Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 01 fejezet: Nyomok után kutatva

Eléggé későn értünk Elladannal a kapukhoz, már nagyon fáradt voltam és másra sem vágytam, csak arra, hogy pihenhessek. Csendben sétáltunk be.
- Arvael, végre vissza értél! -jött elém Thranduil.
- Ne haragudj. -néztem rá, két keze közé fogta az arcomat.
- Nem haragszom, csak nagyon aggódtam érted, de látom, épségben vissza értetek. -felelte. Homlokon csókolt.
- Igen, jól vagyunk. -feleltem mosolyogva.
- Híriel egyfolytában téged keresett. -mondta Thranduil.
- Már alszik? -kérdeztem.
- Igen, Legolas-al. -felelte mosolyogva.
A könyvtárban mindent elmondtuk Thranduilnak.
- Ami pedig még ennél is aggasztóbb, az az, hogy Mordor felé vonulatokat láttunk. Valami készül. -felelte Elladan.
- Mordor felé? -kérdezte döbbenten.
- Igen, rejtőzködve, de meg indultak az orkok. -feleltem.
- Anya! -mind az ajtó felé néztünk. Híriel szaladt felém, mosolyogva emeltem az ölembe.
- Miért nem alszol? -kérdeztem tőle.
- Hiányoztál! -ölelte át a nyakamat a kis kezeivel. Mosolyogva viszonoztam.
- Te is nekem, de most már itt vagyok. Menj vissza Legolas-hoz, rendben? -kérdeztem tőle.
- Rendben, de ugye holnap nem mész már el? -kérdezte, mosolyogva simítottam meg az arcát.
- Nem, itt leszek. -feleltem. Nyomott az arcomra puszit, majd az apjához ment, aki felemelte.
- Aludj jól, kis hercegnőm! -mondta Thranduil és homlokon puszilta Hírielt, aki át ölelte az apja nyakát. Mosolyogva néztem őket, Thranduil teljesen meg változott, mióta Híriel meg született.
Az éjszaka az ajtó nyitódására ébredtem fel, majd hallottam, hogy Híriel szipog, figyeltem, ahogy meg kerüli az ágyat.
- Ada! -hangja rekedt volt. Thranduil lassan fel ült.
- Mi a baj, kedvesem? -kérdezte Thranduil és fel emelte az ölébe Hírielt, aki rá feküdt apja csupasz mellkasára.
- Azt álmodtam, hogy anya meghalt. -mondta szipogva, hangja mély fájdalmat tükrözött.
- Anya nem fog meg halni, most is itt van mellettünk! -suttogta Thranduil, láttam, hogy magához öleli Hírielt. Lassan az apja arcára nézett.
- Ugye megvéded? Nem hagyod, hogy baja essen, ugye? -kérdezte.
- Mind a hármótokat meg foglak védeni! -felelte Thranduil.
- Itt maradhatok? -kérdezte.
- Itt, bújj oda anyához! -suttogta Thranduil és le tette közénk Hírielt. Mosolyogva figyeltem, ahogy Híriel a takaró alá mászik, majd fel emeli a kezemet, be bújik a kezem alá, szorosan le fekszik velem szemben és átöleli a derekamat. Oda bújt a nyakamhoz. Ki vettem a kezemet a fejem alól, meg emeltem a fejét és a karomat alá helyeztem és át öleltem őt. Híriel hamar el is aludt.
- Fent vagy? -kérdezte Thranduil halkan.
- Igen, fent vagyok. -suttogtam. Thranduil közelebb feküdt hozzánk.
- Teljesen anyás. -suttogta.
- Én ennek nagyon örülök. -suttogtam.
- Nem fogom hagyni, hogy az álma értelmet nyerjen, had maradjon az csak álom! -mondta Thranduil.
- Az marad! -ígértem meg, majd fejemet Híriel fejéhez bújtattam és meg próbáltam vissza aludni.

Reggel, ahogy felébredtem, Híriel nem volt a karjaim között. Lassan néztem magam mellé, Híriel az apja helyén feküdt. Egyik keze a hasán, a másik pedig a feje mellett volt, ami felém volt fordítva. Mosolyogva bújtam hozzá közelebb, Thranduil bizonyára korán kelt és néhány dolgot elintéz. 
- Anya! -kiáltott fel Híriel. Fel könyököltem, szemei csukva voltak, kezei meg meg remegtek. Fel ültem, meg fogtam a kis kezeit.
- Híriel, ébredj! -ráztam meg gyengéden a kezeit. Nem reagált rá semmit sem.  Híriel sikoltani kezdett. 
- Életem, ébredj! -ráztam meg a vállait. Ki csapódott az ajtó, rémülten néztem oda a két katonára, kik az ágy két oldalára jöttek. Tovább ébresztgettem, de nem ébredt fel. Híriel sikolya pedig egyre inkább rémisztőbb volt. 
- Anya, ne! -sikoltotta. 
- Híriel, ébredj! -ráztam őt, óvatosan próbáltam rázni. - Hívjátok ide Thranduilt! -mondtam az egyik őrnek, aki el is rohant. A másik hozott vizet, könnyezve és egyben értetlenül néztem fel rá
- Próbálja meg felséged azt, hogy egy kis vizet önt az arcára! -javasolta és le térdelt az ágyhoz, a dárdát pedig a földre helyezte. Tettem, amit mondott, de Híriel erre sem reagált. 
- Anyám! -nem néztem Legolasra, Híriel vállai alá nyúltam és meg próbáltam ismét fel rázni a rémálomból. - Mi történt? -kérdezte Legolas és mellém mászott, aggodalmasan nézte húga arcát. 
- Álmodik és sehogy nem tudom fel ébreszteni! -mondtam reszelősen. Magamhoz öleltem őt.  - Életem ébredj fel! -mondtam már majdnem sírva, ébresztgettem folyamatosan, de nem reagált rá. 
- Arvael! -Thranduilra néztem. Sebesen jött az ágyhoz, a katona fel állt, hogy Thranduil közelebb jöjjön. 
- Nem ébred fel és rosszat álmodik! -mondtam remegő ajkakkal. Thranduil a karjai közé emelte Hírielt, majd a kezét a fejére tette. Halkan kezdett mondani valamit, láttam, hogy a Gyűrű erejét használja. 
- Anya! -sírt fel Híriel, fejét ide oda tekergette. Kezeimet a szám elé emeltem, könnyezve figyeltem. Legolas kezei a karomra csúsztak, meg fogtam a kezét és meg is szorítottam. 
- Legolas, vidd ki anyádat innen! -mondta Thranduil, hangja élesen csengett. - Keressétek meg Barna Radagst-ot! Forgassátok fel érte az egész erdőt! -mondta élesen. 
- Nem megyek ki! -mondtam. Thranduil rám nézett. 
- De igen, ki fogsz menni és Legolas-al maradsz! -mondta ellentmondást nem tűrően. 
- Gyere! -fogott meg ismét Legolas. 
- Én...
- Arvael, meg fogom őt menteni, de jobb, ha nem leszel itt! -mondta Thranduil. Legolas át fogta a hasamat és le emelt az ágyról. Csendben mentem vele a szobájába. Leültem az asztalhoz és rá könyököltem. 
- Hozatok neked ruhát, így nem maradhatsz egész nap! -mondta Legolas csendesen. 
- Köszönöm. -suttogtam.
Miután fel öltöztem, oda mentem a hálószobánkhoz, hogy meg nézzem Hírielt. Csend volt bent, lassan le nyomtam a kilincset, mire le szedték a kezemet a kilincsről. Fel néztem, Legolas nézett rám és fogta a kezemet. 
- Nincsenek a szobában. -felelte. 
- Akkor hol vannak? -kérdeztem kétségbe esve. 
- Anya, minden rendben lesz vele! -mondta Legolas. Néztem a szemeibe, teljesen olyan érzésem támadt, hogy ez az egész miattam van. Lassan néztem le a földre, félek, hogy el fogom veszíteni a férjemet, a gyermekeinket. Hátrálni kezdtem Legolas-tól, közben fel néztem az arcára. 
- Anya, mi a baj? -kérdezte aggodalmasan. 
- Ez az én hibám. -suttogtam. Legolas elkapta a karomat. 
- Nem az! A világ, amiben élünk, soha nem volt biztonságos! Itt élt az erdőnkben a Fekete Mágus! -mondta.
- Szerintem a királynő el van átkozva, csak a baj történik, mióta itt van. -mondta valaki. 
- A király jobban tenné, ha elküldené innen. -csiripelte. 
- El fogja, biztos vagyok benne! Teljesen magán kívül van. Nézd meg! A királynőt még csak oda sem engedi! -mondta. Könnyeim végig folytak az arcomon, majd az egyik üres szoba fel indultam sebes léptekkel. 
- Anya! Anya, várj! -kiáltott Legolas. Be vágtam magam mögött az ajtót, ahogy be értem és be is zártam. Sírva ereszkedtem a földre, teljesen össze törtem, ezt már nem bírtam el. Én tehetek arról, hogy Híriel ilyen állapotban van és meg értem azt is, hogy Thranduil nem enged a közelébe. Nem kellett volna hozzá mennem, nem szabadott volna hagynom, hogy közelebb kerüljön hozzám. Sírva hajtottam a fejemet a térdeimre, csalódást okoztam neki. 
- Arvael! -Thranduil vadul kopogott. Minden egyes kopogásra össze rezzentem, tudtam, hogy közölni akarja a távozásomat és hogy soha többé nem láthatom sem Legolast, sem pedig Hírielt.
- Engedj be, vagy betöröm az ajtót! -mondta fenyegetőn. Lassan álltam fel, elfordítottam a kulcsot a zárban. Thranduil azonnal be jött rajta, én pedig az asztalig hátráltam tőle. Rám nézett, be csukta az ajtót és lassú léptekkel jött felém. 
- Kedvesem. -szólított meg. Szorosan le hunytam a szemeimet és átöleltem magam. - Ne higgyj el semmit sem, amit rólad mondtak! Nem mész sehova, nélkülem és gyermekeink nélkül nem! -mondta. Ki nyitottam a szemeimet. Thranduil közvetlenül előttem állt és engem nézett. 
- Híriel jól van, Radagast segített rajta! -mondta, majd magához ölelt.

MAe Govannen, újabb rész, remélem tetszeni fog^^