljutott. -feleltem, ahogy hátra néztem.  
Kezdett már a nap alá bukni a hegyeknek, ezt pedig farkas üvöltés követte. Hirionra néztem.
- Ez egy farkas volt? -kérdeztem. 
- Nem, ez egy varg volt. Orkok vannak a közelben! -mondta és rá parancsolt a lovára, aki a sereghez lovagolt. Figyeltem a neszekre, majd ahogy elnéztem jobbra, orkok kisebb serege bukkant fel a láthatáron. 
- Csak akkor támadjatok, ha közel vannak! Az íjjászok szedjék le őket! -parancsoltam, ahogy Hirion mellé lovagoltam. Az íjjászok előre léptek, céloztak, majd ki lőtték nyilaikat. Elég sokat sikerült le szedniük a vargok közül, de a baj az volt, hogy lovasaik sértetlenül meg úszták. Kezem kardom markolatára csúszott, vártam a meg felelő időre. 

Késő éjszaka értünk Vasdombok határához, ahol egy elég konok, és mogorva törp épp őrségben volt. 
- Mi dolgotok erre? -förmedt rám. 
- Dís-el van dolgom, az ügyünk csak ránk tartozik! -feleltem. A törp meglepődött a hercegnő neve hallatán, majd az ő nyelvükön hátra szólt valakinek. A vasból készült kapuk kinyíltak, majd egy másik törp jött elénk. 
- Mi dolgod a hercegnővel? -kérdezte. 
- Már mondtam, az csak kettőnkre tartozik. -feleltem hűvösen.
- Ha nem árulod el, be nem lépsz! -felelte, majd intett a falon állóknak, hogy csukják be a kapukat. Egy női hang tört át a zajon, mire a kapukat védő őrök megálltak, fejüket lehajtották. 
- Üdvözöllek, Bakacsinerdő királynője! -jött elém Dís. Le szálltam a lovamról, majd megindultam felé. 
- Köszönöm, remélem, nem érkeztem túl korán. -mondtam mosolyogva. 
- Épphogy késtél! Korábbra vártalak! -mondta, majd a kis sereg felé nézett. - Kevesen vagytok. -állapította meg. 
- Volt egy kis gondunk az orkokkal. -feleltem halkan. 
- Örülök, hogy nem esett bajod! Gyertek, pihenjetek és egyetek! -invitált be minket.  Jó néhányan nagyon csúnyán néztek ránk, melynek oka az volt, hogy tündék vagyunk. 
Némileg kipihenve ébredtem fel, mi jól is esett végre. Elfogadtam a reggelit, mit be hoztak a szobába, reggeli előtt fel öltöztem, utána meg is reggeliztem, bár étvágyam nem nagyon volt. 
Reggel Dís parancsára egy nagy terembe vezettek engem és Hiriont, ki szorosan a nyomomban volt. 
- Nem bízom bennük! -suttogta.
- Akkor bennem bízz! -suttogtam, ő pedig bólintott. 
- Mond, gyermeked merre van? Hátra hagytad őt? -kérdezte Dís és hellyel kínált minket. 
- Nem, elvitték őt. Biztonságos helyre. -feleltem halkan. 
- Sajnálom! Mond hát, tudtok valamit az ellenséggel kapcsolatban? -kérdezte. 
- Jelen pillanatban Thranduil épp híreket próbál szerezni, akár csak Völgyzugolyi Elrond uram. Remélem sikerrel járnak, de amit tudok, az az, hogy Dol Guldur termei kezdenek megtelni. -feleltem. 
- Honnan tudod? -kérdezte egy törp, kit eddig észre sem vettem. Dís is meglepetten fordult hátra. 
- Arvael, had mutassam be unokatestvéremet, Dáint! Ő a Vasdombok ura. -felelte. 
- Onnan, hogy híreket kaptunk. -feleltem kérdésére válaszolva. 
- Ha a tieitek közül ezt valaki látta, miért nem tettetek ellene semmit sem? -kérdezte.
- Mert nem az enyéim hozták eme híreket. -feleltem. - Bizonyára tisztában vagy, mely mágus az, ki az erdőnkben él. -feleltem. 
- És te hiszel neki? -kérdezte, mire bólintottam. 
- Mond, mikor induljunk vissza? -kérdezte Dís. Lassan rá néztem. 
- Mi hamarabb. -feleltem, majd bólintott és elhagyta a termet. Lassan álltam fel én is, mire két katona lépett elém, hogy utamat állják. Hirion egyből védelmemre sietett. 
- Hallottam hírét, hogy a férjed meg akarja támadni a hegyet. -mondta Dáin. Meg lepetten néztem Dáinra. 
- Miért tenne ilyet? -kérdeztem meglepetten. 
- Számodra az lényegtelen! Fogjátok el a királynőt, zárjátok be a harcosait! -parancsolta. Hirion próbált harcba szállni a töprökkel, de nem járt sikerrel, ugyanis nem volt nála a fegyvere, ahogy nálam sem. 
- Dís ezt nem fogja hagyni! -feleltem ridegen. Ekkor pedig Thranduil szavai vertek visszhangot fejemben. Könnyezve néztem rá, majd a vissza térő Dísre. 
- Nem vagytok mások, csupán konok teremtmények. -feleltem és hagytam, had fogjanak el. 
- Engedd el őket! -kiáltott Dís Dáinra. 
- Eszemben sincs! Ha Thranduil végez rokonaikkal, a feleségével fogok egyenlíteni! -felelte. 
Be zártak a szobába Hirionnal. 
- Annyira sajnálom, hogy nem hittem Thranduilnak. -suttogtam könnyezve. 
- Úrnőm, ez nem a te hibád! Nem tudtunk arról, hogy csapdába sétálunk! -mondta. 
- Thranduil figyelmeztetett, de én nem hittem neki! Ez az én hibám!- feleltem. 
- Arvael! -az ajtóra néztem. - Esküszöm neked, hogy én erről mit sem tudtam! Ki foglak hozni onnan! -mondta Dís, nem válaszoltam neki, ugyanis ezek után képtelen voltam bízni benne. El árult, és az árulást én sem tűröm akár csak Thranduil. 
Egy egész napot vártunk a szobában, még ételt sem kaptunk, ennek köszönhetően pedig gyengék voltunk. 
- Hozzátok őket! A királynő fejére zsákot húzzatok! -mondta. Hirion elém állt, de semmit sem tudott tenni, hiszen a törpök többen voltak. Hátra kötötték a kezeimet, majd a zsákot a fejemre húzták. Nem tudtam, hogy erre mi szükség van, hiszen tudom, hol élnek. 
- Thranduil a feleségéért cserébe abba hagyja a makacskodást! Ha nem, meg bánja még azt is, hogy meg született. -felelte Dáin.
Mivel semmit sem láttam, nem tudtam, hol vagyunk. A sereg megállt. 
- Úrnőm! -hallottam meg Hirion hangját. 
- Jól vagy? -kérdeztem egyből. 
- Az én épségem nem számít, csak a tiéd. -felelte. A szívem hevesen vert, némi félelem is átjárta a testemet. 
- Felszólítalak, hogy takarodj utunkból! -üvöltött Dáin. 
- Semmi szükség háborúra az emberek, tündék és törpök közt! Ennél nagyon veszély vár ránk! -szólalt meg Mithrandir. 
- Szólj ennek a csőcseléknek, hogy takarodjanak utamból! -szólt Dáin. 
- Mi jogon parancsolsz te nekem? -kérdezte Thranduil. Kiáltani akartam, mire valaki erősen gyomorszájon vágott, az összes levegő elhagyta a tüdőmet és térdre ereszkedtem. 
- Azon jogon, hogy a rokonaim életére akarsz törni! Nem hátrálok meg ilyen gonosz erdei manó elől! -felelte felemelt hangon. - Főleg nem egy ilyen herceg kisasszony előtt! -mondta. - De, van nálam valami, ami többet ér neked! -mondta. Karokat éreztem magamon, felhúztak, majd előre vezettek és le vették a zsákot a fejemről. A fény bántotta a szememet, hunyorogva néztem előre, majd egyenesen Thranduil szemeibe néztem. 

Mae Govannen, Mellon!

Remélem tetszeni fog az új rész, bár lehet, picit öccse csapott, de ígérem a következő sokkal jobb lesz! Jó olvasást!