Bakacsinerdei Király Szerelme

22 Tanács

Miután megtetettem leányomat, azon tanakodtam, milyen nevet adjak neki. Különlegeset szerettem volna adni neki, hiszen így rá nézésre tényleg az volt. Hosszú ideig néztem az arcát, szép lassan aludt el karjaim között és látszott rajta,hogy jól lakott.
- Min gondolkozol? -kérdezte Thranduil, rá néztem, lassan ált fel az asztaltól.
- A nevén, valami különlegeset szeretnék neki. -suttogtam, majd lassan felálltam, és a bölcsőjébe tettem, mi még Legolasé volt.
- Ő egy ajándék első gyermekünk elvesztése után. -suttogta, megérintette a kicsi kezét. Ő egy ajándék, egy második esély az életünkben. Egy király leánya, és a Valák ajándéka.
- Híriel. -suttogtam, miközben néztem a kicsit. Thranduil rám kapta tekintetét, szemei csillogtak.
- A valák ajándéka...
- És egy király leánya. -fejeztem be a mondatát. Vissza nézett rá.
- Méltó e név hozzá. -suttogta. Halk kopogás törte mega csendet. Thranduil fel egyenesedett, majd az ajtóra szegezte tekintetét.
- Szabad! -mondta, hangját nem emelte fel tekintve, hogy Híriel aludt. Fivérem jött be csendesen, nyomában Legolas.
- Mi legyen Berennel? -kérdezte Daeron, majd közelebb ment a bölcsőhöz és megnézte Hírielt, elmosolyodott, őszinte szeretet volt szemeiben leányom felé.
- Meg is feletkeztem róla, mivel volt jobb dolgom. Menjünk, nézzük meg. -felelte, majd rám nézett.
- Jössz te is? -kérdezte.
- Nem, nem bízom senkiben sem, nem hagyom őt magára. -feleltem. Thranduil meglepetten nézett rám. - Le pedig oda nem viszem! -feleltem még mielőtt valamelyikőjük felvetné eme ötletet.
- Ez teljesen érthető, de mit szólnál, ha Lauril vigyázna rá? -kérdezte Daeron. Bizonytalanul néztem rá, nem ismertem olyan jól, viszont tudtam, hogy bízhatok benne, mivel ha nem így lenne, akkor ő sem ajánlotta volna fel ezt.
- Rendben. -feleltem nagy nehezen.

Beren rémesen festett a cellában, szinte nem mozdult meg, kezei láncra vorltak verve, a teste is le volt láncolva. Érkezésünkre ránk emelte tekintetét.
- Lám lám, a királynő, ki vissza tért a halálból. -mondta gúnyosan.
- Ugye tudod, hogy nem vagy olyan helyzetben, hogy gúnyolódni merj? -kérdeztem.
- Miért nem? Elkaptatok, ez tény, de nem tudtok itt tartani. -felelte és el is mosolyodott. Felállt, arca megrándult, sok sebet ejtettem rajta és ez abszolút nem is zavart, azt sem engedtem, hogy ellássák a sebeit.
- Itt fogsz megrohadni, amint döntöttünk sorsodról, tájékoztatunk. -felelte Thranduil. Volt valami Beren szemeiben, ahogy néztem rá, valami, ami rossz hatással lehet az egész palotára. Daeronra néztem, épp rám emelte tekintetét, ugyan azt láttam a szemeiben, ami az enyémekben is volt. Tudott valamit, amit mi nem.
- Készen állsz? -kérdezte. Aprót bólintottam, majd vissza néztem Berenre, aki rémülten nézett rám és fivéremre felváltva.
- Nyissátok ki a cella ajtaját. -feleltem.
- Mire készülsz? -kérdezte Thranduil zavartan. Az őr ki nyitotta a cella ajtaját, Daeron pedig mellép lépett, és meg fogta a kezemet. Közelebb mentünk Berenhez, ki rémülten hátrált el tőlünk.
- Nem, ezt nem tehetitek, erre nem lehettek képesek, ez a hármak ereje! Nektek erre nincs hatalmatok! -felelte rémülten. Tudta, mit fogunk tenni vele, és félt is tőle.
- Hármak ereje? Soha senki nem erősítette meg azt, hogy hárman kellünk hozzá. De, van, ugyanis a családunkból csupán az őrült ikertestvéremet ismerted, kinek erre tényleg nem volt hatalma, mivel páros számú testvér volt, míg én és Arvael a páratlanok közé tartozunk, látom ezt neked senki nem magyarázta el, de nem is baj. -felelte Daeron. Szabad kezünkkel megérintettük Berent. Lassan le hunytam a szememet, majd koncentrálni kezdtem. Ki zártam a zajt, mi körülöttem volt, kiürítettem a gondolataimat. Ennek hatására megláttam egy helyet, mi ismerős volt, csak azt nem tudtam, hogy honnan. Beren középen állt, egy romnak kezdett beszélni, mi végül válaszolt is neki. Daeronra néztem, ki értetlenül nézte Berent.
- Hatalmazz fel arra, hogy ha elkapnak, meg tudjak szökni a tündék kezei közül. -mondta. Még mindig nem láttam ott senkit, akinek beszélt. Megremegtek a romok, majd egy sötét árny jelent meg előtte, a belőle áradó erő félelmetes volt és egyben kínzó.
- Hozd el a lányt, utána segítek! -mondta az árny, majd helyet változtatott, Beren pedig nézett utána, minden mozdulatát figyelte.
- Meg halt, nem él! -mondta.
- Van egy leánya, ki ha elég idős lesz, céljaim megvalósításához elegendő lesz, nem úgy, mint te! -mondta és azzal el is tűnt.
- Mit óhajt a szem? -kérdezte egy ork. Szem? Miről beszél? Mi a fene folyik ezen a helyen? Lassan sétáltam a romok széléhez, teljes rálátást nyertem a Bakacsin erdőre, és a palotára.
- Sauronnak kell a király leánya! Hozzátok el a palotából! -utasította az orkot, ki bólintott és távozott.
A látomás véget ért. Ismét ott álltunk Beren előtt, ki a földön feküdt, kínokban vergődve.
- Te aljas féreg! -emeltem fel a hangomat és belé rúgtam, majd a hajába markolva felhúztam. - A lányom közelébe soha nem fogsz kerülni, élve te innen nem mész el! -mondtam, majd neki löktem a falnak.

A könyvtárban mindent elmeséltünk Legolasnak és Thranduilnak, majd leveleket küldtünk szét a királyságok között.
- Ha Sauron él, el kell őt innen űznünk. -mondta Thranduil.
- Igen, valóban ez a helyes megoldás, viszont ő még a Gyűrűje nélkül is eléggé erős ahhoz, hogy túljárjon az eszünkön. -felelte Daeron. Nyílt az ajtó, Lauril jött be, kezében Híriel nyöszörgése volt hallható. Egyből fel álltam és át vettem tőle, majd le ültem a helyemre, Híriel egyből elhallgatott, csendben feküdt kezeim között. Legolas fölé hajolt, és ahogy meg látta fivlére arcát, apró mosolyra görbült a szája.
- Átveheted, ha szeretnéd. -feleltem mosolyogva.
- Nem gond? -kérdezte.
- Legolas, ő a hugod, annyi jogod van vele lenni, mint nekem. -mondtam mosolyogva, majd át adtam neki.
Daeron meredt maga elé, míg Thranduil a fiát és leányunkat nézte. 
- Keressük meg a Gyűrűt. -mondtam, mire mind a ketten rám emelték tekintetüket. 
- Nem tudjuk hol van, nincs nyom, amiről el tudnánk indulni. -mondta Daeron. 
- Annyit még is tudok, mit mindenki más, ki részt vett a háborúban, hogy Isildur volt az utolsó élő ember, aki birtokolta a Gyűrűt. -felelte Thranduil. 
- Szövetségesek kellenek, törpök, tündék és emberek újfent. -felelte Daeron. 
- Azt hiszed a törpök akár a kis ujjukat is mozdítanák értünk? Vagy a világért, ahol élnek? Ne légy naiv! -mondta Thranduil. 
- Lehet, hogy te ebben nem hiszel, de én hiszem, hogy a törpök és az emberek háborúba velünk tartanak. -csendben figyeltem őket. 
- A törpök nem vettek részt a nagy háborúban, csak az emberek és a tündék. -feleltem és néztem a fivéremet. 
- De most lehet, hogy változik a hozzáállásuk. -felelte. 
- Ha nincs elég aranyad, vagy nem tudsz hatni rájuk, akkor nem. -felelte Thranduil. - Nézd meg hova vezetett Thrór arany iránti szenvedélye. -mondta. 
- Te tagadtad meg a segítség nyújtást. -mondta fivérem, emlékeztetve ezzel Thranduilt, aki össze húzta a szemeit. 
- Még szép, hiszen Legolas akkor még gyermek volt, ki járni sem tudott, az anyja az idő tájt halt meg, nem kockáztattam a népem életét! -mondta. Lassan felálltam, majd az ajtó felé indultam. 
- Arvael, hova mész? -kérdezték egyszerre. 
- Elmondom, amit meg tudok róla bizonyosodni. -feleltem és bent hagytam őket.