Bakacsinerdei Király Szerelme

12 Beren alattomossága

Daeron fent volt velem a szobában, négy őr társaságában. 
- Elrond is azt hitte, hogy az életemre akarsz törni. -mondtam.
- Csupán kerestelek, nem pedig vérdíjat tűztem a fejedre! Nem Aeron vagyok, érted?! -kérdezte én pedig bólintottam. Erőteljesebb köhögés lett úrrá rajtam, az őr le guggolt hozzám és meg érintette a vállamat. 
- Jól vagyok! -feleltem erőtlenül. 
- Úrnőm, teát kellene innia, és ennie is illő volna valamit! -mondta. 
- Intéznéd? -kérdeztem, mire bólintott. - Éhes vagy? -néztem Daeronra, aki először meglepődött, majd végül bólintott. - Hozass neki is, kérlek! -mondtam, az őr lassan hagyta el a szobát.
- Mióta vagy beteg? -kérdezte. 
- Pár napja. -feleltem, a hideg is kirázott. 
- Gyógyító látott? -kérdezte, meglepett, hogy ennyire aggódik hogylétem felől. 
- Persze, minden nap, háromszor. -feleltem mosolyogva.
- Sokszor fordul elő veled, hogy beteg vagy? -kérdezte. Ez jó észrevétel volt tőle. 
- Nem, most vagyok először annyira beteg, hogy harcolni sem bírnék. -feleltem halkan. 
- Hm, addig nem aggódom, míg súlyosabb nem lesz. -mondta, de tekintete akkor is aggodalmas volt. 
Kürt szó hallatszott és ez nem a miénk volt. Daeronra néztem aggodalmasan, ugyanis tudtam, hogy ki közeledik. Felálltam és elhagytam a szobát, menet közben köpenyemet is magamra vettem a koronámmal együtt. Elros szembe jött velem. 
- Úrnőm, Beren az, újfent követeli, hogy engedjük be. Mi legyen? -kérdezte. 
- Engedd be, hogy meg tudjam ölni. -mondtam és le mentem a trónhoz. Daeron fentről figyelt engem, de úgy, hogy Beren ne vegye észre. Az egyik őr mellém állt, közben pedig a kardomat tartotta.
Beren vigyorogva nézett rám, majd megállt tisztes távolságba, meghajolt. Összehúzott szemekkel néztem rá.
- Mit keresel itt? -kérdeztem üdvözlés nélkül. 
- Hodo (nyugodj le), Arvael! -mondta gúnyosan. 
- Amman(miért)? -kérdeztem és néztem rá. Még inkább elvigyorodott, de ez a vigyor nagyon ördögi volt, a hideg is kirázott tőle.
- Ugye tudod, hogy a király halála után a királynőnek választania kell maga mellé egy királyt? -mi a fenéről beszél? Thranduil csak csatát vív és nem halt meg. 
- Mi okból mered ezt mondani?! A király nem halt meg! -mondtam mérgesen. 
- Ó, szóval nem tudod? Milyen szomorú! -mondta és lassan közelebb jött. Szinte remegtem attól, amit mondott. Thranduil nem halhatott meg, az lehetetlen. 
- Hogy mersz ide jönni, és hazugságokat állítani?! -rivalltam rá. 
- Nem hazudok. Nézd csak! -mondta és elő vette Thranduil kardját, el volt törve. Szinte éreztem, hogy rosszul leszek, a kezeim valósággal remegtek. Thranduil nem hallhatott meg, az képtelenség! Elém dobta Thranduil kardját, mit könnyezve vettem fel. Rá néztem Berenre.
- Ez biztosan a te műved! -mondtam ridegen. Könnyezve néztem Elrosra és oda adtam neki a kardot, hogy vigyázzon rá. 
- Bármennyire is fáj rád a fogam, nem ölnék érted. -felelte és nézelődni kezdett. - Le fogom bontani a trónt, nagyobb lesz helyette. -felelte és közeledett felém, az őrök útját állták.
- Leendő feleségem ennyire fél tőlem? -kérdezte gúnyosan, mögötte megpillantottam Hirannadot. 
- Nem leszek a te feleséged! -feleltem mogorván. - Előbb öllek meg, mintsem  hagyjam, hogy hozzám érj akár egy ujjal is! -mondtam dühtől remegve. Hangosan nevetett fel és lassan jött közelebb hozzám. Kar nyújtásnyira állt meg előttem. 
- Vagy hozzám jössz, vagy a nép király nélkül marad! -mondta gúnyosan. Ekkor pedig megütöttem, könnyeim végig folytak az arcomon. Beren mérgesen rám nézett, szinte fortyogott.
- Mit merészelsz?! -kérdezte felemelt hangon. 
-Le agreithon (megvetlek téged)! -mondtam mérgesen. 
- Hogy merészelsz így beszélni velem?! -kérdezte már kiabálva, látszott rajta, hogy ehhez a fajta bánásmódhoz nincs hozzá szokva. 
- Hannas lîn sui hannas e-hýl (Annyi eszed van, mint egy tyúknak!)! -szólalt meg Daeron. A hang irányába fordultunk, Daeron lazán lépdelve jött le a lépcsőn. Berenre néztem, aki döbbenten nézett fivéremre, kire azt mondta, hogy vadászik rám. 

- Eithad lîn ú-bresta nin. (A sértegetésed nem hat rám) -mondta Beren, Daeron gúnyosan elmosolyodott. - Lehet, hogy nem, viszont te, ebben a palotában nem vagy biztonságban, ugye tudod? -kérdezte Daeron. Gondolataim vissza tértek Thranduilra, a gondolatra ismét remegni kezdtem, nem hiszem, hogy sokáig fogom tudni magam tartani. 
- Új király kell, ezt te is tudod! -mondta Beren. 
- Nem, ugyanis törvényben van, ha a királyné állapotos, addig védve van, míg meg nem születik gyermeke. -mondta Daeron. Beron fortyogva nézett rá, ugyanis erre nem számított, akár csak én. Nem voltam terhes, úgy hogy remélem, hogy ki fog találni valamit. 
- Távozz a palotából! -mondtam, Beren sebes léptekkel hagyta el a tróntermet. Daeronra néztem. 
- Neked elment az eszed?! -kérdeztem. Rám nézett, elkapta a karomat, mire az őrök le szedték rólam. 
- Hé, nem fogom bántani! -mondta. 
- Engedjétek! -mondtam, vonakodva engedték el. 
- Gyere, megvizsgál a gyógyító. -mondta.
Mind a ketten a gyógyítót néztük, aki szomorúan nézett rám. 
- Sajnálom, úrnőm. -mondta. Daeronra néztem. 
- Mondtam. -figyeltem az arcát.
- Időt nyertem ezzel, hogy előkerítsem a királyt és a herceget! -mondta, majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. 
- Veled megyek! -mondtam.
- Eszedbe se jusson, nem hagyhatod a palotát védtelenül! Beren biztosan vissza térne. Elros az egyedüli, akiben bízok és ahogy elnézem, ő félt téged királyod helyett is. -mondta. Elros pedig meghajolt előttünk. 
- Úrnőm, kész a vacsora. -mondta. Bólintottam. 
- Most akkor ki akarsz menni? -kérdeztem. Daeron bólintott.
- Vagy mind a kettejüket megtalálom épségben, vagy pedig az egyikőjüket. -felelte. Reméltem, hogy mind a ketten jól vannak és ez a vészhozó csak hazudott arról, hogy a királyom és a fiam halott. Nem viselném jól, ha igaza lenne, bele halnék a tudatba, hogy elvették tőlem őket.
- Nyugi, biztos vagyok benne, hogy életben vannak! Ha nem élnének, már valaki biztosan hírül hozta volna. -mondta. 
- Még is kicsoda? -kérdeztem könnyezve. 
- Az őrparancsnok. -mondta Elros, rá néztem. Szomorúan mosolygott rám. 
- Remélem erre nem kerül sor és tényleg megtalálod őket. -suttogtam és Daeronra néztem. 
- Megígérem, hogy megkeresem őket! -mondta, ugyanis többet tényleg nem ígérhetett. Elrosra nézett. 
- Ha az a nyavalyás visszajön, ne nyissátok ki a kapukat! -közelebb ment Elroshoz. - Ha valaki kérdezi, akkor azt mondod, hogy állapotos, rendben? -kérdezte tőle halkan. 
- Értettem. -mondta határozottan, nagyot nyeltem, kezdtem nagyon félni. 
Csendben néztem, ahogy Daeron elhagyja a palotát. 
- NEm lesz semmi baj! -jelent meg Elros és megérintett. 
- Remélem, hogy mind a ketten életben vannak, mert ha nem, így én sem akarok életben maradni. -suttogtam és könnyezve néztem rá. Szomorúan nézett rám. 
- Nem szeretném, ha felséged bármit tenne, ha a királyunk tényleg halott, nem tudnám elviselni, hogy mást lássak helyetted a trónon! -mondta. Jól estek szavai, szomorúan mosolyogva néztem rá





Mae Govannen, Mellon! Alakulnak a fejleményeim, miket teljesen máshogy képzeltem el, de azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást. Várom a véleményeteket! Pusziii