Bakacsinerdei Király Szerelme

8 Házas élet.

Nagyon fura volt, hogy királynő lett belőlem, Thranduil élvezte ezt a legjobban. Tetszett, hogy nem tiltotta meg azt, hogy néha Legolas társaságában hagyjam el a palotát, ami nekem nagyon jól esett. Viszont ha állapotos leszek, nem teszem ki innen a lábam és ezzel szerintem ő is tisztában volt.
Lassan mentem oda hozzá, épp a trónján ült, amikor felnézett. Ahogy meglátott elmosolyodott, le tette a levelet és felállt, majd lassan hozzám sétált.
- Hogy van az én drága királynőm? -kérdezte és karjai közé húzott.
- Jól, csupán hiányoltam a királyomat, ugyanis egész nap nem láttam. Még reggelizni és ebédelni sem jött. -mondtam és kezeire csusztattam a sajátjaimat. Thranduil elmosolyodott.
- Ne haragudj, elég sok levél érkezett. -sóhajtott.
- Minden rendben? -kérdeztem.
- A déli őrségnél nap mint nap támadás van, nem is értem, hogy miért. -mondta.
- Minden rendben lesz. -suttogtam.
- Tudom, de most ideje foglalkoznom a királynőmmel! -mondta, lassan elvigyorodott.
- Mit tervezel? -kérdeztem.
- Magamévá teszlek a trónomon! -suttogta. Meglepetten néztem rá.
- Bárki ide jöhet. -mondtam.
- Azt teszek tulajdon palotámban, amit csak akarok. -felelte, majd karjai közé emelt.
- Thranduil, ezt a szobában kellene. -mondtam, miközben átöleltem a nyakát.
- Régóta szeretnélek a trónon látni téged, ahogy az élvezet uralja a tested. -suttogta, fel sétált a trónhoz es le tett rá. Kezei lassan csúsztak ruhám alá, combomat óvatosan markolta meg.
- Thranduil... -suttogtam a nevét, a vagy lassan kezdett el uralkodni testemen. Ahogy a ruhámat fel tűrte, lassan csókokkal halmozott el, lassan haladt fel a combom belső felében. Lassan ért oda a lábaim közé, lassan csókolt meg ott is. Halk sóhaj hagyta el a számat, szemeimet is lehunytam. Lassan csókolt nagy ajkaim közé, nyelvével óvatosan érintette a csiklómat. Fel nyögtem, közben kezeibe markoltam. Nyelve lassan ostromolta érzékeny pontomat, elhuzta a kezét, majd két ujját lassan belém vezette, miközben nyelve is szorgosan dolgozott élvezetemen.
- Ezt a kiraly nem fogja annyiban hagyni! -Thranduil elhajolt, oldalra nézett és lehúzta a ruhámat.
- Felség, egy küldönc érkezett, a királynőnek hoztak valamit. -szólalt meg az őr, ki a kapuknál van.
- Mit hoztak neki? -kérdezte Thranduil, majd kezét felém nyújtotta, lassan fogtam meg és felálltam.
A kapuknál állt a férfi négy őr társaságában, érkezésünkre meghajolt. Thranduil mellett álltam, néztem a férfit, valami furcsa érzésem támadt vele kapcsolatban.
- Mit hoztál? -kérdezte Thranduil. Egy kis ládát tartott kezei között, felém nyújtotta.
- Az új királynő tiszteletére egy selyem köpenyt. -mondta. Lassan mentem oda, közben szemem sarkából láttam, hogy az őrök is mozdulnak. Thranduil tényleg nem bíz semmit sem a véletlenre. A tünde ki nyitotta a ládát és felém nyújtotta.
Emeltem a kezem, hogy meg érintsem,  közben figyeltem az arcát. Szemei erősen koncentráltak a kezemre, amit vissza húztam. Meglepetten nézett fel rám, kezemet összekulcsoltam magam előtt.
- Vedd ki nekem! -utasítottam,  mire az egyik őr a köpeny felé nyúlt. Felemeltem a kezemet.
- Nem te, hanem ő! -mondtam.
- De hát úrnőm, ez a tiéd! -mondta.
- Arra kérlek, hogy vedd ki a ládából! -mondtam. Kezei remegni kezdtek, szinte nagyon megrémült.
- Hallottad a királynőt! Vedd ki! -mondta Thranduil. A férfi rémülten nézett rá, sejtelmem pedig beigazolódott. A köpeny valószínűleg a halálomat okozta volna, ha hozzá érek.
A férfi nagyot nyelt, ki vette a köpenyt, és felém nyújtotta. Mozdulatlanul álltam, a férfi felüvöltött fájdalmában, Thranduil elkapta a derekamat és elhúzott onnan, az őrök elénk álltak. A férfi elengedte a ládát és a köpenyt, térdre ereszkedett, majd bele is halt.
- Honnan tudtad? -kérdezte Thranduil.
- Caras Galadhonban nevelkedtem egy ideig, vatázserőm van, amiről nem akarok beszélni. Érzem, ha valami olyan, ami ártana életemnek. -suttogtam.
- Örülök, hogy nem értél hozzá! -mondta, szorosan fogta a derekam. - Vigyétek el innen a köpenyt, de ne érjetek hozzá, égessétek el! A férfit temessétek el kint. -mondta Thranduil. Vissza indultunk, amikor hallottam, hogy egy kis lány sír. Elengedtem Thranduil kezét és a gyermekhez mentem, aki az oszlop mögött bújt el.
- Mi a baj? -kérdeztem és leguggoltam hozzá, megijedt, egyből fel állt és meghajolt. Mosolyogva néztem rá.
- Én csak apát kerestem. -mondta szipogva. - Anya rosszul van. -mondta.
- Ki az apád? -kérdeztem tőle.
- Ő az egyik kapu őr. -mondta szipogva. Fel álltam és felemeltem. Thranduil mosolyogva nézett rám. Oda mentem a kapuhoz, az apja, ahogy észre vett, meglepetten nézett ránk, egyből át vette. Vissza mentem Thranduilhoz, ki büszkén mosolyogva karolt belém.
- Áldás vagy a palotának. -mondta.
- Nem vagyok az, csupán szívemen viselem a néped érzéseit. -mondtam.
- A népünk, nem csak az enyém. Most már királynőjük is van, szeretnek téged. -mondta és homlokon puszilt.
- Apám, Arvael. -jelent meg Legolas. Mosolyogva néztem fel rá.
- Hogy vagy? -kérdeztem mosolyogva.
- Most, hogy végre szüleimmel lehetek, sokkal jobban, kész káosz volt a mai nap. -mondta.
- Mi történt? -kérdezte apja. Legolas nagy levegőt vett.
- Követtünk egy öregember nyomait, eltűnt, mire elkaptuk volna. -meglepetten néztem rá.
- Még mindig itt van? -kérdeztem.
- Te tudod, ki az? És hogy érted, hogy még mindig? -kérdezte Thranduil.
- Épp ez az, hogy nem. Egyszer idáig követtük, amikor egyszerre hagytuk el Imlandrist. -mondtam.
- El kell kapnunk. -mondta Legolas.
- Nem tudod, megerzi vagy nem tudom. -feleltem.
- Majd valahogy elkapjuk. -mondta Thranduil. Bolintottam, ugyanis zavart, hogy nem tudom ki az az öreg.
Legolas fel jött hozzánk a szobába vacsorázni, teljesen olyan érzésem támadt, mintha Legolas az én fiam lenne. Mosolyogva néztem, ahogy beszélgetnek, sokak elmondása szerint ez nem volt mindig így, mit nem értettem, hiszen a fia. De örülök annak, hogy viszonyuk megváltozott, és ennél szívmelengetőbb látványt még sosem láttam.
- Anyám, szeretnék majd veled beszélni. -rá néztem, meglepett, hogy anyjának nevezett, viszont jól esett. Legolas megilletődve nézett rám.
- Rendben. -feleltem mosolyogva, mire ő is elmosolyodott. Thranduilra néztem, ki nagyon büszke volt, szinte lehetett látni rajta. Mosolyogva nézett ránk. Bele sem mertem először gondolni, hogy milyen lesz a kapcsolatom a fiával, vagy hogy egyáltalán feleség válik belőlem. Fura, de nem rossz és tényleg boldog vagyok, csupán meg kell szoknom, hogy döntenem kell, ha a király vagy a herceg nincsenek itt.

Ma Govannen, Mellon!
Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom, remélem azért így sem okozok csalódást nektek! Jó olvasást!